1920-as évekSzerkesztés
A vállalatot idősebb Donald Wills Douglas alapította 1921. július 22-én a kaliforniai Santa Monicában, a Davis-Douglas Company megszűnését követően. Korai hírnévre tett szert a Douglas repülőgépekkel 1924-ben végrehajtott első légi világkörüli út. 1923-ban az amerikai hadsereg légi szolgálata érdeklődött egy olyan küldetés végrehajtása iránt, amelynek célja a Föld első alkalommal történő repülőgépes megkerülése volt, ez a program a “Világrepülés” nevet kapta. Donald Douglas egy módosított Douglas DT-t javasolt a hadsereg igényeinek kielégítésére. A kétüléses, nyitott pilótafülkés DT kétfedelű torpedóbombázót korábban az amerikai haditengerészet számára gyártották. A DT-ket az Illinois állambeli Rock Islandben és az Ohio állambeli Daytonban található gyártóüzemek futószalagjairól vitték le a vállalat átalakításra.
A Douglas World Cruiser (DWC) néven ismert módosított repülőgép volt az első nagy projektje Jack Northropnak is, aki a sorozat üzemanyagrendszerét tervezte. Miután a prototípust 1923 novemberében leszállították, a november 19-i sikeres tesztek befejeztével a hadsereg megbízta a Douglast négy sorozatgyártású repülőgép megépítésével. Az előttük álló igényes expedíció miatt pótalkatrészeket, köztük 15 extra Liberty L-12 motort, 14 extra pontonkészletet és további két repülőgéphez elegendő pótlólagos repülőgépváz-alkatrészt választottak. Ezeket az útvonal mentén lévő repülőterekre küldték. Az utolsó gépet 1924. március 11-én adták át az amerikai hadseregnek.
A négy gép 1924. április 6-án indult el a washingtoni Seattle-ből, nyugat felé repülve, és szeptember 28-án nagy sikerrel tértek vissza oda, bár az egyik gép az Atlanti-óceán felett kényszerleszállást szenvedett és elsüllyedt. A sikeres repülés után a hadsereg légi szolgálata hat hasonló gépet rendelt megfigyelőgépként. A DWC sikere a Douglas Aircraft Company-t a világ nagy repülőgépgyárai közé emelte, és arra késztette, hogy elfogadja a “First Around the World – elsőként a világ körül” jelmondatot.
A Douglas kezdetben olyan logót használt, amely két D betűt és szárnyakat, valamint két szívként összekötött D betűt kombinált a Douglas klánra való utalásként. A DWC sikere után a vállalat olyan logót fogadott el, amely három repülőgépet ábrázolt egy földgömb körül. A logó végül egy repülőgéppé, egy rakétává és egy földgömbbé alakult. Ezt a logót később, 1967-ben a McDonnell Douglas is átvette, és ez lett az alapja a Boeing jelenlegi logójának az 1997-es egyesülésük után.
Háború előttiSzerkesztés
A Douglas Aircraft repülőgépek széles választékát tervezte és gyártotta az Egyesült Államok számára. hadsereg számára, beleértve a haditengerészetet, a hadsereg légierejét, a tengerészgyalogságot, a légierőt és a parti őrséget.
A vállalat kezdetben torpedóbombázókat épített az amerikai haditengerészet számára, de számos különböző változatát fejlesztette ki ezeknek a repülőgépeknek, beleértve a felderítőgépeket és a légiposta repülőgépeket. Öt éven belül a vállalat évente mintegy 100 repülőgépet gyártott. A Douglas korai alkalmazottai között volt Ed Heinemann, “Dutch” Kindelberger, Carl Cover és Jack Northrop, aki később megalapította a Northrop Corporationt.
A vállalat megtartotta katonai piacát, és az 1920-as évek végén kétéltű repülőgépekkel bővült, és a létesítményeit is a kaliforniai Santa Monicába, a Clover Fieldre költöztette. A Santa Monica-i komplexum olyan nagy volt, hogy a postáslányok görkorcsolyával kézbesítették a vállalaton belüli postát. A második világháború végére a Douglasnak a kaliforniai Santa Monicában, El Segundóban, Long Beachen és Torrance-ben, az oklahomai Tulsában és Midwest Cityben, valamint az illinois-i Chicagóban voltak létesítményei.
1934-ben a Douglas gyártott egy kereskedelmi célú kétmotoros szállító repülőgépet, a Douglas DC-2-t, amelyet 1936-ban a híres DC-3 követett. A Douglas által gyártott repülőgépek széles skáláján voltak utasszállító repülőgépek, könnyű és közepes bombázók, vadászgépek, szállító repülőgépek, felderítő repülőgépek és kísérleti repülőgépek.
A vállalat leginkább a “DC” (Douglas Commercial) sorozatú kereskedelmi repülőgépeiről híres, köztük a gyakran a valaha gyártott legjelentősebb szállító repülőgépnek tartott Douglas DC-3-asról, amelyet a brit szolgálatban C-47 Skytrain vagy “Dakota” néven katonai szállítógépként is gyártottak. Sok Douglas repülőgép hosszú élettartamú volt.
Második világháborúSzerkesztés
A második világháború alatt a Douglas csatlakozott a BVD (Boeing-Vega-Douglas) konzorciumhoz a B-17 Flying Fortress gyártásához. A háború után a Douglas licenc alapján egy másik Boeing-tervet, a B-47 Stratojet turbó sugárhajtású bombázót is megépítette a Georgia állambeli Marietta városában található, állami tulajdonban lévő gyár segítségével.
A második világháború jelentős fellendülést jelentett a Douglas számára. A Douglas az ötödik helyen állt az Egyesült Államok vállalatai között a háborús gyártási szerződések értékét tekintve. A vállalat 1942 és 1945 között közel 30 000 repülőgépet gyártott, és a munkaerő 160 000 főre duzzadt. A vállalat számos repülőgépet gyártott, köztük a C-47 Skytrain-t, a DB-7-et (A-20, Havoc vagy Boston néven ismert), az SBD Dauntless zuhanóbombázót és az A-26 Invadert.
A háború utánSzerkesztés
A Douglas Aircraft a háború végén megszorításokat szenvedett el, a kormányzati megrendelések megszűntek, és a repülőgépekből felesleg keletkezett. Erős leépítésekre volt szükség, közel 100 000 dolgozótól kellett megválniuk.
Az Egyesült Államok hadseregének légiereje létrehozta a “Project RAND”-t (Research ANd Development) azzal a céllal, hogy megvizsgálja a jövőbeli fegyverek hosszú távú tervezését. 1946 márciusában a Douglas Aircraft Company kapta meg a szerződést az interkontinentális hadviselés kutatására. A Project RAND-ből később a RAND Corporation lett.
A Douglas folytatta az új repülőgépek fejlesztését, beleértve a sikeres négymotoros Douglas DC-6-ot (1946) és az utolsó légcsavarhajtású kereskedelmi repülőgépét, a Douglas DC-7-et (1953). A vállalat áttért a sugárhajtású meghajtásra, az elsőt az amerikai haditengerészet számára gyártotta – az egyenes szárnyú F3D Skyknight-ot 1948-ban, majd a “sugárhajtású korszak” stílusú F4D Skyray-t 1951-ben. A Douglas kereskedelmi repülőgépeket is készített, 1958-ban gyártotta a Douglas DC-8-ast, hogy versenyezzen az új Boeing 707-essel.
A Douglas úttörő volt a kapcsolódó területeken, mint például a katapultülések, a levegő-levegő rakéták, a föld-levegő rakéták és a levegő-felszín rakéták, kilövőrakéták, bombák és bombatartók.
A vállalat az 1950-es években kész volt belépni az új rakétaüzletágba. A Douglas a levegő-levegő rakéták és rakéták gyártásáról az 1956-os Nike rakétaprogram keretében teljes rakétarendszerek gyártására tért át, és a Skybolt levegőből indítható ballisztikus rakétaprogram és a Thor ballisztikus rakétaprogram fővállalkozója lett. A Douglas a NASA-tól is kapott szerződéseket, leginkább a Saturn IB és Saturn V rakéták S-IVB fokozatának megtervezésére.
FúziókSzerkesztés
1967-ben a vállalat a DC-8 és DC-9 utasszállító repülőgépek és az A-4 Skyhawk katonai támadó repülőgépek iránti kereslet kielégítése érdekében a termelés bővítésével küzdött. A vállalat minőségi és pénzforgalmi problémákkal és a DC-10 fejlesztési költségeivel, valamint a vietnami háború miatti hiányokkal is küzdött. Ilyen körülmények között a Douglas nagyon fogékony volt a McDonnell Aircraft Corporation ajánlatára. 1967. április 28-án, közel négy évig tartó fúziós tárgyalások után a két vállalat McDonnell Douglas Corporation néven egyesült.
A két vállalat jól illett egymáshoz. A McDonnell jelentős védelmi vállalkozó volt, de szinte semmilyen polgári üzletággal nem rendelkezett. A Douglas kereskedelmi szerződései lehetővé tették volna a McDonnell számára, hogy ellenálljon a beszerzések esetleges visszaesésének. Ezzel szemben a McDonnellnek elég bevétele volt ahhoz, hogy segítsen megoldani a Douglas pénzügyi problémáit; nem sokkal az egyesülés bejelentése után a McDonnell 1,5 millió Douglas-részvényt vásárolt, hogy segítsen a Douglasnak az “azonnali pénzügyi szükségletek kielégítésében.”
Az egyesült vállalat székhelye a McDonnell Missouri állambeli St. Louisban lévő létesítményében volt. A Douglas logójának módosított változatát vette át. Donald Douglas lett az egyesült vállalat tiszteletbeli elnöke, és ezt a tisztséget 1981-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. A Douglas Aircraft a McDonnell Douglas teljes tulajdonú leányvállalataként működött tovább, Douglas fia, Donald Jr. elnökletével. Később a McDonnell korábbi elnöke, David Lewis lett a Douglas Aircraft elnöke. A részleg sikeres átalakítása lehetővé tette számára, hogy 1969-ben a McDonnell Douglas elnöke legyen. Eközben a Douglas űr- és rakétaüzemi részlege a McDonnell Douglas Astronautics Company nevű új leányvállalat részévé vált.
A McDonnell Douglas később, 1997-ben egyesült a rivális Boeinggel. A Boeing beolvasztotta a Douglas Aircraftot a Boeing Commercial Airplanes részlegébe, és a Douglas Aircraft nevet 76 év után nyugdíjazták. Az utolsó Long Beachen gyártott kereskedelmi repülőgép, a Boeing 717-es (a Douglas DC-9-es harmadik generációs változata) gyártása 2006 májusában szűnt meg. 2011-re a Boeing C-17 Globemaster III volt az utolsó repülőgép, amelyet a Long Beach-i üzemben szereltek össze; az utolsó C-17-est 2015 végén szerelték össze. A Douglas korábbi logója azonban megmaradt a létesítményen, bár a Boeing már nem használja.