Az artériás fekélyeknek vannak bizonyos jellemzői, amelyeket a klinikusok könnyen felismerhetnek. A nem megfelelő vérellátás a nem gyógyuló sebek egyik fő oka. Az artériás sebek általában a láb disztális részén jelennek meg az oldalsó lábszárcsont felett, a lábközépen, a lábujjak között vagy a lábujjhegyek között vagy a lábfej felett (Wound, 2013).
Felmérés és jellemzők
Ezek a sebek jellemzően “kilyukadt” megjelenésűek, sápadtak, szárazak vagy nekrotikusak. A pulzus csökkent vagy hiányzik, és a bőr érintésre hűvösnek vagy hidegnek érezhető. A perifériás artériás betegség kockázati tényezői közé tartozik a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a trauma, az előrehaladott életkor, a dohányzás és a hiperlipidémia. Ezekhez a sebekhez gyakran fájdalom társul; ezt intermittáló sántításnak vagy “nyugalmi fájdalomnak” nevezik. A fájdalom aktivitás, például járás közben jelentkezik, és pihenőidőszakokban enyhül.
Ha a lábat felemelik, a beteg a végtag véráramlásának csökkenése miatt fokozódhat a fájdalom. Legtöbbször a beteg akkor érzi a fájdalom enyhülését, amikor a lábak székhelyzetben vannak, és a gravitáció a vért az alsó végtagokba húzza. A könnyű testmozgás, bár fájdalmas lehet, szintén a fájdalom kezelésének forrása, mivel kondicionálja az izmokat az oxigén hatékonyabb felhasználására.
Az artériás elégtelenségi seb
Forrás: Copyright 2003, AAWC.
Kezelés
Az ilyen sebek kezelési lehetőségei újbóli érrendszeri beavatkozást és a vénák véráramlási problémáinak azonosítására irányuló vizsgálatokat igényelnek. Sebközpont vagy érrendszeri beutaló szükséges a helyi sebkezeléssel kombinálva a fertőzés megelőzése érdekében, amíg a keringés fokozódása nem érhető el. Az angioplasztika vagy a műtéti beavatkozások célja a sebgyógyuláshoz szükséges véráramlás növelése.
Ezek a sebek nem gyógyulnak megfelelő beavatkozások nélkül, és ezt a betegek és a gondozók számára nehéz lehet megérteni. Az eltávolítás nem jöhet szóba, ha nincs elegendő véráramlás. Ezek az artériás sebek nemcsak nem fognak hatékonyan gyógyulni, hanem a seb méretének növekedésével a fertőzés kockázata is megnő.
Ha a revaszkularizáció nem jöhet szóba, az amputáció lesz a következő lehetséges lépés. A betegek és a gondozók az eredményektől való félelem miatt elhalaszthatják a vizsgálatok elvégzését. A klinikusoknak ösztönözniük kell a korai beavatkozásokat és vizsgálatokat a további fájdalom, a szövődmények és az amputáció kockázatának megelőzése érdekében. Az artériás sebek sebellátása a cukorbetegség szabályozásával, a járás ösztönzésével, valamint a dohányzásról való leszokás és a helyi sebápolás megtanításával kezdődik a fertőzések és a további fájdalom megelőzése érdekében.
Gondoskodjon arról, hogy a betegek megvédjék végtagjaikat a jövőbeli traumáktól, és kezdjenek el a megfelelő ellátási tervre összpontosítani. A megfelelő vérellátás kialakítása után, ha ez még lehetséges, a sebkezelésnek magában kell foglalnia a nedves gyógyulási környezetet és a fertőzések elleni védekezést. A betegeknek és a gondozóknak fel kell ismerniük, hogy a végtagok megfelelő vérellátása nélkül a sebgyógyulás nem fog bekövetkezni. Sokszor előfordul, hogy az ápolók és a betegek nem értik meg az ápolási terv mögött álló okot, egyszerűen azért, mert nem értik, hogy a sebgyógyulás belülről, megfelelő vérellátással kezdődik.
A sebgyógyulás elősegítése és a fertőzés megelőzése érdekében helyi kezelést kell végezni, amíg a revaszkularizáció elvégezhető. Ösztönözze a beteget, hogy a lehető leghamarabb keressen érsebészeti beavatkozást, ahelyett, hogy várna a későbbi időpontokra. A beteg és a gondozók esetleg félhetnek a vizsgálati eredmények hallatán, de tanítsa meg nekik, hogy a korábbi beavatkozás gyorsabb gyógyulást jelent, és csökkenti az amputációhoz vezető szövődmények kockázatát.
A nem fertőzött iszkémiás sebben lévő száraz, stabil, fekete eschar-t (általában “a természet sebtapaszának” nevezik) fenn kell tartani, és nem szabad lecsiszolni, amíg az érsebészeti beavatkozás nem javítja a perfúziós állapotot. A kezelés céljainak a fertőzéskezelés folytatásának, a további traumák és sérülések megelőzésének, a sebgyógyulás elősegítésének, a fájdalom csökkentésének és a végtag megőrzésének kell lenniük (Wound, 2013).