A Utah állambeli Fishlake Nemzeti Erdő 107 hektáros területén a világ egyik legnagyobb organizmusa található: mintegy 47 000 genetikailag azonos nyárfából álló erdő, amelyek mind egyetlen gyökérzetből erednek. A Pando, ahogy a szervezetet nevezik (a neve latinul azt jelenti, hogy “elterjedtem”), legalább 80 000 éve növekszik. Yasmin Tayag, az Inverse munkatársa szerint azonban a liget egészségi állapota az elmúlt évtizedekben drámai mértékben romlott. A Pando – állapította meg egy friss tanulmány – haldoklik.
A 13 millió font súlyával a Pando a világ legnagyobb tömegű organizmusa (az oregoni “óriásgomba” nagyobb távolságot tesz meg). A jegenyefenyők szaporodhatnak magok terjesztésével, de gyakrabban a gyökereikből hajtásokat bocsátanak ki, és a “klón” néven találóan ismert fák tömegét alkotják.”
A PLOS One-ban megjelent új tanulmány azt mutatja, hogy a Pando nem úgy regenerálódik, ahogyan kellene. A kutatók 65 parcellát értékeltek, amelyeken különböző mértékű emberi erőfeszítéseket tettek a liget védelmére: néhány parcellát kerítéssel vettek körül, néhányat bekerítettek és beavatkozásokkal – például bokrok eltávolításával és szelektív fakivágással – szabályoztak, néhányat pedig érintetlenül hagytak. A csapat nyomon követte az élő és elhalt fák számát, valamint az új törzsek számát. A kutatók állati ürüléket is vizsgáltak, hogy meghatározzák, a Fishlake Nemzeti Erdőben legelésző fajok hogyan befolyásolhatják a Pando egészségét.
A megállapításaik meglehetősen komorak voltak. A liget legtöbb területén egyáltalán nincsenek “fiatal vagy középkorú fák” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Paul Rogers, a Utah Állami Egyetem ökológusa Yasemin Saplakoglu a Live Science-nek. Hozzáteszi, hogy a Pando szinte teljes egészében “nagyon idős idős idősekből áll.”
Úgy tűnik, hogy a Pando hanyatlásának elsődleges oka a szarvasmarha és a szarvasmarha. Az állatok riasztó sebességgel rágják le a facsemeték tetejét, így a ligetnek kevés lehetősége marad a regenerálódásra.
De valójában nem az állatok a hibásak. A tanulmány szerint a U.S. Forest Service legeltetési engedélye alapján a farmerek évente körülbelül két hétig legeltethetik marháikat Pandóban. A másik nagy probléma a csúcsragadozók hiánya a területen; az 1900-as évek elején az emberek agresszívan vadásztak az olyan állatokra, mint a farkasok, a hegyi oroszlánok és a grizzly medvék, amelyek segítenek kordában tartani az öszvérszarvasokat. A Pando védelmére emelt kerítések nagy része pedig nem működik; az öszvérszarvasok, úgy tűnik, képesek átugrani a kerítéseket.
“A kudarc középpontjában az emberek állnak” – mondta Rogers Yessenia Funesnek az Earthernek.
Az új tanulmány részeként a csapat elemezte a Pandóról az elmúlt 72 évben készült légi felvételeket is. A képek jól érzékeltetik a liget szörnyű állapotát. Az 1930-as évek végén a fák koronája összeért. Az elmúlt 30-40 évben azonban hézagok kezdenek megjelenni az erdőben, ami azt jelzi, hogy az elpusztult fák helyére nem nőnek újak. Ez pedig nem túl jó hír a fáktól függő állatok és növények számára – áll Rogers közleményében.
Szerencsére nincs minden veszve. Vannak módszerek, amelyekkel az ember beavatkozhat, hogy a Pando megkapja a szükséges időt ahhoz, hogy újra talpra álljon, többek között a falánk szarvasok kivágásával és jobb kerítések felállításával, amelyek távol tartják az állatokat a facsemetéktől. Ahogy Rogers mondja: “Szégyen lenne tanúja lenni ennek az ikonikus erdőnek a jelentős csökkenésének, amikor a hanyatlás visszafordítása megvalósítható, ha kellő akaratot mutatnánk hozzá.”