Augusztusban Paula Bolyard, a PJ Media konzervatív hírportál vezető szerkesztője közzétett egy cikket, amely szerint a Donald Trumpra vonatkozó Google-keresési eredmények 96%-a a “baloldali és Trump-ellenes médiumokat” részesíti előnyben.
Bolyard eredményei saját, bevallottan tudománytalan módszertana alapján születtek. A Google Hírek fülén rákeresett a “Trump” kifejezésre, majd egy erősen megkérdőjelezhető médiatáblázatot használt, amely “baloldali” és “jobboldali” médiumokat különített el az eredmények táblázatba rendezéséhez. Arról számolt be, hogy 100 találatból 96 az úgynevezett “baloldali” hírcsatornáktól származik, ebből 21 csak a CNN-től. E kétes módszertan ellenére Bolyard statisztikája elterjedt, és történetét a Fox Business Network egyik műsora is átvette.
Néhány nappal később Donald Trump Bolyard adataira hivatkozva azt tweetelte, hogy a Google találatai “RIGGED” ellene.
Trump arra használta a statisztikát, hogy igazolja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a technológiai cégek konzervatívellenes elfogultságot kódolnak a vállalkozásuk felépítésébe. “A Google & mások elnyomják a konzervatívok hangját, és elrejtik a jó információkat és híreket” – tette hozzá eredeti tweetjéhez.
De azzal, hogy Bolyard anekdotikus bizonyítékát megbízható adatként idézte, akaratlanul is felfedte, hogyan terjed a médiában a konzervatívellenes elfogultság állítása összeesküvés-elméletként, nem pedig ellenőrizhető tényként.
Mivel a technológiai vállalatok gondoskodnak arról, hogy a tartalommoderálási gyakorlatuk ne kerüljön nyilvánosságra, nem lehet kívülről határozottan bizonyítani, hogy létezik algoritmikus konzervatívellenes elfogultság. Bizonyítékok hiányában az olyan hiperpárti hírportálok, mint a PJ Media, a Breitbart, a Daily Caller és a Washington Examiner a konzervatívokkal szemben “ellenséges” Szilícium-völgyről szóló történeteket helyezik előtérbe – James Damore kirúgása és Sergey Brin Trump-ellenes megjegyzései a kedvenc példák -, és ebből a konzervatív nézetek összehangolt elnyomására következtetnek a vállalatok technikai infrastruktúráján keresztül.
A The Creepy Line című dokumentumfilm, amelyet MA Taylor rendező és a Breitbart korábbi szerkesztője, Peter Schweizer idén mutatott be, ennek az érvelésnek a kiterjesztett vizsgálatát kínálja.
A film Robert Epstein pszichológus kutatásaira épül, aki 2013 óta számos tanulmányt publikált, amelyekben bemutatta, hogyan lehet a keresőmotorokat a keresési eredmények rendezésén és szűrésén keresztül a politikai vélemény manipulálására használni. Epstein ezt “keresőmotor-manipulációs hatásnak” nevezi.
Míg Epstein azt javasolja, hogy ezt a hatást elméletileg bármilyen politikai cél érdekében fel lehetne használni, a filmben végigvonuló alattomos felirat azt sugallja, hogy ezt a fajta manipulációt kifejezetten a demokraták és a liberális ügyek javára használják.
A nagy technológiai cégek konzervatívellenes elfogultságáról szóló hírcímek villannak fel a képernyőn. A film narrátora, Peter Schweizer provokatív kijelentéseket tesz arról, hogy “ezeknek a vállalatoknak sokkal mélyebb céljaik vannak, mint amit el akarnak mondani”, vagy hogy “a kormányok megpróbálnak minket valami utópia felé terelni”. Hirtelen megjelennek képek Barack Obamáról Mark Zuckerberggel és Eric Schmidttel, miközben Epstein leírja, hogy a Google és a Facebook hogyan manipulálhat egy választást az egyik jelölt javára.
Jordan Peterson, az ellentmondásos kanadai pszichológiaprofesszor bőséges képernyőidőt kap, hogy elmesélje, hogyan cenzúrázta őt állítólag a Google, mert ellenezte a nemsemleges terminológiát. “Ha elég erős vagy ahhoz, hogy megváltoztasd a politikai tájat, nem az a kérdés, hogy akarod-e, ha tudod” – mondja Peterson. “A kérdés az: győzz meg arról, hogy nem teszed meg.”
A benyomásoknak ez a kollázsa a dokumentumfilm során egyre inkább összeáll, hogy a Google és a Facebook mint a konzervatív gondolkodással szemben ellenséges liberális silók képe rajzolódjon ki. Ennek összekapcsolása Epstein kutatásával azt sugallja, hogy ez az ideológia közvetlen hatással van arra, hogy az információkat hogyan szűrik és moderálják.
“A vállalat politikai irányultsága általában nem számítana nekem” – mondta Taylor, a film rendezője. “Senkit sem érdekel, hány demokrata dolgozik a Hondánál. De amikor te irányítod az információ áradását és áramlását, és politikai beállítottságod tájékoztat arról, hogy bizonyos információknak kint kell-e lenniük vagy sem, akkor az elfogultság kezd belépni a beszélgetésbe.”
Míg a konzervatívellenes elfogultság narratívája ezekből a jobboldali médiaforrásokból bukkan fel, addig a mainstream közönségnél is kezd eljutni. Az elmúlt évben több republikánus politikus nyilvánosan megkérdőjelezte, hogy a közösségi médiaplatformok ferdítik-e algoritmusaikat a konzervatívok hátrányos megkülönböztetése érdekében.
A Google, a Facebook és a Twitter mind határozottan tagadta, hogy bármilyen technológiai konzervatívellenes elfogultság lenne. Bár a közelmúlt botrányai után jogosan alacsony a bizalom ezek iránt a vállalatok iránt, Ari Ezra Waldman, a New York-i jogi kar Jogi és Technológiai Innovációs Központjának igazgatója szerint “nulla bizonyíték” van arra, hogy hazudnának. “Az a tény, hogy egyes konzervatívok kevesebbet játszanak vagy kitiltanak, nem bizonyíték az elfogultság mintájára” – mondja. “Ezek anekdoták, és az anekdotákból nem lehet ügyet csinálni.”
Francesca Tripodi, a James Madison Egyetem szociológiaprofesszora szerint a konzervatívellenes elfogultság anekdotikus bizonyítékai részben azért terjednek tényként a médiában, mert mélyen félreértik a keresőmotorok elfogultságának és a tartalom moderálási gyakorlatának működését. “Ezek az algoritmusok nagyon összetettek és egyáltalán nem intuitívak” – mondja. “Olyan dolgokat mérlegelnek, mint hogy hányan hivatkoznak egy cikkre, milyen kulcsszavak jelennek meg a címben, és milyen konkrét kifejezéseket használnak az emberek a keresésben.”
Ha Donald Trumpra keresve többnyire negatív találatokat kapunk – magyarázza Tripodi -, az nem azért van, mert a Google vezetői cenzúrázzák a Trump-párti hangokat, hanem azért, mert a legtöbb Google-felhasználó az ilyen típusú híreket keresi vagy linkeli. “Más szóval a Google elfogult, de az elfogultsága az emberek által látni kívánt típusú találatok felé tolódik. A keresési eredmények olyanok, mint egyfajta közvélemény-kutatás arról, hogy milyen hírek számítanak. A vállalat attól függ, hogy pontosan ezt tudja-e jól mérni. Ha nem lennének azok, nem használnánk tovább a szolgáltatásaikat.”
Tripodi, aki a New York-i székhelyű Data & Society kutatóintézet számára a médiamanipulációról szóló jelentést tett közzé, azt is kifejti, hogy a közösségi médiában az úgynevezett konzervatívellenes “cenzúra” gyakran a moderálási gyakorlat véletlenszerű hibáival magyarázható, amelyek méretarányosan történnek.
A PragerU konzervatív médiavállalat idén a YouTube-ot és a Facebookot a konzervatív eszmék “szándékos cenzúrájával” vádolta, miután számos videójukat levették. Tripodi több videót is megvizsgált, és megállapította, hogy hihető, nem ideológiai indíttatású magyarázatok vannak arra, hogy miért távolították el őket.
“Az egyik videó azzal kezdődött, hogy egy nő kimondta a “nemi erőszak” szót. Ezt talán valamilyen automatizált rendszer vette észre, majd elküldte felülvizsgálatra egy harmadik fél moderátornak a Fülöp-szigetekre. Ha csak három másodperce van arra, hogy döntsön a tartalomról, akkor nem kérdőjelezi meg, hogy a videó konzervatív nézeteket népszerűsít-e” – mondja. “Leginkább a ‘nemi erőszak’ szó miatt aggódsz.”
A Google, a Facebook és más nagy technológiai cégek hasonló magyarázatot adtak, amikor konzervatívellenes elfogultsággal és cenzúrával vádolták őket, és elismerték, hogy az ilyen hatalmas mennyiségű tartalom moderálásának és szűrésének kitalálása – ahogy Jack Dorsey fogalmazott – “folyamatban lévő munka”.
“Arra kezdünk rájönni, hogy ezek a rendszerek nem semlegesek, és gyakran felerősítik az elfogultságokat” – mondja Tripodi. “De ez mindannyiunkra hatással van”. A hibás tartalommoderálási gyakorlatok valóban számos progresszív ügyet érintettek. A Black Lives Matterhez kapcsolódó aktivistákat kitiltották a platformokról, mert felhívták a figyelmet a rasszizmusra, az LMBT-aktivisták azonos neműek házasságára utaló videókat pedig kiszűrték a YouTube-ról.
“A probléma nagy része az, hogy ezek a folyamatok nem átláthatóak” – mondja Tripodi. “Talán ha többet tudnánk arról, hogy miért támogatják, távolítják el, jelölik vagy démonizálják a tartalmakat, akkor kevesebb hely maradna ezeknek a kontraproduktív találgatásoknak.”
Az átláthatóság hiányában a konzervatívellenes elfogultság gondolata virágzik.
Szeptemberben Alex Jones betört egy kongresszusi meghallgatásra, ahol a republikánusok Jack Dorsey és Sheryl Sandberg technológiai vezetőket kérdezték a platformjaik politikai elfogultságáról. Jones az ellen tiltakozott, hogy nemrég kitiltották a YouTube-ról és a Facebookról, mert gyűlöletbeszédet terjesztett, többek között azt az összeesküvés-elméletet, hogy a 2012-es Sandy Hook-i általános iskolai lövöldözés meg sem történt.
“Az igazi választási beavatkozást a Facebook és a Google jelenti” – mondta Jones. “Egyenesen kitiltják az embereket, és blokkolják a konzervatívokat, akik részt vesznek a saját első módosítás szerinti politikai beszédükben.”
Mint azt Danah Boyd az Online News Association konferenciáján egy héttel e kirohanás után tartott beszédében kifejtette, Jones gyűlöletbeszédével nem a konzervatív értékeket képviseli. De cinikusan manipulálja a konzervatívellenes elfogultság narratíváját, hogy “a konzervativizmus hamis zászlaja alatt” legitimitást adjon online jelenlétének.”
“Arról van szó, hogy a névleges konzervativizmust álcaként használja a mérgező maszkulinitás és a fehér felsőbbrendűség népszerűsítésére. Arról van szó, hogy a szélsőségesek felhasználják a konzervatívokat” – mondta. “Alapvetően ez egy technika a hatalom megszerzésére a nyilvánosság gázfénybe állításával és a valóság homályosnak tűntetésével.”
Ezt a taktikát más szélsőjobboldali trollok is alkalmazzák, köztük Mike Cernovich, Milo Yiannopoulos és Laura Loomer (aki szintén megszakította az eljárást azzal, hogy Donald Trumpot kérte, “mentse meg” a konzervatívokat a közösségi média cenzúrájától).
A stratégia úgy tűnik, működik. A közösségi médiavállalatok attól való félelmükben, hogy cenzornak állítják be őket, egyre tétovább tiltják a felhasználókat, még akkor is, ha azok durván megsértik a szolgáltatási feltételeiket. És megjelentek a magukat “alternatívnak” valló közösségi médiaplatformok, mint például a Gab, amelyek a szólásszabadság bástyáiként és a konzervatívok menedékeiként hirdetik magukat, miközben valójában a gyűlöletbeszéd táptalajául szolgálnak.
Nem minden konzervatívellenes elfogultságra vonatkozó állítás olyan egyenesen rosszindulatú, mint Jones és társai. Amikor Bolyarddal és Taylorral beszéltem, mindketten azt állították, hogy őket leginkább az aggasztja, hogy az algoritmikus elfogultság hogyan destabilizálhatja a demokratikus folyamatot. “Nem számít, hogy ki vagy, vagy hogy politikailag hogyan állsz, vagy milyen nemű vagy, az a gondolat, hogy egy nap a cég csak úgy rámutathat rád, és azt mondhatja, kiestél, eltűntél – ez nem tesz jót a társadalomnak” – mondta Taylor.
Safiya U Noble, a Dél-kaliforniai Egyetem Annenberg Kommunikációs és Újságíró Iskolájának professzora szerint azonban azoknak, akik elegendő bizonyíték nélkül terjesztik a konzervatívellenes elfogultság narratíváját, kötelességük megérteni, hogy állításaik nem politikai vákuumban léteznek. “Szerintem ez egy árnyalt kérdés” – mondta nekem e-mailben. “De a konzervatív elfogultságról szóló állítások nem állják meg a helyüket, tekintettel a konzervatív és jobboldali politikai hatalom növekedésére a modern demokráciákban.”
Noble tágabb értelemben vett álláspontja, amelyet az Algorithms of Oppression című könyvében fejt ki, az, hogy miközben minden algoritmikus rendszerbe beágyazódnak a már meglévő társadalmi előítéletek, ezek az előítéletek megerősítik a hatalmat, és így azok ellen dolgoznak, akiket rendszerszinten jogfosztottak. Bemutatja például, hogy a Google “fekete lányokra” vonatkozó keresései aránytalanul sok pornográf találatot adnak vissza.
Amint Noble kifejti, a konzervatívellenes elfogultság megalapozatlan kiáltásai elvonják a figyelmet az algoritmikus elnyomás e sürgetőbb formáiról. “Meg kell értenünk, hogy milyen értékek játszanak szerepet ezekben a konzervatív elfogultságról szóló elképzelésekben” – mondja Noble – “és meg kell értenünk, hogy ez nem több, mint egy elterelő hadművelet.”
- Megosztás a Facebookon
- Megosztás a Twitteren
- Megosztás e-mailben
- Megosztás a LinkedInen
- Megosztás a Pinteresten
- Megosztás a WhatsAppon
- Megosztás a Messengeren
.