Mindegy, hogy 1960-ban a “Try to Remember”-t énekelte a “The Fantasticks” daliás narrátoraként, vagy az elmúlt években a televízióban a nyomozótársakkal és a vonakodó tanúkkal cserélgette a szálkás, rongyos férfiasságot, ami csak rá vallott. A musicalek sztárjaként újfajta hőst teremtett, aki messze állt a John Raitthez, Howard Keelhez és Alfred Drake-hez hasonló nyájas, hivalkodó Adonisoktól (bár hozzájuk hasonlóan rezonáns baritonon énekelt). És egy olyan időszakban virágzott, amikor a Broadway-musical hőse gyorsan veszélyeztetett fajjá vált. Tegnap este azt tervezték, hogy emlékére lehalványítják a Broadway fényeit, mondta Jed Bernstein, az Amerikai Színházak és Producerek Ligájának elnöke.
Az olyan előadásokban, mint az “Ígéretek, ígéretek” (Neil Simon és Burt Bacharach 1968-as adaptációja a “The Apartment” című filmből) és a “42nd Street” 1980-ban, Orbach úr zenei válaszként jelent meg az amerikai filmvásznon felbukkanó bozontosabb főszereplőkre, olyan színészekre, mint Dustin Hoffman és Jack Nicholson. Nyers egyénisége magyarázhatja a Broadway színpadán való kitartását egy olyan korszakban, amikor más ígéretes musicalszínészek – köztük Larry Kert, Robert Goulet és Robert Morse – nem tudták folytatni áttörő sikereiket.
Orbach úr talán az utolsó volt egy fajtából: azóta egyetlen férfi sztár sem érte el az ő karrierjének szélességét és folyamatosságát a musicalekben. Bár ő alakította a korrupt, ezüstnyelvű ügyvéd, Billy Flynn szerepét Bob Fosse 1975-ös produkciójában, a Chicago című musicalben, Orbach úr a legjobb formáját a kemény, olvadékony középpontú sütiként hozta.
A The New York Times-ban az “Ígéretek, ígéretek” című filmről írva Clive Barnes kritikus azt mondta Orbach úrról, ahogyan a szerencsétlenül ambiciózus, erkölcsileg zavart hőst alakítja: “Igévé teszi a bandázást, mert éppen ezt teszi. Bandázik. Emellett a leghatásosabban énekel, a legtöbbször táncol, és a kétségbeesés magával ragadó és tökéletesen kontrollált érzésével játszik”.
De ugyanilyen meggyőző volt a diktatórikus rendező szerepében David Merrick “42. utca” című filmjének Broadway-változatában, amelyben Orbach úr új életerővel töltötte meg a showbiznisz legharsányabb kliséit. Amikor az előadás premierjének végén Merrick azzal sokkolta a közönséget és a színészeket, hogy bejelentette, hogy a rendező, Gower Champion meghalt, Orbach úr volt az, akinek volt annyi ízlése és tekintélye, hogy a függöny leeresztését kérje. Orbach úr további fontos színpadi szerepei közé tartozott Mack, a kés az 1950-es évek végén a “The Threepenny Opera” mérföldkőnek számító Off Broadway produkciójában, valamint El Gallo, a jóindulatúan interaktív narrátor a “The Fantasticks”-ben, amelyet 1960-ban a Sullivan Street Playhouse-ban állítottak színpadra, és amely a leghosszabb ideig futó musical lett New Yorkban. Walter Kerr a The New York Herald Tribune-ban így írt erről az előadásról: “Orbach úr kétségtelenül úton van.”