Bár sokak számára kevéssé ismert, a szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua) megfelelő termesztési feltételek mellett sokat nyújthat az otthoni kertben. Ennek az évszázados fának érdekes története van, valamint számos felhasználási módja. Olvasson tovább a szentjánoskenyérfával kapcsolatos további információkért.
Mi az a szentjánoskenyérfa?
Csokoládé, hogy szeretlek én téged? Hadd számoljam meg a módokat… és a kalóriákat. Körülbelül félig zsírból áll, a csokoládéfüggőség (mint az enyém is) megoldásért könyörög. A szentjánoskenyérfa pont ez a megoldás. Nemcsak szacharózban, hanem 8% fehérjében is gazdag, A- és B-vitamint, valamint számos ásványi anyagot tartalmaz, és körülbelül harmadannyi kalóriát, mint a csokoládé, zsír nélkül (igen, zsírmentes!), a szentjánoskenyér ideális helyettesítője a csokoládénak.
Szóval, mi is az a szentjánoskenyér? A szentjánoskenyérfa őshonos élőhelyén a Földközi-tenger keleti részén, valószínűleg a Közel-Keleten található, ahol már több mint 4000 éve termesztik. A szentjánoskenyér termesztéséről már a Biblia is említést tesz, és már az ókori görögök is ismerték. A Bibliában a szentjánoskenyérfát Szent János babjának vagy sáskababnak is nevezik, utalva a Keresztelő János által elfogyasztott “sáskákra”, amelyeket a növény lógó hüvelyei vagy hüvelyei jelentettek.
A Fabaceae vagy hüvelyesek családjába tartozó szentjánoskenyérfa információi szerint örökzöld fa, két-hat ovális levélpárból álló levelekkel, amely körülbelül 50-55 láb magasra nő (15-16.7 m.) magasra nő.
Kiegészítő információk a szentjánoskenyérfáról
A világszerte édes és tápláló gyümölcsei miatt termesztett szentjánoskenyérmagot egykor az arany mérésére használták, innen származik a “karát” szó. A spanyolok hozták a szentjánoskenyérfa-termesztést Mexikóba és Dél-Amerikába, a britek pedig Dél-Afrikába, Indiába és Ausztráliába. Az 1854-ben az Egyesült Államokba behozott szentjánoskenyérfák ma már ismerős látványt nyújtanak egész Kaliforniában, ahol a meleg, szárazabb éghajlat ideális a szentjánoskenyér termesztéséhez.
A mediterrán jellegű éghajlaton virágzó szentjánoskenyér bárhol jól terem, ahol citrusfélék is nőnek, és terméséért (hüvelyéért) termesztik, amelyet leginkább arról ismernek, hogy lisztté őrölve és kakaóbabot helyettesítve használják. A hosszú, lapos, barna színű (4-12 hüvelyk (10-30 cm) hosszúságú) szentjánoskenyérgubók egy poliszacharid gumit is tartalmaznak, amely szagtalan, íztelen és színtelen, és számos termékben használják.
A jószágokat is lehet szentjánoskenyérgubóval etetni, míg az emberek régóta használják a hüvelyhéjat gyógyászati célokra, például torokbalzsamként vagy rágótabletta formájában a rekedtség enyhítésére.
Hogyan lehet szentjánoskenyérfát termeszteni
A közvetlen magvetés valószínűleg a legelterjedtebb módszer a szentjánoskenyérfa termesztésére. A friss magok gyorsan csíráznak, míg a szárított magokat meg kell karcolni, majd egy ideig áztatni, amíg két-háromszorosára nem duzzadnak. A szentjánoskenyérfák csírázása a hagyomány szerint laposba ültetve, majd átültetve, amint a csemeték elérik a második levélkészletet, csak körülbelül 25 százalékos biztonsággal csíráznak. A szentjánoskenyérfát a kertben 9 hüvelyk (23 cm.) távolságra kell egymástól ültetni.
A házi kertész számára a megalapozott, 3,78 literes (1 gallon) szentjánoskenyérfa-ültetvényt okosabban lehet faiskolából vásárolni. Tartsa szem előtt, hogy a kertjében a körülményeknek nagymértékben utánozniuk kell a mediterrán viszonyokat, vagy termessze a szentjánoskenyérfát üvegházban vagy konténerben, amely védett helyre költöztethető beltérben. A szentjánoskenyérfa az USDA 9-11. zónájában termeszthető.
Legyen türelmes, mivel a szentjánoskenyérfa eleinte lassan növekszik, de az ültetést követő hatodik évben már termőre fordul, és 80-100 évig is termőképes maradhat.
A szentjánoskenyérfa gondozása
A szentjánoskenyérfa gondozása azt diktálja, hogy a szentjánoskenyérfát a kert egy teljes napfényben és jó vízelvezetésű talajban lévő területére telepítsük. Bár a szentjánoskenyérfa elviseli a szárazságot és a lúgosságot, a savanyú talajt vagy a túl nedves körülményeket nem tolerálja. A szentjánoskenyérfát az éghajlattól függően ritkán vagy egyáltalán nem kell öntözni.
Ahol a szentjánoskenyérfa egyszer már megtelepedett, erős és ellenálló, és kevés betegség vagy kártevő támadja meg, bár a pikkelysömör problémát jelenthet. E mozdíthatatlan páncélos rovarok súlyos fertőzése furcsa alakú és sárguló leveleket, szivárgó kérget és a szentjánoskenyérfa általános satnyulását okozhatja. A pikkelysömörrel fertőzött területeket ki kell metszeni.
A szentjánoskenyérfát néhány más rovar is megfertőzheti, mint például a ragadozó nősténybogár vagy az élősködő darazsak, amelyeket szükség esetén kertészeti olajjal lehet kezelni.
A szentjánoskenyérfa legnagyobb veszélye valójában az, hogy nem szereti a nedves talajt és a túl nedves körülményeket, ami a fa csonkulásához és a tápanyagfelvétel képtelenségéhez vezet, ami sárgulást és levélhullást okoz. Általában egy befutott növényt nem kell trágyázni, de ha ezek a problémák gyötrik a fát, egy adag műtrágya hasznos lehet, és természetesen csökkenteni kell az öntözést.