Geckók

Új-Zélandon legalább 39 gekkófaj él. Ezek közül azonban csak 18-at írtak le hivatalosan, és további új fajok felfedezése még mindig nagyon valószínű, ahogy egyre többet tudunk meg róluk.

Ezek a fajok két nemzetséghez tartoznak:

Hoplodactylus

11 hivatalosan leírt faj és becslések szerint 20 még leírásra váró faj.

Szín: Többnyire szürke vagy barna, foltos, csíkos vagy sávos mintázattal. A harlekin gekkó (H. rakiurae) azonban gyakran nagyon élénk színű.

Habitus:

Naultinus

7 hivatalosan leírt faj és 1 még le nem írt faj).

Szín: Általában élénkzöld, de néha élénksárga. Néhány dél-szigeti faj kifejlett hímjei azonban szürkék vagy barnák.

Életmód:

Tények

• A gekkók képesek hangoskodni, és sok új-zélandi faj ciripelő hangot ad ki. A zöld gekkók méretükhöz képest elég hangosak, és inkább “ugatásra” emlékeztető hangot adnak ki.
• A gekkóknak “ragadós” lábuk van: lábujjaikat mikroszkopikus szőrök borítják, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy meredek felületeken másszanak, és akár fejjel lefelé a plafonon is járjanak.
• A gekkók – a bőrtokokkal ellentétben – nem tudnak pislogni, és a szemüket nyalogatniuk kell, hogy nedvesen tartsák.
• A gekkók képesek “ledobni” (autotomizálni) a farkukat. Ez egy ragadozó elleni védekezési mechanizmus – a farok továbbra is csapkod, amíg a gekkó menekül; a farok aztán a következő néhány évben visszanő.
• A gekkók Új-Zéland egész területén megtalálhatók, mindkét fő szigeten és a legtöbb part menti szigeten. A legkülönbözőbb magasságokban (tengerszinttől kb. 2200 m-ig) és a legkülönbözőbb élőhelytípusokban (erdők és bozótosok, bozótos gyepek, sziklák és sziklák) élnek.
• Új-Zélandon a gekkók rendkívül lassan szaporodnak és hosszú életűek: egyes gekkókról kimutatták, hogy a természetben legalább 42 évig élnek.
• Duvaucel gekkó (H. duvaucelii) a legnagyobb élő gekkó Új-Zélandon, és a világ egyik legnagyobb gekkója, amely eléri a 160 mm hosszú ormányt és a 120 g-ot.
• Az új-zélandi gekkók szokatlan módon nem tojást, hanem élő kicsinyeket hoznak világra; az egyetlen másik gekkó, amely ezt teszi, Új-Kaledóniában él.
• Az új-zélandi gekkók mindenevők. Főleg rovarokkal, pl. lepkékkel és legyekkel táplálkoznak. Élvezik azonban a növények, például a Coprosma spp. bogyóit és egyes virágok nektárját is.

Veszélyeztetettség

Az összes új-zélandi gekkó teljes mértékben védett, ami azt jelenti, hogy csak engedéllyel lehet őket kezelni, gyűjteni vagy fogságban tartani. Szándékos bántalmazásuk illegális.

Huszonegy faj vagy alfaj veszélyeztetett; ezek közül kettőt (a csíkos gekkó H. stephensi Coromandel populációját és a Hoplodactylus sp. “Open Bay Islands gecko” fajt) a DOC a nemzeti szinten kritikusnak minősített. Egy faj mára kihalt (Kawekaweau; H. delcourti).

Különleges veszélyek

A gekkókat két fő veszély fenyegeti: a ragadozás és az élőhely pusztulása.

Minden új-zélandi gekkó veszélyeztetett az emlősök ragadozására. A ragadozók közé tartoznak az egerek, patkányok, sünök, menyétek, hermelinek, görények, macskák, oposszumok és disznók.

Mivel e ragadozók többsége éjszaka aktív és a földön vadászik, a nagytestű, szárazföldi és/vagy éjjeli életmódot folytató fajok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a kisebb testű, arboreális (fán élő) és/vagy nappal élő fajok. A kisebb ragadozók követhetik a nagyobb fajokat, de a kisebbeket nem követhetik a hasadékokba, ahol menedéket találnak és alszanak.

Az élőhelypusztítás ugyan sokkal kisebb mértékű, mint a múltban volt, de még mindig veszélyt jelent az új-zélandi gekkókra. Hatalmas erdőterületeket irtottak ki és égettek le. A csenevész füves területeket még mindig felégetik, felszántják és legelővé alakítják át, ami veszélyezteti a környék szikláin vagy szikláin élő gekkókat.

Munkánk

A DOC több part menti szigeten is kiirtotta az emlős kártevőket. Ez nemcsak a helyi gekkópopulációknak segített nagymértékben, hanem lehetővé tette azt is, hogy máshonnan származó gekkókat biztonságosan áttelepítsenek a szigetekre, új populációkat létrehozva.

Egy példa erre a csendes-óceáni gekkók (H. pacificus) áthelyezése a tyúkok és csirkék csoportjába tartozó Lady Alice-szigetre a csendes-óceáni patkány (kiore) kiirtását követően.

Egyes fajok apró számban, biztonságos menedékhelyeken, például meredek sziklákon képesek túlélni a szigeteken, és a kártevők kiirtása után sok évbe telik, amíg a számuk eléggé megnő és elterjed, hogy kimutathatóvá váljanak.

A közönséges gekkót (H. maculatus) például 2004-ben találták meg először a Tiritiri Matangi szigeten, miután 1993-ban kiirtották a kiore-t.

A DOC továbbra is azon dolgozik, hogy jobban megértse, milyen fajokkal rendelkezünk, hol fordulnak elő, és mennyire egészségesek a populációik.

Az új-zélandi gekkókkal kapcsolatban három nagy kutatási projekt van folyamatban:

Monitorozási technikák kidolgozása a bokorvidéki gekkók számára

A bokorvidékek országszerte akár 64 gyíkfajnak is élőhelyet biztosítanak; a bokorvidéki gekkók e sokféleség nagy részét alkotják. Ahhoz, hogy e gyíkpopulációk hosszú távú kutatását és monitorozását el tudjuk végezni, és értékelni tudjuk a természetvédelmi kezelési tevékenységek sikerét, megfelelő adatgyűjtési és kezelési rendszereket kell kidolgoznunk.

Modellfajként a sarlekin gekkókat használjuk. Ez a faj Új-Zéland déli részein és a Stewart-szigeten/Rakiurán él szélsőséges éghajlaton, és ennek következtében “lassú” élettörténeti profillal rendelkezik (a vemhesség 3-4 évig tart, és az egyedek nagyon hosszú életűek).

Ez azt jelenti, hogy fokozottan érzékeny a felnőtteket érintő veszélyekre, és így a biológiai sokféleség csökkenésének nemzeti indikátoraként szolgálhat.

A gyíkok elterjedése Új-Zélandon

Az új-zélandi gyíkok jelenlegi elterjedését nem csak olyan tényezők befolyásolják, mint a biogeográfia és a geológia, hanem a terület kiürítése és az emlős ragadozók inváziója is. Ez utóbbi tényezők a gazdálkodási gyakorlatok révén mérsékelhetők.

Ezzel a projekttel a jelenlegi ismereteinket felhasználva megjósoljuk a teljes új-zélandi gyíkfauna valószínűsíthető múltbeli elterjedésének kiterjedését. Ezt követően részletesen összehasonlítjuk ezeket több faj jelenleg ismert elterjedésével.

Ez lehetővé teszi számunkra, hogy azonosítsuk azokat a fajokat, amelyek reagálhatnak a gazdálkodásra, és a gazdálkodás hatékonyságának hasznos mutatóiként szolgálhatnak.

Gekkóvédelmi kezelési egységek

Nem tudjuk megőrizni a fajokat, ha nem tudjuk, hogy léteznek, vagy ha nem tudjuk megkülönböztetni őket más, rokon fajoktól. Az ismert új-zélandi gekkófajok több mint felét még nem írták le hivatalosan.

Ez a projekt ezeknek a fajoknak a hivatalos leírásához és elnevezéséhez, valamint a megbízható besorolásukat lehetővé tevő jellemzők azonosításához fog vezetni.

Segíthet

Gekkó észlelések bejelentése

Mondjon minden gekkó észlelést a legközelebbi DOC irodának. Különösen az alpesi területeken észlelt gekkókat jelentse.

Ha lehetséges, jegyezze fel a gekkó észlelésének pontos helyét, beleértve a környező élőhely adatait, valamint a gekkó színét és hozzávetőleges méretét. Egy fénykép mindig nagy értéket képvisel.

Adjunk élőhelyet a gekkóknak

A gekkók látogatására ösztönözhetjük a kertünkben, ha kőhalmokat és nagy területeket biztosítunk sűrű, osztódó cserjékkel, pl. Coprosma spp. és Muehlenbeckia spp. Ezek nem csak biztonságos fedezéket nyújtanak, hanem gyümölcsöt is, és vonzzák a rovarokat, amelyekkel táplálkozhatnak.

Segítsen megállítani a gekkócsempészetet

A gekkókra vadásznak az illegális nemzetközi hüllőkereskedelemben. Ön is segíthet megállítani ezt a kereskedelmet, ha a gyanús tevékenységeket és a jármű rendszámát bejelenti a 24 órás forródróton, a 0800 DOC HOT (0800 362 468) számon.