Az uniós tilalom és annak háttereSzerkesztés
Az EU által a szarvasmarhatartásban betiltott hormonok az ösztradiol, a progeszteron, a tesztoszteron, a zeranol, a melengesztrol-acetát és a trenbolon-acetát voltak. Ezek közül az első három az endogén hormonok szintetikus változata, amelyek természetes módon termelődnek az emberekben és az állatokban, és az élelmiszerek széles körében is előfordulnak, míg az utolsó kettő szintetikus és nem természetes módon előforduló, az endogén hormonok viselkedését utánzó hormon. A zeranolt (alfa-zearalanol) félig szintetikusan állítják elő, de természetes módon is előfordul néhány élelmiszerben. A zearalenon számos származéka közül az egyik, amelyet bizonyos Fusariumok termelnek. Bár az állati termékekben való előfordulása részben az ilyen takarmányokban történő felvételének tudható be, az alfa-zearalanol endogén módon is termelődhet olyan kérődzőkben, amelyek zearalenont és néhány zearalenon-származékot vettek fel ilyen takarmányokban. Az EU nem rendelt el abszolút tilalmat. Állatorvosi felügyelet mellett a szarvasmarhatartók számára engedélyezték a természetes hormonok szintetikus változatainak költségcsökkentési és esetleg terápiás célú alkalmazását, például a tejelő tehenek ösztruszciklusának szinkronizálására. Mind a hat hormon használatát engedélyezték az Egyesült Államokban és Kanadában.
Az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodás értelmében az aláíró feleknek jogukban áll tudományos elemzés alapján egészségügyi és biztonsági okokból korlátozásokat bevezetni. A marhahormon-vita középpontjában az a tény állt, hogy minden kockázatelemzés statisztikai jellegű, és így nem képes bizonyossággal megállapítani az egészségügyi kockázatok hiányát, és az ebből következő nézeteltérés egyrészről az amerikai és kanadai marhahústermelők között, akik úgy vélték, hogy széleskörű tudományos konszenzus van arról, hogy a hormonok felhasználásával előállított marhahús biztonságos, másrészről az EU között, amely azt állította, hogy ez nem biztonságos.
Ezeknek a hormonoknak a szarvasmarhatenyésztésben való használatát a tilalmat megelőzően Észak-Amerikában 50 éven keresztül tudományosan vizsgálták, és több mint 20 országban széles körben, hosszú távon alkalmazták. Kanada és az Egyesült Államok azt állította, hogy ez empirikus bizonyítékot szolgáltatott mind a hosszú távú biztonságosságra, mind a tudományos konszenzusra.
Az EU-s tilalom nem protekcionizmus volt, ahogyan azt az USA és Kanada vidéki választóinak bemutatták. Az EU már korábban is hozott más intézkedéseket, amelyek hatékonyan korlátozták az észak-amerikai marhahús behozatalát. Az új tilalom által érintett észak-amerikai termék, amelyet a meglévő korlátok nem érintettek, elsősorban az ehető belsőségek voltak.
Nem a termelők kértek protekcionista intézkedéseket, akik nyomást gyakoroltak az EU-ra, hanem a fogyasztók, akik aggodalmukat fejezték ki a hormonhasználat biztonságosságával kapcsolatban. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején Olaszországban egy sor széles nyilvánosságot kapott “hormonbotrány” volt. Az első, 1977-ben, az észak-olasz iskolások korai pubertáskorba lépésének jelei voltak, ahol a nyomozók olyan iskolai ebédek irányába terelték a gyanút, amelyekhez növekedési hormonok (illegális) felhasználásával tenyésztett húst használtak. Nem találtak konkrét bizonyítékot a korai pubertás és a növekedési hormonok közötti kapcsolatra, részben azért, mert a gyanús ételekből nem álltak rendelkezésre minták az elemzéshez. De a közvélemény felháborodott az ilyen hústermelési technikák alkalmazása miatt, amit tovább szított az 1980-ban felfedezett (szintén illegális) dietilstilbesztrol (DES), egy másik szintetikus hormon jelenléte a borjúhúsból készült bébiételekben.
A hústermelésben használt növekedési hormonok egészségügyi kockázataira vonatkozó tudományos bizonyítékok a legjobb esetben is szűkösek voltak. A fogyasztói lobbicsoportok azonban az 1980-as években sokkal sikeresebben tudták befolyásolni az Európai Parlamentet a szabályozás meghozatalára, mint a termelői lobbicsoportok, és sokkal nagyobb befolyással voltak a közvélemény megítélésére. Ez ellentétben áll az akkori Egyesült Államokkal, ahol az 1980-as évek előtt a fogyasztói szervezetek részéről kevés érdeklődés mutatkozott a téma iránt, és a szabályozást az exportorientált ipari és mezőgazdasági érdekek jól szervezett koalíciója irányította, amelyet csak a hagyományos mezőgazdasági csoportok elleneztek.
1980-ig a növekedési hormonok használata, mind endogén, mind exogén módon, teljesen tilos volt (mint fentebb említettük) Olaszországban, Dániában, Hollandiában és Görögországban. Németország, az EU akkori legnagyobb marhahústermelője csak az exogén növekedési hormonok használatát tiltotta be. A másik öt tagállam, köztük a második és harmadik legnagyobb marhahústermelő, Franciaország és az Egyesült Királyság engedélyezte a hormonok használatát. (A növekedési hormonok használata különösen gyakori volt az Egyesült Királyságban, ahol a marhahústermelés erősen iparosodott). Ez számos vitát eredményezett a tagországok között, a tiltást nem alkalmazó országok azzal érveltek, hogy a többiek által bevezetett korlátozások nem vámjellegű kereskedelmi akadályként működnek. De az 1980-as közfelháborodásra válaszul, valamint a DES teratogén voltának korabeli felfedezése miatt az EU elkezdett rendeleteket kiadni, kezdve az Európai Közösség Mezőgazdasági Miniszterek Tanácsa által 1980-ban kiadott, a stilbenek és tirosztatikumok használatát tiltó irányelvvel, valamint az ösztradiol, tesztoszteron, progeszteron, trenbolon és zeranol használatára vonatkozó tudományos vizsgálat megrendelésével 1981-ben.
Az Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC) lobbizott a növekedési hormonok teljes betiltásáért, amit az akkor még nem túl jól szervezett gyógyszeripar csak részleges sikerrel ellenzett. (Csak 1987-ben, amerikai cégek kezdeményezésére alakult meg az Európai Állategészségügyi Szövetség (FEDESA), hogy uniós szinten képviselje a többek között növekedési hormonokat gyártó cégeket. Sem az európai gazdák, sem a húsfeldolgozó ipar nem foglalt állást az ügyben. A BEUC segítségével a borjúhústermékek fogyasztói bojkottja, amelyet Olaszországban az olasz magazinokban a DES-ről szóló beszámolók, Franciaországban és Németországban pedig hasonló beszámolók váltottak ki, e három országból az egész EU-ra kiterjedt, és olyan cégek, mint a Hipp és az Alete visszavonták borjúhústermékeiket, a borjúhús ára pedig jelentősen csökkent Franciaországban, Belgiumban, Nyugat-Németországban, Írországban és Hollandiában. Az EU közös agrárpolitikája által garantált fix felvásárlások miatt 10 millió ECU veszteség érte az EU költségvetését.
Az általános tilalom bevezetését az Európai Parlament is szorgalmazta, egy 1981-es állásfoglalásban 177:1 arányban támogatta az általános tilalmat. Az európai parlamenti képviselők, akiket 1979-ben választottak meg először közvetlenül, megragadták az alkalmat, hogy politikai izmaikat bevethessék, és részben a Parlament szerepének megerősítésére használták fel a kérdésre irányuló közfigyelmet. A Miniszterek Tanácsa az egyes országok növekedési hormonok szabályozásával kapcsolatos hazai álláspontjának megfelelően oszlott meg: Franciaország, Írország, az Egyesült Királyság, Belgium, Luxemburg és Németország ellenezte az általános tilalmat. Az Európai Bizottság, amely óvakodott a Tanács vétójától, és szorosan kötődött mind a gyógyszeripari, mind (a VI. igazgatóságon keresztül) a mezőgazdasági érdekekhez, tényszerű érveket hozott fel, és a kereskedelmi akadályok problémáját hangsúlyozta.
1998-as WTO határozatSzerkesztés
A WTO fellebbviteli testülete a WTO Vitarendező Testülete által 1998. február 13-án elfogadott jelentésben megerősítette a WTO Panel következtetését. E jelentés 208. szakasza kimondja:
megállapítjuk, hogy az Európai Közösségek ténylegesen nem végezte el az 5.1. és 5.2. cikk értelmében vett értékelést a jó állatorvosi gyakorlat be nem tartásából eredő kockázatokról, a növekedésserkentő hormonok használatának ellenőrzési problémáival együtt. Az ilyen kockázatértékelés hiánya, a korábban említett egyéb kockázati szempontokra vonatkozó legtöbb, ha nem az összes tudományos tanulmány által ténylegesen levont következtetéssel együtt vizsgálva, arra a következtetésre vezet bennünket, hogy a vizsgálóbizottságnak nem nyújtottak be olyan kockázatértékelést, amely ésszerűen alátámasztaná vagy indokolná az EK-irányelvekben foglalt behozatali tilalmat. Ezért megerősítjük a vizsgálóbizottság végső következtetéseit, miszerint az EK behozatali tilalom nem az SPS-megállapodás 5.1. és 5.2. cikke értelmében vett kockázatértékelésen alapul, és ezért nincs összhangban az 5.1. cikk követelményeivel.
1999. július 12-én a WTO Vitarendező Testülete által kijelölt választottbíró engedélyezte, hogy az USA évi 116,8 millió USD összegű megtorló vámot vessen ki az EU-ra.
EU tudományos kockázatértékelésekSzerkesztés
2002-ben az EU közegészségügyi állat-egészségügyi intézkedésekkel foglalkozó tudományos bizottsága (SCVPH) azt állította, hogy a marhahús növekedési hormonjainak használata potenciális egészségügyi kockázatot jelent, és 2003-ban az EU elfogadta a 2003/74/EK irányelvet a tilalom módosítása érdekében, de az USA és Kanada elutasította, hogy az EU megfelelt volna a WTO tudományos kockázatértékelésre vonatkozó előírásainak.
Az EK azt a tudományos állítást tette, hogy a szarvasmarhák kezeléséhez használt hormonok a szövetekben maradnak, különösen a 17-béta-ösztradiol nevű hormon. E bizonyítékok ellenére azonban az EB kijelentette, hogy a másik öt, ideiglenesen betiltott hormon esetében nincs egyértelmű kapcsolat az emberekre gyakorolt egészségügyi kockázatokkal. Az EK nagy mennyiségű hormont talált olyan területeken is, ahol sűrű szarvasmarhatelepek vannak. A vízben lévő hormonok mennyiségének növekedése hatással volt a vízfolyásokra és a közeli vadon élő halakra. Az észak-amerikai vízfolyások hormonokkal való szennyezése azonban nem lenne közvetlen hatással az európai fogyasztókra vagy egészségükre.
2008-as WTO-határozatSzerkesztés
2004 novemberében az EU WTO-konzultációt kért, azt állítva, hogy az Egyesült Államoknak fel kellene oldania megtorló intézkedéseit, mivel az EU megszüntette az eredeti ügyben a WTO-val összeegyeztethetetlennek talált intézkedéseket. 2005-ben az EU új WTO-vitarendezési eljárást kezdeményezett az Egyesült Államokkal és Kanadával szemben, és a 2008. márciusi paneljelentés mindhárom féllel (EU, Egyesült Államok és Kanada) szemben kifogásolta a vita különböző érdemi és eljárási szempontjait. 2008 októberében a WTO Fellebbviteli Testülete vegyes döntést hozott, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok és Kanada továbbra is kereskedelmi szankciókat alkalmazzon az EU-val szemben, de azt is, hogy az EU továbbra is tiltsa a hormonkezelt marhahús behozatalát.
2008 novemberében az EU újabb WTO-kihívást nyújtott be, miután az USTR bejelentette, hogy észrevételeket kér a vita keretében megemelt vámok alá eső uniós termékek listájának lehetséges módosításával kapcsolatban, majd 2009 januárjában az USTR bejelentette a megemelt vámok alá eső uniós termékek listájának módosítását. 2009 szeptemberében az Egyesült Államok és az Európai Bizottság egyetértési megállapodást írt alá, amely egy kompromisszumos megoldás részeként új vámmentes uniós behozatali kontingenst állapított meg a szemestakarmányból származó, kiváló minőségű marhahúsra (HQB). 2016 decemberében azonban az USA lépéseket tett a megtorló vámok visszaállítására a vita tárgyát képező uniós termékek listáján, tekintettel az amerikai marhahús uniós piacra jutásával kapcsolatos folyamatos aggodalmakra. 2019 augusztusában pedig megállapodtak egy évi 18 500 tonnás kezdeti vámmentes vámkontingens létrehozásáról, amelyet hét év alatt fokozatosan 35 000 tonnára (körülbelül 420 millió USD értékben) emelnek a nem hormonkezelt marhahúsra vonatkozó 45 000 tonnás uniós kontingensből.