A háztartástanról hallva az emberek gyakran a főző- vagy varrótanfolyamokra gondolnak, és ezeket kizárólag a nőknek tulajdonítják. Sokan azonban nem tudják mindazt, ami e tanulmányi terület mögött áll, és azt, hogy milyen hatással van a diákok életére.
Ez a tanulmány az 1800-as évek végén alakult ki, és létrehozását Ellen Swallow Richardsnak, az első nőnek tulajdonítják, akit felvettek a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemre. Ő volt az intézmény kémiatanára, és célja a nők természettudományos képzésének előmozdítása volt.
Az első háztartástanórák különböző természettudományos diszciplínákat vontak be, mivel a nők munkáját igyekezett professzionalizálni és hatékonyabbá tenni, hogy felszabadítsa őket a házimunkától. Arra törekedtek, hogy a nőknek a főzésen és takarításon túl több dologra is maradjon idejük, például arra, hogy az oktatásukra összpontosítsanak. A háztartási gazdaságot azért találták ki, hogy több nő járhasson főiskolára, mivel megtanították őket arra, hogy megfelelőbben gondoskodjanak az otthonukról és a családjukról.
Bár sokan szexistának tartják ezt a területet, a háztartásgazdaságtól nem idegenek voltak a feminista elvek, hanem éppen ellenkezőleg. 1899-ben Richards összehívta a progresszív nőket, hogy kidolgozzák a tanfolyamok tantervét, amely Ellen Swallow Richards és Catherine Beecher erőfeszítéseinek köszönhetően szervezett tanfolyammá vált. Megalapították az American Home Economics Association-t (ma American Association of Family and Consumer Sciences néven ismert ). Az egyesület éves találkozókat tartott, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra, hogy több pénzt gyűjtsön. Richards 1911-ben bekövetkezett haláláig volt az egyesület elnöke.
Földművesfeleségek
Ellen Swallow Richards és Catherine Beecher nem az egyetlen nők voltak, akik a háztartási nevelést támogatták. A Morrill-törvény 1862-ben az egyetemek létrehozásához vezetett, hogy farmerek ezrei részesülhessenek felsőfokú oktatásban. Sok ilyen egyetemen voltak háztartástudományi osztályok a nők számára. A cél az volt, hogy jobban tudják vezetni a háztartást, így segíthessenek a mezőgazdasági munkában.
A nők oktatását végző személyek között volt Martha Van Rensselaer tanárnő és Flora Rose táplálkozástudományi szakember, akik a Cornell Egyetemhez tartozó New York Állami Mezőgazdasági Főiskolán tartottak kurzusokat. 1912-ben kinevezték őket az intézményen belüli háztartástudományi tanszék társigazgatójává.
Ellentétben Ellen Swallow Richards tudományos irányultságú kurzusaival, a Cornellben tartott kurzusok inkább kísérleti jellegűek voltak. A hallgatók egy árvaházból származó valódi csecsemőt kaptak, és a nőknek a gyermekneveléssel kapcsolatos legújabb elméleteket tanították. A tanév végén a csecsemőket örökbeadásra adták. 1950-re több mint 50 felsőoktatási intézmény épített be “gyakorló csecsemőket” a tantervébe.
A háztartásgazdaságtan hét területe
Azért, hogy a női hallgatók megtanulják az otthon és a család jobb irányítását, Richards és Beecher hét területre osztotta a háztartásgazdaságtan tanulását: főzés, gyermeknevelés, oktatás és közösségi tudatosság, az otthon vezetése és kialakítása, varrás és textil, költségvetés és gazdaságosság, valamint egészség és higiénia.
-
Főzés: Ez a rész a háztartási munkák alapvető része, ezért fontos volt megtanítani a nőket arra, hogyan készítsenek kiegyensúlyozott ételeket a táplálkozási elvek alapján. Emellett megtanulták a biztonságot és azt is, hogyan kell tartósítani az élelmiszereket a betegségek megelőzése érdekében. Ezt kiegészítve megtanulták, hogyan kell megteríteni az asztalt és megszervezni az étkezéseket a családjuk és a barátaik számára.
-
A gyermekek fejlődése: A tanárok árvaházakból származó csecsemőket osztanak ki a diákoknak. A cél az volt, hogy megismerjék a gyermekek fejlődését, és helyesen reagáljanak a gyermekekre a különböző fejlődési szakaszaikban.”
-
Képzés és közösségi tudatosság: Mivel a gyermekek oktatásáért való felelősség az anyákra hárult, megtanulták a legjobb módszereket arra, hogyan tanítsák meg a gyermekeket olvasni vagy alapvető matematikai ismereteket szerezni az iskolába lépés előtt. A gyerekek erkölcsi és etikai leckéket is tanultak a közösségi tudatosság fejlesztése érdekében.
-
Házvezetés és tervezés: Ebben a szakaszban a lakberendezés alapvető tervezési elemeit és az otthoni rend fenntartásának legjobb módjait tanították meg. A témák közé tartozott a tisztaság és a rendrakás, mivel ezek a háztartási feladatok kizárólag a nőkre hárultak.
-
A varrás és a textíliák: A varrás sok nő számára volt szükséges. Lehetővé tette számukra, hogy ruhákat készítsenek maguknak és gyermekeiknek, és szükség esetén megjavítsák, hogy tovább tartson. A tanulók mindent megtanultak a szabásminta követésétől kezdve a ruhák legjobb anyagának megértéséig.
-
Budapest és gazdaságosság: A nők számára a hatékony háztartás fenntartásához elengedhetetlen készség volt a számla készítése. Abban az időben – és gyakran ma is – a nőknél volt szokás, hogy az összes családi bevásárlást ők végezték, ezért kulcsfontosságú volt, hogy megtanulják, hogyan kell okosan bánni a pénzzel.
-
Egészség és higiénia: Ugyanilyen alapvető fontosságú, hogy a fiatal nők tudják, hogyan kell elkészíteni és tartósítani az élelmiszereket a betegségek megelőzése érdekében, megtanították, hogyan kell megfelelően ellátni a betegeket. Az egészségügyi eljárásoktól kezdve az élelmezésig meg kellett érteniük, hogyan kell gondoskodni a betegekről a népbetegségek korában.
A házi gazdaságtan visszahozatala mellett
Sok diák 17 vagy 18 évesen hagyja el otthonát a “való világ” felé, mivel egy másik város egyetemén tanul. Az önállóságukkal dicsőítve hamarosan rájönnek, hogy nem tudják, hogyan kell tápláló ételeket főzni vagy havi költségvetést összeállítani, nem is beszélve a gombvarrásról vagy a beteg társuk ápolásáról.
Túl azon, hogy megtanítjuk a diákokat trigonometriás feladatok megoldására, létfontosságú, hogy mind a nőket, mind a férfiakat olyan hasznos ismeretekkel oktassuk, amelyekre mindennap szükségük lehet. A háztartástanról és a család- és fogyasztástudományokról szóló tanulmány szerint nem szükséges óraszámot csökkenteni ahhoz, hogy a háztartástan bekerüljön a tantervbe. Az olvasás, a matematika és az írás beépíthető például a táplálkozásról vagy a költségvetésről szóló órákba.”
A New York Times-ban megjelent véleménycikkében Helen Zoe Veit, a Michigani Állami Egyetem történészprofesszora megjegyzi, hogy “idővel az egészségügyi és higiéniai tudományág alapelvei annyira elterjedtek, hogy józan észnek tűntek. Ennek eredményeképpen a (háztartástan) korai támogatóit inkább egyszerű vénlányoknak tartották, mint innovatív és tudományos nőknek, akik voltak”. Dr. Veit azt is megjegyzi, hogy sztereotípiák uralják ezt a területet. A háztartástani kurzusokat női óráknak tekintik, és elfelejtik, hogy minden ember, férfiak és nők számára egyaránt fontos az élelmiszerekkel, az egészséggel és a tiszta otthon fenntartásával kapcsolatos tudás.
1975 és 2019 között az elhízás megháromszorozódott Latin-Amerikában, az alultápláltság pedig 2014 óta 11%-kal nőtt. A probléma egy részét a feldolgozott élelmiszerek és az egészségtelen ételek okozzák, valamint az, hogy a családoknak nincs idejük arra, hogy főzzenek a gyerekeiknek. A másik probléma az, hogy a fiatalok nem tudják, hogyan készítsenek maguknak kiegyensúlyozott ételt. Itt segíthetnek a háztartástanórák.
Angliában például 2014-től kezdődően az általános és középiskolákban minden gyermek számára megkezdődött az élelmezési oktatás. Ugyanebben az évben a dán iskoláknak a kormány előírta, hogy a diákok által elfogyasztott ételek javítása érdekében táplálkozástudományi tantárgyakat oktassanak.
2010-ben a Journal of the American Medical Association című folyóiratban megjelent cikkben a szerzők, Alice H. Lichtenstein és David S. Ludwig amellett érveltek, hogy az e téren tartott órák segíthetnek a gyermekkori elhízás elleni küzdelemben azzal, hogy a fiatalokat nemcsak a főzés, hanem a táplálkozás alapjaira is megtanítják.
Kateika: a japán példa
A japán iskolákban ötödik osztályban tanítják a háztartástant (japánul kateika 家庭科), és folytatják a közép- és középiskolában. Ezeken az órákon a diákok a főzéstől, az étkezés megtervezésétől és a bevásárlástól kezdve a varrásig és a fabútorok építéséig mindent megtanulnak.
Ezeket a tevékenységeket 1947-ben tették kötelezővé abban a reményben, hogy a nemek közötti egyenlőség bekerüljön az otthonokba. Még az ország vezetői, például Takuya Mitani, a japán oktatási minisztérium egészségnevelési tervezője is a háztartástudománynak tulajdonítják a nemi szerepek kiegyenlítődését. Tadaharu Minamino, az első férfi háztartástanár Oszaka prefektúrában a következőket mondta ezzel kapcsolatban a kanadai CBC rádiónak: “Az emberek ma nem lennének olyan egészségesek, mint amilyenek, és a nemek közötti egyenlőség sem lenne annyira elterjedt. A fiúk varrni és bébiszitterkedni is megtanulnak. Emiatt van most a férfiaknak ez a fiatalabb generációja, akik hozzájárulnak a gyerekneveléshez”.
Hogy azonban idáig eljusson, a kateikának meg kellett változtatnia a céljait, és alkalmazkodnia kellett a jelenlegi társadalmi viszonyokhoz. Eleinte a mindennapi élethez szükséges készségek tanítására és a fiatalok függetlenné tételére összpontosított, de ma már nem csak erről szól, hanem problémamegoldásra is tanít. Integrációja azért alakult ki, mert a japánok úgy gondolják, hogy a diákokat arra kell tanítani, hogy a jövőben felmerülő problémákkal szembenézzenek, ezért fontos, hogy megtanítsák őket a különböző megoldások értékelésére és a legjobb kiválasztására.
A háztartási munka hatékonyabb elvégzéséről szóló osztályoktól kezdve, hogy a nőknek legyen idejük tanulni, egészen az elhízás elleni küzdelemig, a háztartástan olyan terület, amely jelentős hatással van a társadalomra.
Amikor sok szó esik a puha készségekről vagy a hatalmi készségekről, fontos, hogy ne feledkezzünk meg az alapvető életkészségekről. Lehet, hogy a munkaadók nem ezeket keresik, de ezek azok a képességek, amelyek segítenek a diáknak jobban alkalmazkodni a felnőttkorhoz, és amelyeket minden nap alkalmazni lehet.
Translation by Daniel Wetta.