- A Nemzetbiztonsági Tanács és vele együtt a nemzetbiztonsági tanácsadó 1947 óta fontos szerepet játszik az amerikai külpolitikában.
- De a nemzetbiztonsági tanácsadók befolyása a modern amerikai történelem során nagyban függött a köztük és az alattuk szolgáló elnök közötti dinamikától.
- Az olyan elnökök adminisztrációihoz képest, mint John F. Kennedy és Richard Nixon, a nemzetbiztonsági tanácsadó szerepe jelentősen csökkent Donald Trump elnök alatt.
- További történetekért látogasson el a Business Insider honlapjára.
Donald Trump elnök szerdán Robert C. O’Brient nevezte ki negyedik nemzetbiztonsági tanácsadójának, amely szerepkör a Nemzetbiztonsági Tanáccsal (NSC) együtt létfontosságú volt az elnökök által a globális ügyekben hozott fontos döntésekben nem sokkal a második világháború befejezése óta.
A szerepkör befolyása azonban a nemzetbiztonsági tanácsadó és az elnök kapcsolatától is függ. Trump alatt – és különösen O’Brien kinevezésének fényében, aki egyesek szerint kevés tapasztalattal rendelkezik – a szakértők a szerep jelentőségének csökkenését látják.”
Új védelmi struktúra a második világháború után
A második világháborúból az USA szuperhatalomként került ki, de a hidegháború kezdetével új, összetett fenyegetésekkel is szembesült. A körülmények megkövetelték az amerikai hadsereg és általában a nemzet biztonsági apparátusának átalakítását – kifinomultabbá kellett válnia.
Harry S. Truman elnök 1947-ben aláírta a nemzetbiztonsági törvényt, amely létrehozta a védelmi miniszter hivatalát, és egyetlen védelmi minisztériumba olvasztotta a hadügyminisztériumot és a haditengerészeti minisztériumot. Emellett létrehozta a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és az NSC-t.
Bővebben: Trump új nemzetbiztonsági tanácsadója az a túsztárgyaló, akit A$AP Rocky tárgyalására küldött Svédországba
Az NSC megalakulása óta segít tanácsot adni az elnöknek külpolitikai és védelmi kérdésekben, miközben a különböző ügynökségekkel való koordinációban is közreműködik ilyen ügyekben.
1953-tól kezdve az elnök nemzetbiztonsági ügyekért felelős asszisztense, más néven nemzetbiztonsági tanácsadója irányította az NSC személyzetét. Az elnök elnököl az NSC-ben, és rendszeresen részt vesz benne az alelnök, a külügyminiszter, a pénzügyminiszter, a védelmi miniszter és a nemzetbiztonsági tanácsadó. A Fehér Ház és a kormány más vezető tisztségviselői is rendszeresen részt vesznek az üléseken, és adott esetben a különböző tárcavezetőket is meghívják az ülésekre.
Az NSC az idők során fejlődött, és jelentősége elnökről elnökre változott. Ez a nemzetbiztonsági tanácsadó szerepére is igaz volt.
A nemzetbiztonsági tanácsadó hatalma attól az elnöktől függ, akinek az alatt szolgál
A nemzetbiztonsági tanácsadónak – ellentétben az olyan vezető kabineti szerepekkel, mint a védelmi miniszter – nem szükséges az amerikai szenátus megerősítése. Ennek megfelelően a nemzetbiztonsági tanácsadó befolyása egy adott kormányzatban erősen függ az elnökkel való kapcsolatától.
Ahogy David Rothkopf külpolitikai szakértő, aki könyvet írt az NSC történetéről, a Council on Foreign Relationsnek (CFR) adott 2008-as interjújában fogalmazott: “Az elnök az a személy, aki meghatározza, hogy ki lesz a legfőbb nemzetbiztonsági vagy külpolitikai tanácsadója vagy tanácsadói, és az elnök az, aki hatalmat ad nekik. Valójában a Fehér Házban kialakult egy hatalmi piac, ahol az elnök határozza meg, hogy mi az, ki rendelkezik vele, ki kereskedhet vele.”
“Az első George W. Bush-kormányzatban a legfontosabb külpolitikai szereplő egyértelműen nem az NSC tanácsadója vagy a külügyminiszter volt ; hanem Dick Cheney alelnök” – mondta Rothkopf.
Bush első ciklusában és különösen 9/11 után Cheney “olyan szerepet vállalt, amilyet még egyetlen alelnök sem a történelemben” – folytatta Rothkopf, és ezzel párhuzamosan “a nemzetbiztonsági tanácsadó fokozatosan visszahúzódott az elnök személyzeti szerepére” ahelyett, hogy a folyamatot irányította volna.
Hasonlóképpen, Richard Nixon elnök kormányában a nemzetbiztonsági tanácsadónak – Henry Kissingernek – páratlan befolyása volt.
Ez nagyrészt azért van így, mert Kissinger volt az első ember a történelemben, aki egyszerre volt külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó is.
“Nixon nem érezte jól magát, ha másokkal kellett tárgyalnia” – mondta Rothkopf a CFR-nek. “Kissingerrel mint egyfajta tárgyalópartnerrel jól érezte magát.”
Kissinger megosztó figura a modern amerikai történelemről szóló beszélgetésekben, de a globális ügyekre gyakorolt hatalmas befolyása tagadhatatlan. 1973-ban Nobel-békedíjat kapott a vietnami háború békés befejezésére irányuló erőfeszítéseiért (a konfliktus csak 1975-ben ért véget), de ez ellentmondásos volt, tekintve, hogy a kambodzsai amerikai bombázások megszervezésében játszott szerepe miatt is emlékeznek rá.
Néha a nemzetbiztonsági tanácsadók jelentősége a körülmények miatt megnőtt, és olyan befolyásosak lehettek, hogy más kormányokban is folytatták ezt a szerepet. Ez volt a helyzet McGeorge Bundyval, aki John F. Kennedy korábbi elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Mint a Los Angeles Times 1996-os gyászjelentésében olvasható, Bundy “kulcsszerepet játszott a kubai rakétaválságban, a Disznó-öbölbeli invázióban és a vietnami katonai megerősítésben”.
Bizonyos értelemben a kubai rakétaválság Bundyval kezdődött – ő riasztotta először Kennedyt 1962-ben, hogy a Szovjetunió rakétákat telepített Kubába. “Elnök úr, most már kemény fényképes bizonyíték van arra … hogy az oroszok támadó rakétákat telepítettek Kubába” – mondta Bundy Kennedynek, aki akkor még nyilvánvalóan fürdőköpenyben és papucsban volt.
Bundy később a korábbi elnök, Lyndon. B. Johnson nemzetbiztonsági tanácsadójaként.
Trump alatt csökkent az NSC és a nemzetbiztonsági tanácsadó szerepe
A mai napig Donald Trump elnök kritikusai szerint az a tendenciája, hogy figyelmen kívül hagyja és lejáratja a kulcsfontosságú tanácsadókat, aláásta az NSC és vele együtt a nemzetbiztonsági tanácsadó szerepének jelentőségét.
Trump szerdán bejelentette, hogy Robert C. O’Brient, a legjobb túsztárgyalóját választotta az új nemzetbiztonsági tanácsadónak, miután múlt héten kiszorította John Boltont a posztról.
O’Brien kevés kormányzati tapasztalattal rendelkezik, és a tekintélyes múltú pozícióba való felemelkedését az NSC jelentőségének elvesztésének jeleként értékelték. Ő egyben Trump negyedik nemzetbiztonsági tanácsadója.
“Trump kijelentette, hogy nincs szüksége tanácsra” – mondta Rothkopf szerdán az Insidernek. “Ennek következtében nem lát nagy szükségét tanácsadóknak és egy olyan szervezetnek, amely elsősorban tanácsadói szerepet tölt be. Nem szereti azokat a véleményeket sem, amelyek ellentmondhatnak az övének – mint ahogyan a HR McMaster és Bolton véleménye is. És nem nagyon érdekli az ügynökségek közötti folyamat, és nem bízik néhány ügynökségben.”
“Mindez együttesen hozza létre azokat a körülményeket, amelyeket láttunk kibontakozni: az NSC legmélyebb leminősítését Reagan óta, és talán valaha is” – tette hozzá Rothkopf. “O’Brien ennek egyik megnyilvánulása. Ő a legkevésbé képzett személy, aki valaha is betöltötte ezt a posztot, olyan közel áll egy külpolitikai nonszenszhez, amennyire csak el lehet képzelni.”
Rothkopf “szomorúnak” és példátlannak nevezte az NSC jelenlegi állapotát, majd hozzátette: “De egy valódi válság esetén ez sokkal rosszabb lesz. A diszfunkcionális NSC maga is veszélyt fog jelenteni az USA nemzetbiztonságára. Ahogy maga az elnök már most is az.”
Bővebben: Trump nem tudta kezelni, hogy Bolton nem egy yes man, ezért kirúgta, és O’Brient nevezte ki nemzetbiztonsági tanácsadónak
John Gans, aki az NSC történetét is megírta, a New York Time egyik nemrég megjelent írásában azt fejtegette, hogy Bolton a felelős az NSC jelentőségének csökkenéséért, mivel megpróbálta nemzetbiztonsági tanácsadóként betöltött szerepét fontosabbá tenni, mint az NSC egészét.
“Bolton gyakorlatilag lerombolta a Nemzetbiztonsági Tanács rendszerét, azt a bonyolult struktúrát, amely a második világháború vége óta irányította az amerikai külpolitikát” – mondta Gans.”