Huszonhat évvel ezelőtt George W. Hunt, S.J., az America akkori főszerkesztője azt írta, hogy az “O Holy Night” az egyik kedvence a karácsonyi énekek között, szerényen hozzátéve: “Számtalanszor énekeltem kórusban (az unalmas második tenorszólamot)”.
Az “O Holy Night”-hoz fűződő kedves emlékeink szorosan kapcsolódnak a John Sullivan Dwight unitárius lelkész által az eredeti franciából lefordított ismerős angol szöveghez. A 19. századi massachusettsi Brook Farm kommuna iskolájának korábbi igazgatója, Dwight tanúja volt annak, hogy számos kommunatársa katolikus hitre tért, köztük Isaac Hecker – később római katolikus pap és a paulista atyák, az első Észak-Amerikában létrehozott papi vallási közösség alapítója.
“Talán jó lenne elvetni ezt a művet, amelynek népszerűsége kezd egészségtelenné válni” – írta egy korai kritikus.
Az, hogy ez a vallásos aura befolyásolta-e Dwight 1855-ös fordítását, vitatható. Az “O Holy Night” körül makacsul tartják magukat a dokumentálatlan legendák, többek között az, hogy az 1870-es francia-porosz háború (vagy más néven az I. világháború) során a lövészárokharcok ideiglenesen leálltak, amíg a francia csapatok a dalt énekelték ellenfeleiknek karácsony estéjén.
Az “O Holy Night” ápoló erejének egy jobban dokumentált, bár általában figyelmen kívül hagyott esetéről a The Marine Corps Times 2004 decemberében számolt be. Az iraki Fallúdzsában, hogy az otthonról érkező szeretet üzenetét közvetítse, Ron Camarda tiszteletes, katolikus pap és tengerészgyalogos tartalékos őrnagy az “O Holy Night”-ot énekelte egy haldokló amerikai tengerészgyalogos ágyánál, aki katonai küldetésen sebesült meg.
Dwight gyógyító, jámbor és inspiráló szavai – ahogy Hunt atya reflektált – a Jézus születése által hozott fényről szólnak. 1885-re Dwight dalszövegei annyira elfogadottá váltak, hogy Hart Pease Danks kórusvezető és dalszerző, akit leginkább a “Silver Threads Among the Gold” című könnyfakasztó balladáról ismerhetünk, elkészítette saját feldolgozását az “O Night Divine” című változatban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az eredmény nem nevezhető javulásnak.
A himnusz gyógyító, jámbor és lelkesítő szavai a Jézus születése által hozott világosságról szólnak.
A John Sullivan Dwight és Danks versengő feldolgozásai mégis osztoztak abban, hogy egyoldalúan emelkedett hangulatúak, ellentétben az eredeti francia dallal, a “Minuit, Chrétiens” (“Éjfél, keresztények”), amelyet néha “Cantique de Noël”-nek neveznek.
A “Minuit, Chrétiens” francia versként indult Placide Cappeau, a dél-franciaországi Gard megyében található kisváros, Roquemaure borkereskedője és baloldali embere tollából. Az avignoni Collège Royal jezsuita tanárai által oktatott Cappeau 1843-ban írta meg a bonyolult szöveget a roquemaure-i templom ólomüvegének restaurálása alkalmából.
A verse didaktikusan kezdődik, mintha egy tömegnek tartana előadást: “Éjfél, keresztények, az az ünnepélyes óra, amikor az Emberi Isten leszállt hozzánk, hogy eltörölje az eredendő bűnt és megszüntesse Atyja haragját”. Cappeau megszólítja korának “hatalmasait”, “a nagysággal büszkélkedőket”, és felszólítja őket, hogy alázzák meg magukat Isten előtt. Ebből a beszédből semmi sem maradt fenn a ma énekelt “O Holy Night” dallamos verseiben.
A “Minuit, Chrétiens”, miután térdre parancsolta a hallgatókat, ezután arra utasítja őket, hogy álljanak fel, hasonlóan a későbbi baloldali “L’Internationale” himnuszhoz.
A “Minuit, Chrétiens” térdre parancsolja a hallgatókat, majd arra utasítja őket, hogy álljanak fel, hasonlóan a későbbi baloldali “L’Internationale” (1871) himnuszhoz, amely így kezdődik: “Keljetek fel, föld elkárhozottjai”. Az elnyomottak felkelésre szólítása gyakori a himnuszokban, de az Eugène Pottier által írt “L’Internationale” részben Placide Cappeau egy nemzedékkel korábbi versét tükrözhette.
Adolphe Adam, világi operák zeneszerzője két eltérő korabeli beszámoló szerint 1843-ban vagy 1847-ben megzenésítette a “Minuit, Chrétiens” című dalt. A “Minuit, Chrétiens” számos eleme azonban nem tetszett az egyházi hatóságoknak. Nem sokkal a mű megírása után kitört Franciaországban az 1848-as forradalom, és Adam néhány megfigyelőt aggasztott azzal, hogy az “Ó, szent éj”-t “vallásos Marseillaise”-nek nevezte, utalva a gall nemzeti himnuszként elfogadott 1792-es dalra.
A katolikus zenével foglalkozó hivatalos kiadványok elkezdtek aggódni a “Minuit, Chrétiens” népszerűsége miatt, szövegíróját szocialista részegesnek nevezve. Az a megalapozatlan pletyka is keringett, hogy Adolphe Adam zsidó volt, ezt a tévhitet a mai napig ismételgetik egyes angol nyelvű írások. 1930-ban Vincent d’Indy, egy neves katolikus royalista zeneszerző írt egy szöveget, amelyben Richard Wagnert dicsérte, és azzal vádolta a “zsidó zeneszerzőket” – tévesen Adam nevét is felvette a listára -, hogy csak az anyagi haszonszerzés érdekli őket.
A Revue de Musique Sacrée, a katolikus liturgikus zenével foglalkozó tekintélyes folyóirat már 1864-ben úgy vélekedett:
Adolphe Adam művét sok templomban előadták az éjféli misék alatt….lehet, hogy jó lenne elvetni ezt a darabot, amelynek népszerűsége kezd egészségtelenné válni. Éneklik az utcán, társasági összejöveteleken, kocsmákban élőszórakoztatással. Lealacsonyodik és elfajul. A legjobb lenne, ha hagynánk, hogy a saját útját járja, távol a vallási házaktól, amelyek nagyon jól meg tudnak nélküle élni.”
Maga a dal további egyházi kritikája a harcias hangvételére és kétes teológiájára összpontosított. Néhány pap arról érdeklődött, hogy mire utal az “Et de son Père arrêter le courroux” (“hogy megszűnjön az Atya haragja”) szöveg. Vajon a “Minuit, Chrétiens” egy bosszúálló ószövetségi stílusú istenséget írt le Jézussal szemben? Talán e viták miatt a “Minuit, Chrétiens” ritkán került be a katolikus énekeskönyvekbe.
A francia katolikus kritika a második világháború után is folytatódott, amikor Auguste Sérieyx liturgikus zeneszerző és zenetudós szidta a kórusokat és orgonistákat, akik “templomainkat olyan nyúlánk ihletésekkel hangoztatják”, mint a “Minuit, Chrétiens”, és azokat a papokat is szidta, akik “eltűrik vagy bátorítják őket”.
A francia katolikus kritika a második világháború után is folytatódott, amikor egy zeneszerző szidta azokat a kórusokat, akik “ilyen nyúlszájú ihletésekkel hangoztatják templomainkat”.
Le Dictionnaire du Foyer Catholique (1956-ban jelent meg Párizsban) kijelentette, hogy az éneket “sok egyházmegyéből száműzték a szövegének empatikus volta miatt éppúgy, mint maga a zene, és a kontraszt miatt, amelyet az egyszerűségében oly szép és nagyszerű ünnepi liturgiával alkotnak”.
Ezek és más ellenvetések ellenére, amelyek a “Minuit, Chrétiens” zenéjét egyszerűnek és banálisnak ítélték, nemzetközi hírneve mégis tovább nőtt.
A “Minuit, Chrétiens” népszerűségével és tartalmával kapcsolatos egyházi aggodalmak megismétlődtek, amikor 1858-ban Ernest Gagnon folklorista, zeneszerző és orgonista Kanadába importálta. Gagnon az előző évben részt vett egy éjféli misén a párizsi Saint-Roch templomban, ahol egy szoprán énekhang énekelte a “Minuit, Chrétiens”-t. Miután Gagnon népszerűsítette a dalt Kanadában, hagyomány alakult ki, hogy a plébániák különleges megtiszteltetésként a “Minuit, Chrétiens” éjféli misén való előadásához a helyi notabilitások közül választanak szólistát.
A dalt, amelyet eredetileg Adam írt, hogy egy nyugdíjas vidéki szoprán énekesnő adja elő, aki Párizsban mutatta be egyik kevésbé sikeres operáját, Kanadában szintén egy szoprán énekesnő adja elő először. Csak később vált a dal a tenorok és baritonok tartományává. Ádám azonban virtuóz operák szerzőjeként olyan kitett magas hangokat tartalmazott, amelyek még a hivatásos énekeseket is kihívás elé állítják, nemhogy a jó szándékú amatőröket. Ennek eredményeképpen a kanadai gyülekezetek szokás szerint szorongva várták a dal csúcspontjait, hogy kiderüljön, a hangokat éles vagy mély hangokkal éneklik-e majd.
Nincs jele annak, hogy Adolphe Adam arra számított volna, hogy a “Giselle” című balett mellett elsősorban a “Minuit, Chrétiens”-ről fognak emlékezni rá. Az 1857-es visszaemlékezéseiben nem is említi. Mégis, az “O Holy Night” hallgatóinak nemzedékei számára karácsony este és azon túl, kitörölhetetlenül ő maradt ennek a halhatatlan és inspiráló dalnak a zeneszerzője.
Közelebbi meghallgatás
A dal eredetije: “Minuit, Chrétiens”, franciául:
- Előadta Georges Thill
- Előadta Raoul Jobin
“O Holy Night” angolul:
“O Holy Night”:
- Canterbury Cathedral Choir
- King’s College Choir
Birgit Nilsson Celine Dion
Svéd fordításban:
- Canterbury Cathedral Choir
- Birgit Nilsson
- Celine Dion
King’s College Choir
Svéd ford:
- Jussi Björling
És a New Orleans-i zongorista James Booker változata.