A rock’n’roll életvezetés sok művész számára végzetesnek bizonyult, de kevés olyan veszteséget jelentett a zene számára, mint Amy Winehouse, akit 27 éves korában holtan találtak, az ok nem azonnal tisztázott. Generációjának egyik kiemelkedő énekesnője szenvedett a drogfüggőségtől és az általa okozott pusztítástól. Harsány, soulos hangja meghazudtolta mind fiatalságát, mind londoni származását – a zsigerből éneklés nem kizárólag az idősebb fekete amerikai előadók sajátja.
Winehouse zenéje olyan meggyőzően szólt az emberekhez, hogy második albuma, a Back to Black 2007-ben Nagy-Britannia legkelendőbb lemeze lett, és az Egyesült Államokban a második helyre került, ezzel egyike lett azon kevés brit női szólistának, aki ilyen szintű transzatlanti elismerést ért el. A siker felpezsdítette a kezdetben figyelmen kívül hagyott első albumának, a Franknek (2003) az eladásait, amely a naplószerű dalszövegek miatt kapta ezt a címet, és olyan dalokat tartalmazott, mint a Stronger Than Me, amely egy “ladyboy” volt barátja ellen szállt síkra. A két album összesen több mint 12 millió példányban kelt el világszerte.
Az észak-londoni North Finchley-ben, zsidó családban született Winehouse taxisofőr édesapja, Mitch jazzlemezeit hallgatva nőtt fel. Ő és gyógyszerész édesanyja, Janis később elváltak.
Amyt olyan korán elkapta a színészkedés bogara, hogy nyolcéves korában már színpadi iskolába járt. Három iskolában is eltöltött időt, köztük a London központjában lévő Sylvia Young színházi iskolában, ahonnan kirúgták, mert “nem alkalmazta magát”, és a dél-londoni Croydonban lévő Brit iskolában. Tizenéves kora közepén lázadó ösztönei felszínre törtek: 16 éves korára megszerezte első tetoválását és kannabiszt szívott. “A szüleim nagyjából rájöttek, hogy azt csinálok, amit akarok, és igazából ennyi volt” – mondta később.
Az akkori barátja egy kazettát adott át az énekléséről egy lemezkiadónak, amely le volt nyűgözve. “Nem hasonlított semmihez, ami valaha is átment a radaromon” – mondta Felix Howard dalszerző, aki később Winehouse-szal együtt dolgozott a Frank című dalban. Aláírt egy szerződést a világ legnagyobb kiadójával, a Universalral, és felvették a menedzsmentcéghez, amelyet Simon Fuller, a Pop Idol és annak televíziós spin-offjai mögött álló Simon Fuller vezetett. A popipar kebelén belül azonban Winehouse mogorvává és védekezővé vált. Amikor a sajtó már korán azzal vádolta, hogy Fuller egyik popbábuja, visszavágott: “Elég okos ahhoz, hogy tudja, nem baszakodhat velem.”
Ha Winehouse nem is volt teljesen egyedülálló – Dusty Springfield és Maggie Bell megelőzte őt, mint fehér brit popénekesnők, akiknek bonyolult magánélete kendőzetlen, gazdag lélekkel teli zenét eredményezett -, mindenképpen kiemelkedett szinte minden más 40 év alatti művész közül. Amikor a Frank megjelent, közvetlenül a 20. születésnapja után, az uralkodó női pophangzás a Girls Aloud által megtestesített manikűrözött sikamlósság volt. Winehouse zavarba ejtő szelídségének köszönhetően kezdetben a jazzénekesnő kategóriájába sorolták. Annak ellenére, hogy a kritikusok a “nyüzsgő” előadók közé sorolták – amit a 2004-es két Brits-jelölés is alátámasztott -, a közönség nem fogta meg, és a Frank a 13. helyig jutott a slágerlistákon.
A figyelemre méltó átalakulás akkor következett be, amikor befejezte az album promócióját, és nekilátott a folytatás megírásának. Ez idő alatt ismerkedett meg későbbi férjével, Blake Fielder-Civillel, aki a zeneipar perifériáján dolgozott, mint asszisztens a klipforgatásokon. A vonzalom látszólag azonnali volt, legalábbis Winehouse részéről, és amikor Fielder-Civil néhány hónap után véget vetett a kapcsolatnak, a depresszióját dalokba öntötte, amelyekből a Back to Black lett.
A szakításukat követő hónapokról így nyilatkozott: “Soha életemben nem éreztem még senkivel kapcsolatban úgy, mint vele kapcsolatban. Azt hittem, soha többé nem látjuk egymást. Meg akartam halni.”
Az album 2006 végén jelent meg, és amikor Winehouse azon az őszön koncertek és tévés szereplések sorába kezdett, nyilvánvalóvá vált, hogy a közelmúltat a vadonban töltötte. Több kilót fogyott, és karnyi tetoválásra, hegyes méhkas frizurára, valamint a pletykák szerint drog- és alkoholproblémákra tett szert.
Tipikusan nyíltan felhívta a figyelmet ez utóbbira a Back to Black első kislemezdalában, a Rehab-ban, amely a jellegzetes dalává vált: “Nem akarok soha többé nem inni, csak egy barátra van szükségem … Megpróbáltak rávenni, hogy menjek elvonóra, azt mondtam, nem, nem, nem”. Témája ellenére a dal fertőzően vidám volt, és első top 10-es slágere lett, majdnem rekordot jelentő 57 hétig maradt a slágerlistákon.
A teljes album is azonnali, és hatalmas sikert aratott. A Franket jellemző jazz-lite-ot felváltotta a sziporkázó R&B, az azonnal dúdolható dalok, és ami a legfontosabb, Winehouse élete legnagyobb teljesítménye, aki úgy énekelt, mintha a szíve menthetetlenül megsérült volna. A kritikusok elismerően nyilatkoztak róla – “Korunk egyik legnagyobb áttörést jelentő CD-je… amikor ez a hölgy a szerelemről énekel, minden szavát komolyan gondolja” – írta az amerikai Entertainment Weekly magazin -, és számos év legjobbjai listán szerepelt. Vonzereje átlépte a nyelvi határokat, és 18 országban, köztük az Egyesült Királyságban is az első helyre került.
Egy nagy kérdés, hogy vajon a Back to Black ilyen erősen kötődött volna-e a hallgatókhoz, ha Winehouse nem játszotta volna ki egyidejűleg érzelmi drámáit a nyilvánosság előtt. Még mindig a Fielder-Civillel való kapcsolatának kudarca nyomasztotta, viselkedése kiszámíthatatlan volt: súlya tovább csökkent, és a monstre méhkas még magasabb lett. Úgy tűnt, hiányoznak belőle azok a gátlások, amelyek a legtöbb embert meggátolják abban, hogy nyilvánosan “színészkedjen”, ami a bulvársajtó álmává tette. A zaklatott híresség illata vonzotta, a paparazzók hamarosan követték őt Észak-London utcáin.
Fordított módon, ahogy az élete egyre bonyolultabbá vált, úgy nőtt a sikere is. 2007-ben elnyerte a legjobb női előadónak járó Brit-díjat, a Rehab és a Love Is a Losing Game című dalaiért pedig Ivor Novello-díjat. Ezen kívül elhozta a Q magazin legjobb albumnak járó trófeáját, és jelölték a Mercury-díjra is abban az évben.
2007 elején váratlanul újra összejött Fielder-Civilrel, és májusban hirtelen ötlettől vezérelve összeházasodtak Miamiban. Ha Winehouse már korábban is törékeny volt, a házasság mintha a legrosszabbat hozta volna ki belőle. Ő és új férje erős drogfogyasztók lettek, és állítólag hamarosan heroint injekciózott. A házaspárról gyakran készültek fotók, amelyeken sokkal rosszabbul nézett ki, és Winehouse karján önkezűleg okozott vágások nyomai látszottak. Nyáron összeesett egy túladagolástól, és több sikertelen elvonókúra első látogatását tette meg.
Fielder-Civilt 2007 novemberében letartóztatták, majd bűnösnek vallotta magát egy kocsmáros megtámadásában és az igazságszolgáltatás megzavarásának kísérletében, amikor 200 000 fontot ajánlott neki, hogy hallgasson róla. Amíg ő előzetes letartóztatásban volt, Winehouse tántorgott tovább, ahogy csak tudott. Koncerteket mondott le, barátságot kötött függő társával, Pete Dohertyvel, és újra megpróbálkozott az elvonóval. Mindezek közepette, tehetségét még mindig nem csillapítva, 2008 februárjában öt Grammy-díjat nyert.
A pár kapcsolata akkor ért véget, amikor Fielder-Civil a következő év júliusában 27 hónapos börtönbüntetést kapott. Annak ellenére, hogy kezdetben azt mondta, várni fog rá, 2009-ben elváltak, és a nő ideiglenesen a karibi Szent Lucia szigetére költözött, ahol remélte, hogy elmenekülhet az észak-londoni Camdenben élő drogosok káros hatása alól. Camdeni lakása kényelmesen közel volt kedvenc kocsmájához, a Hawley Armshoz. Bár azt állította, hogy St Lucián leszokott a drogokról, elismerte, hogy ennek ellensúlyozására ivott – bár ragaszkodott hozzá, hogy nem mértéktelenül.
Még több kapcsolat következett, a leghosszabb ideig Reg Traviss-szal, a Csavaros és a Pszichózis című filmek rendezőjével. Winehouse elkezdte felvenni a Back to Black folytatását is; a Universal vezetője, Lucian Grainge “fantasztikusnak” nyilvánította a demókat. Emellett elindította saját kiadóját, a Lioness-t, amelynek első szerződtetett lemeze az akkor 13 éves keresztlánya, Dionne Bromfield volt.
Mindemellett Winehouse folyamatosan valamilyen bajban volt. Többször letartóztatták köztisztasági szabálysértések miatt, kórházba került tüdőtágulás és a mellimplantátumok okozta fájdalom miatt. Mindig voltak jelei annak, hogy nem győzte le a démonokat, amelyekkel egész karrierje során küzdött: tavaly a bulvárlapok lehoztak egy fotót, amelyen eszméletlenül fekszik egy kocsma előtti padon, a múlt hónapban pedig olyan kiszámíthatatlanul viselkedett a színpadon a szerb fővárosban, Belgrádban, hogy lemondták nyári turnéjának további részét.
Három nappal a halála előtt volt az utolsó nyilvános fellépése, a Bromfield koncertjén a camdeni Roundhouse-ban. Winehouse álmodozó köröket táncolt, majd eltűnt anélkül, hogy egy hangot is elénekelt volna.
Múlt márciusban készítette utolsó felvételét, a Body and Soul című popstandardet Tony Bennett-tel, amely szeptemberben jelent meg Duets II című albumán. Bennett úgy emlékezett rá, mint “rendkívüli zenészre, ritka énekesi intuícióval”. Életének kaotikus utolsó éveiben gyakran hasonlították más viharos életű énekesnőkhöz, például Billie Holidayhez és Edith Piafhoz.
Szülei és testvére, Alex hagyta hátra.
– Amy Jade Winehouse, popénekes-dalszerző, született 1983. szeptember 14-én; meghalt 2011. július 23-án
– Ezt a cikket 2011. július 27-én módosították. Az eredetiben a “drogos kolléga Pete Doherty” szerepelt. Junkie helyébe a addict lépett.
- Share on Facebook
- Share on Twitter
- Share via Email
- Share on LinkedIn
- Share on Pinterest
- Share on WhatsApp
- Share on Messenger