Feb 1, 2018 – Christopher Hunt
A nagyböjt történetének viszonylag friss tanulmányozójaként azon tűnődtem: “Hogyan tudnám röviden elmesélni a nagyböjt történetét?”.” a keresztény egyház hatalmas, közel két évezredes történelmének összefüggésében, annak minden skizmájával, reformációjával, ellenreformációjával és megújulásával együtt. Ez bizonyára nem volt könnyű feladat, de remélem, hogy az alábbi áttekintés hasznos alapmű azoknak, akik többet szeretnének megtudni.
A húsvét előtt körülbelül hat héttel kezdődő nagyböjt hagyományosan a böjt, az imádság és az elmélkedés ideje, amely Jézus Krisztus feltámadásának ünneplésére készül. Ez az egyik legmaradandóbb időszak a keresztény liturgikus naptárban, amelynek egyes elemei talán a második századnál is korábbra nyúlnak vissza. A katolikus, ortodox, lutheránus, anglikán, episzkopális és metodista keresztények (és bizonyára mások is) évszázadok óta megtartják a nagyböjti időszakot, de a böjti hagyományok és gyakorlatok az idők során fejlődtek. A viharos egyháztörténelem ellenére, nem is beszélve az emberi vándorlások hullámzásáról, a királyságok felemelkedéséről és a birodalmak hanyatlásáról, a nagyböjt lényege nagyrészt változatlan maradt a legkorábbi történelméhez képest. Az utóbbi években a nagyböjt megújult az evangéliumi keresztények körében, akik történelmileg óvatosak voltak néhány velejárójával szemben.
Hogyan mondjuk el tehát egy nagyon hosszú történet rövid változatát? Válaszoljunk néhány kulcskérdésre, hogy megtudjuk. Honnan ered a nagyböjt, és hogyan változott az évszázadok során?
A nagyböjt eredete és korai története
A történészek általában egyetértenek abban, hogy a húsvét előtti 40 napos időszak, amelyet nagyböjtnek neveznek, röviddel a Kr. u. 325-ben tartott niceai zsinat után alakult ki. Úgy tűnik, hogy a nagyböjt legkorábbi megfigyelései különösen a böjt gyakorlatára összpontosítottak. A zsinati feljegyzések szerint a böjt kezdetben elsősorban az újonnan megtértekre vonatkozott, mint a húsvéti keresztség előtti bűnbánati és elmélkedési időszak. Mindenesetre a nagyböjt hamarosan általános gyakorlattá vált az egész egyházban. A tényleges 40 napos időszak régióról régióra, sőt egyházról egyházra változott; egyesek hétvégéket is tartottak, mások nem; egyesek vasárnap is böjtöltek, mások nem. De a böjt minden esetben szigorú volt: napi egy étkezés délután 3 óra után, hús, hal és tejtermék nélkül. I. Gergely pápa (590-604) volt az, aki végül egyházi szinten szabályozta a böjt időszakát, amely 46 nappal húsvét előtt szerdán kezdődött hamvazószerdával, és nem terjedt ki a vasárnapokra, amelyek az örökös ünneplés napjai voltak.
Más történelmi feljegyzések arra utalnak, hogy a húsvét előtti böjti időszak, valójában már a második században, de talán még korábban is volt gyakorlatban. William Saunders atya “A nagyböjt története” című könyvében írja, hogy a korai egyházatya, Szent Iréneusz (130 körül – 202) Szent Viktor pápának írt levelében megemlít egy vitát a húsvét előtti böjt napjainak számáról. Irenaeus megjegyezte, hogy a szokások ilyen “változatossága nem a mi napjainkban keletkezett, hanem sokkal korábban, őseink idejében”. Irenaeus maga is az apostolok utáni harmadik generációs tanítvány volt, így az, hogy a böjtöt “ősei” idejére datálja vissza, azt az egyház legkorábbi napjaitól kezdve bevett gyakorlatként állapítja meg. Irenaeus levele utal a húsvét előtti 40 napos böjt gondolatára, ami erősen arra utal, hogy ez az elképzelés már Irenaeus saját kora előtt létezett. Úgy gondolják, hogy Jézus 40 napos és 40 éjszakás böjtje a sivatagban, hogy felkészüljön nyilvános szolgálatára, az ilyen időkeret elsődleges ihletője.
Nikaia után a böjti gyakorlat évszázadokon át lényegében változatlan maradt. A 800-as évekre azonban a böjt szigorúsága enyhülni kezdett. Az 1400-as évekre a keresztények elkezdték az egy étkezést a nap korábbi szakaszában fogyasztani, később pedig egy kisebb étkezést is elkezdtek hozzátenni, hogy a munkához szükséges erőt megtartsák. Végül az egy étkezésre vonatkozó korlátozást teljesen feloldották, és új gyakorlatok jelentek meg, mint például az az elképzelés, hogy valamilyen luxusról vagy szükségletről személyes áldozatként lemondanak az évszakra. Idővel a “valamiről való lemondás” lett a nagyböjt központi eleme.
A nagyböjt reformáció utáni protestáns kritikája
A protestáns reformáció során a különböző új keresztény mozgalmak megjelenése drámaian befolyásolta a nagyböjt hagyományát. Míg egyes protestánsok továbbra is megtartották a nagyböjtöt, mint például a lutheránusok, mások, mint például az újonnan megjelent kálvinisták, kritizálták az éves rítust, azt állítva, hogy annak nincs szentírási alapja. Elítélték a nagyböjtöt, mint “emberi” hagyományt és cselekedeteken alapuló hiúságot. Kálvin János 1536-ban írt írásában azt vádolta, hogy a nagyböjti gyakorlat nem Krisztus igazi utánzása. Jézus egész életében betartotta a Tóra törvényeit, és a megfelelő időszakokban böjtölt. Ő 40 napig böjtölt, hogy felkészüljön nyilvános szolgálatára, és hogy bizonyságot tegyen arról, hogy az evangéliuma Istentől származik. Kálvin azzal érvelt, hogy Jézus nem tanított konkrét böjti időket. A nagyböjt “ezért csupán hamis, babonákkal teli buzgóság volt, amely Krisztus utánzásának címén és ürügyén böjtöt rendezett…”. (IV.12.20., 760. o.). Egy évszázaddal később John Owen puritán teológus bírálta a római egyházat a test megmorotizálásának böjti gyakorlata, a valamiről való lemondás önmegtagadása miatt. Owen azzal vádolta az embereket, hogy a nagyböjt inkább az önmagáért való “megaláztatásra” hívta őket, hogy az igazságosságnak számítson, mint a Megváltó mindenre elégséges munkájába vetett tényleges hitre. “Az igazság az, hogy nem tudják, mi az, hogy hinni, sem azt, hogy maga a megmételyezés mit akar… Az ilyen emberek nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát.” (290. o.)
A katolikus egyház túlkapásait tekintve a reformáció robbanását megelőző években, érthető a reformátorok óvatossága a cselekedeteken alapuló, vagyis hivalkodó gyakorlatokkal szemben. Luther, Kálvin és sok más reformátor szembeszállt a katolikus egyház számos felfogásával, például az engedmények árusításával, a tisztítótűzzel, Szűz Máriával, a pápával és a szentek közbenjárásával. Egyedül a Szentírásra támaszkodtak, hogy megértsék Isten üdvtervét. Sokuk és a hitben maradt utódaik számára a nagyböjt a cselekedetek általi igazságosság ízét hordozta.
Amint a 18. és 19. században az evangelikalizmus felemelkedett, a nagyböjt bibliakritikája kiéleződött. A nagy evangélista, Charles Spurgeon a következő 1885-ös szavakkal foglalta össze a nagyböjttel szembeni evangélikus bizalmatlanságot: “Éppúgy kötelességünk elutasítani az emberek hagyományait, mint betartani az Úr rendeléseit. Minden rítussal és rubrikával kapcsolatban megkérdezzük: “Ez Jákob Istenének törvénye?” És ha nem egyértelműen az, akkor nincs tekintélye számunkra, akik a keresztény szabadságban járunk.”
A böjt az újabb időkben és a megújulás az evangélikusok körében
A reformációt követő évszázadokban a böjt gyakorlata tovább fejlődött. A lutheránus egyházban a nagyböjt továbbra is fontos része maradt a lektűrnek, de az egyéni betartás tekintetében teljesen önkéntes volt, míg a katolikus egyházban “szent hagyomány” maradt, amely mögött az egyházjog ereje állt.
Az évek során azonban a nagyböjt szinte minden nyugati hagyományban enyhült. A katolikus egyházban például a kötelező böjti napok száma fokozatosan csökkent a heti hat napról háromra, majd végül az egész böjti időszakban mindössze kettőre: Hamvazószerda és nagypéntek. A jól ismert “hal pénteken” hagyomány az Egyesült Államokban 1966-ban kezdődött, amikor a pápa megerősítette a pénteki “hústól” való tartózkodást. Minden hagyományban azonban a “valamiről való lemondás” cselekedete erős maradt. Mindezen változások ellenére azonban a nagyböjt hagyománya még mindig nagyrészt felismerhető arra, ami közel 2000 évvel ezelőtt volt.
Az utóbbi években a nagyböjt újra felerősödött a fővonalbeli protestáns egyházak körében, és még az evangélikusok körében is megújult. Egy olyan időszakban, amelyet egyesek “posztkeresztény korszaknak” neveznek, sok evangélikus új értékelést nyert az egyházi liturgikus naptár iránt, és egy olyan időszak iránt, amelyben elgondolkodhatnak a kereszt iránti igényükről, és felkészíthetik szívüket Krisztus feltámadásának ünneplésére. Minden hívő hívő számára a nagyböjt Jézusról és arról szól, amit tett. “Megfigyelhetsz 1000 nagyböjtöt” – mondja Eric Ferris, a Nagyböjti Élmény alapítója – “és soha nem fogja elérni az életedben azt, amit Jézus keresztje elért”. Akár betartják a keresztények a nagyböjtöt, akár nem, ami igazán számít, az a megfeszített Krisztus és az üres sír átölelése.
Szeretne többet megtudni a nagyböjtről? Nézze meg hétrészes sorozatunkat, a Szavak a keresztről címűt. Ez mélyre ás Krisztus keresztről szóló szavainak jelentőségébe és visszhangjába, miközben felkészíted a szívedet a húsvétra.
Az is érdekelhet, hogy testvérszolgálatunk, a Today, a ReFrame Ministries, a Groundwork szolgálat által kiadott napi áhítat, a Fókusz a keresztre című különleges áhítatsorozat is érdekelhet téged. Hagyd, hogy a Today segítsen felfrissülni, újrafókuszálni és megújítani a hitedet a nagyböjt idején.