A galaktóz-intolerancia ritka örökletes problémáiban, a Lapp-laktázhiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban szenvedő betegek nem szedhetik ezt a gyógyszert.
Amiodaron súlyos, a szemet, a szívet, a tüdőt, a májat, a pajzsmirigyet, a bőrt és a perifériás idegrendszert érintő mellékhatásokat okozhat (lásd 4.8 pont). Mivel ezek a reakciók késleltetve jelentkezhetnek, a hosszú távú kezelésben részesülő betegeket gondosan felügyelni kell. Mivel a nemkívánatos hatások általában dózisfüggőek, a minimálisan hatékony fenntartó adagot kell adni.
Az altatás: óvatosság javasolt általános érzéstelenítésben részesülő betegeknél, továbbá nagy dózisú oxigénterápiában részesülő betegeknél. Műtét előtt az aneszteziológust tájékoztatni kell arról, hogy a beteg amiodaron szed (lásd a 4.5. és 4.8. pont “Kölcsönhatások más gyógyszerekkel és egyéb kölcsönhatások” és “Nemkívánatos hatások”)
Szívbetegségek (lásd 4.8. pont): a túl nagy amiodaron adag súlyos bradikardia és idioventrikuláris ritmus megjelenésével járó vezetési zavarok kialakulásához vezethet, különösen idős betegeknél vagy digitalis terápia során. Ilyen körülmények között az amiodaronkezelést meg kell szüntetni. Szükség esetén béta-adrenosztimulánsok vagy glükagon adhatók. Ha a bradikardia súlyos és tüneteket okoz, az amiodaron hosszú felezési ideje miatt fontolóra kell venni pacemaker beültetését.
Amiodaron nem ellenjavallt látens vagy manifeszt szívelégtelenségben szenvedő betegeknél, de óvatosságra int, mivel esetenként a meglévő szívelégtelenség súlyosbodhat. Ilyen esetekben az amiodaron más megfelelő terápiákkal együtt alkalmazható.
Az amiodaront szedő betegeknél QT-intervallum megnyúlást észleltek, ami meghosszabbodott repolarizációnak felel meg, U-hullámok és deformált T-hullámok lehetséges kialakulásával. Ezek a változások a farmakológiai hatás bizonyítékai, és nem tükrözik a toxicitást.
Időskorúaknál a szívfrekvencia jelentősen csökkenhet.
A kezelést abba kell hagyni másod- vagy harmadfokú AV-blokk, sino-atrialis blokk vagy bifascicularis blokk kialakulása esetén. Az amiodaron kezelés megkezdése előtt ajánlott EKG-t készíteni és a szérum káliumszintjét meghatározni. Az EKG monitorozása a kezelés teljes időtartama alatt ajánlott.
Amiodaronnak alacsony proaritmiás hatása van. Új ritmuszavarok kialakulását vagy a kezelt ritmuszavarok súlyosbodását figyelték meg, néha halálos kimenetelűekkel. Fontos, de nehéz meghatározni, hogy ez a hatás a gyógyszer hatékonyságának hiányából fakad-e a proaritmiás hatásból, hogy ez a szívállapot romlásával jár-e vagy sem. A pro-aritmiás hatások általában QT-meghosszabbító tényezőkkel, például gyógyszer-kölcsönhatásokkal és/vagy elektrolitikus zavarokkal összefüggésben jelentkeznek (lásd a 4.5. és 4.8. szakaszt). A QT-intervallum meghosszabbodása ellenére az amiodaron alacsony torsadogén aktivitást mutat
Amiodaron a beültethető kardioverter defibrillátorral vagy pacemakerrel rendelkező betegeknél növelheti a defibrillációs küszöböt és/vagy a pacemaker küszöböt, ami hátrányosan befolyásolhatja az eszköz hatékonyságát. A kezelés megkezdése vagy a pozitológia megváltoztatása után rendszeres vizsgálatok javasoltak az eszköz megfelelő működésének biztosítására.
Súlyos bradikardia és szívblokk (lásd 4.5 pont):
A sofosbuvir-tartalmú kezelések amiodaronnal való kombinált alkalmazásakor életveszélyes bradikardia és szívblokk eseteket figyeltek meg.
A bradikardia általában órákon és napokon belül jelentkezett, de a későbbi eseteket többnyire a HCV-kezelés megkezdése után akár 2 héttel is megfigyelték.
Amiodaront csak akkor szabad alkalmazni a sofosbuvir-tartalmú kezelésben részesülő betegeknél, ha más alternatív antiaritmiás kezelés nem tolerálható vagy ellenjavallt.
Ha az amiodaron egyidejű alkalmazását szükségesnek tartják, ajánlott a betegeket a társkezelés első 48 órájában fekvőbeteg-ellátásban szívmonitorozásnak alávetni, majd ezt követően legalább a kezelés első 2 hetében napi rendszerességgel ambuláns vagy saját szívritmus-monitorozásnak kell történnie.
Az amiodaron hosszú felezési ideje miatt a fentiekben leírtak szerinti szívmonitorozást azoknál a betegeknél is el kell végezni, akik az elmúlt néhány hónapban abbahagyták az amiodaron szedését, és akiknél szofoszbuvir-tartalmú kezelést kell kezdeni.
A sofosbuvir-tartalmú kezeléssel együtt amiodaronban részesülő valamennyi beteget figyelmeztetni kell a bradycardia és a szívblokk tüneteire, és azt kell tanácsolni, hogy ezek jelentkezése esetén sürgősen forduljanak orvoshoz.
Hepato-epeúti rendellenességek (lásd 4.8. pont): az amiodaron számos májre gyakorolt hatással járhat, beleértve a májzsugorodást, májgyulladást, sárgaságot és májelégtelenséget. Egyes esetekben, különösen a hosszú távú terápiát követően, e hatások kimenetele halálos volt, bár ritkán a kezelés megkezdése után röviddel, különösen az amiodaron intravénás alkalmazása után jelentkeztek. Célszerű a májfunkciót, különösen a transzaminázokat a kezelés előtt és azt követően 6 havonta ellenőrizni. Az amiodaron adagját csökkenteni kell, vagy a kezelést abba kell hagyni, ha a transzaminázok emelkedése meghaladja a normál tartomány háromszorosát.
A kezelés kezdetén előfordulhat a szérum transzaminázok emelkedése, amely elszigetelten (a normál érték 1,5-3-szorosa) is lehet. Ezek a dózis csökkentésével, vagy néha spontán visszatérhetnek a normális szintre.
A szérum transzaminázok emelkedésével és/vagy sárgasággal járó akut májbetegségek elszigetelt esetei fordulhatnak elő; ilyen esetekben a kezelést abba kell hagyni.
Egyszer beszámoltak krónikus májbetegségről. A laboratóriumi vizsgálatok változása, amely lehet minimális (a transzaminázok emelkedése a normális érték 1,5-5-szörösére) vagy a klinikai tünetek (esetleges hepatomegália) 6 hónapnál hosszabb kezelés alatt erre a diagnózisra kell, hogy utaljanak. Ezért a májfunkciós tesztek rutinszerű ellenőrzése javasolt. A rendellenes klinikai és laboratóriumi vizsgálati eredmények a kezelés abbahagyásával általában visszafejlődnek, de halálos kimenetelű esetekről is beszámoltak. A szövettani leletek hasonlíthatnak pszeudoalkoholikus hepatitiszre, de ezek változhatnak és cirrózist is tartalmazhatnak.
Az alkohol májkárosító hatásainak erősödéséről nem érkezett irodalmi beszámoló; azonban a betegeknek azt kell tanácsolni, hogy amiodaron szedése alatt mérsékeljék alkoholfogyasztásukat.
Szemzavarok (lásd 4.8 pont): ha homályos vagy csökkent látás jelentkezik, haladéktalanul teljes szemészeti vizsgálatot kell végezni, beleértve a szemfenéktükrözést is. Opticus neuropathia és/vagy opticus neuritis megjelenése amiodaron megvonását teszi szükségessé a vakságig való lehetséges progresszió miatt. Hacsak nem fordul elő homályos vagy csökkent látás, évente ajánlott szemészeti vizsgálat.
Légzési, mellkasi és mediastinalis rendellenességek (lásd 4.8. pont): a betegeket klinikailag gondosan ki kell értékelni, és a terápia megkezdése előtt meg kell fontolni a mellkas röntgenvizsgálatát. Az amiodaront szedő betegeknél különös aggodalomra ad okot a tüdőtoxicitás, amelynek tünetei közé tartozik a nehézlégzés (amely lehet súlyos és az aktuális kardiális állapottal nem magyarázható), a nem produktív köhögés és az általános egészségi állapot romlása (fáradékonyság, fogyás és láz). A tünetek általában lassan kezdődnek, de gyorsan is progrediálhatnak. Míg az esetek többségéről hosszú távú kezelés során számoltak be, néhány esetben a kezelés megkezdése után hamarosan bekövetkezett. A tüdőtoxicitás tüdőfibrózis, mellhártyagyulladás vagy pneumonitis formájában is jelentkezhet, beleértve a túlérzékenységi, alveoláris, interstitialis vagy bronchiolitis obliterans szerveződő pneumonitist. A kezelés során, ha tüdőtoxicitás gyanúja merül fel, meg kell ismételni a mellkas röntgenfelvételét, és ehhez tüdőfunkciós vizsgálatot kell társítani, beleértve, ahol lehetséges, a transzferfaktor mérését is. A kezdeti radiológiai elváltozásokat nehéz lehet megkülönböztetni a tüdővénás pangástól. A tüdőtoxicitás általában reverzibilis volt az amiodaronterápia korai megvonását követően, kortikoszteroidkezeléssel vagy anélkül. A klinikai tünetek gyakran néhány héten belül megszűnnek, amit lassabb radiológiai és tüdőfunkciós javulás követ. Néhány betegnél azonban az amiodaron abbahagyása ellenére is romolhat a helyzet.
Endokrin rendellenességek (lásd 4.8. pont): Az amiodaron pajzsmirigy-alul- vagy túlműködést idézhet elő, különösen olyan betegeknél, akiknek a kórtörténetében pajzsmirigyzavarok szerepelnek. A terápia előtt minden betegnél klinikai és biológiai monitorozást (beleértve az ultraérzékeny TSH-t ) kell végezni. A monitorozást a kezelés alatt, 6 hónapos időközönként és a kezelés abbahagyását követően több hónapon keresztül kell végezni. Ez különösen fontos az időseknél. Azoknál a betegeknél, akiknek a kórtörténete a pajzsmirigy-alulműködés fokozott kockázatára utal, rendszeres értékelés javasolt. Pajzsmirigy-alulműködés gyanúja esetén meg kell mérni a szérum usTSH-szintet.
Amiodaron jódot tartalmaz, és így zavarhatja a radiojód felvételét. A pajzsmirigyfunkciós vizsgálat (szabad-T3, szabad-T4, usTSH) azonban továbbra is értelmezhető marad. Az amiodaron gátolja a levotiroxin (T4) perifériás átalakulását trijódtironinná (T3), és elszigetelt biokémiai változásokat okozhat (a szérum szabad-T4 emelkedése, a szabad-T3 enyhén csökkent vagy akár normális) klinikailag euthyreoid betegeknél. Ilyen esetekben nincs ok az amiodaron-kezelés abbahagyására, ha nincs klinikai vagy további biológiai (usTSH) bizonyíték a pajzsmirigybetegségre.
Hypothyreosis
Hypothyreosisra kell gyanakodni, ha a következő klinikai tünetek jelentkeznek: súlygyarapodás, hideg intolerancia, csökkent aktivitás, túlzott bradycardia. A diagnózist alátámasztja a szérum usTSH emelkedése és a TRH-ra adott túlzott
TSH-válasz. A T3és T4, szintek alacsonyak lehetnek. Az euthyreosis általában a kezelés abbahagyását követő 3 hónapon belül érhető el. Életveszélyes helyzetekben az amiodaronterápia folytatható, levotiroxinnal kombinálva. A levotiroxin adagját a TSH-szinteknek megfelelően kell beállítani.
Pajzsmirigy túlműködés
A pajzsmirigy túlműködés az amiodaron-kezelés alatt, vagy a kezelés abbahagyása után akár több hónappal is előfordulhat. Az olyan klinikai jellemzők, mint a fogyás, asztenia, nyugtalanság, a szívfrekvencia emelkedése, ritmuszavarok kialakulása, angina, pangásos szívelégtelenség riasztani kell az orvost. A diagnózist alátámasztja a szérum usTSH-szint csökkenése, emelkedett T3és a tirotropin felszabadító hormonra adott csökkent TSH-válasz. A reverz T3 (rT3) emelkedése is kimutatható.
Pajzsmirigy túlműködés esetén a terápiát meg kell vonni. A klinikai gyógyulás általában néhány hónapon belül bekövetkezik, bár súlyos, néha halálos kimenetelű esetekről is beszámoltak. A klinikai gyógyulás megelőzi a pajzsmirigyfunkciós tesztek normalizálódását.
Súlyos pajzsmirigy-túlműködés kezelésére pajzsmirigy-ellenes gyógyszereket alkalmaztak; kezdetben nagy dózisokra lehet szükség. Ezek nem mindig hatékonyak, és több héten keresztül szükség lehet egyidejűleg nagy dózisú kortikoszteroid-kezelésre (pl. 1 mg/kg prednizolon).”
Idegrendszeri rendellenességek (lásd 4.8. pont): az amiodaron perifériás szenzomotoros neuropátiát és/vagy myopathiát idézhet elő. Mindkét állapot súlyos lehet, bár a gyógyulás általában az amiodaron megvonása után néhány hónapon belül bekövetkezik; az ilyen gyógyulások azonban néha nem teljesek.”
Bőr- és bőr alatti szöveti rendellenességek (lásd 4.8. pont): napfényre való túlérzékenység léphet fel, amely az amiodaron megvonása után több hónappal is fennállhat, ezért az amiodaron szedő betegeket utasítani kell a napozás elkerülésére, vagy ha elkerülhetetlen, megfelelő védelem használatára. A legtöbb esetben a tünetek a napozásnak kitett bőr bizsergésére, égő érzésre és erythemára korlátozódnak, de előfordulhatnak súlyos, hólyagosodással járó fototoxikus reakciók is.
Súlyos bullózus reakciók:
Életveszélyes vagy akár halálos kimenetelű bőrreakciók Stevens-Johnson-szindróma (SJS), toxikus epidermális nekrolízis (TEN) (lásd 4. pont.8). ha az SJS, TEN tünetei vagy jelei (pl. progresszív bőrkiütés gyakran hólyagokkal vagy nyálkahártya elváltozásokkal) jelentkeznek, az amiodaron kezelést azonnal abba kell hagyni.
Kölcsönhatások (lásd 4.5. pont)
Az amiodaron egyidejű alkalmazása nem ajánlott a következő gyógyszerekkel: béta-blokkolók, szívfrekvencia-csökkentő kalciumcsatorna-gátlók (verapamil, diltiazem), stimuláló hashajtók, amelyek hipokalémiát okozhatnak.
A flekainid plazmaszintjének emelkedését jelentették amiodaron együttes alkalmazása esetén. A flekainid adagját ennek megfelelően csökkenteni kell, és a beteget szorosan figyelemmel kell kísérni.