Mennyire tudjuk, egyedül vagyunk a világegyetemben. A Föld az egyetlen ismert bolygó, ahol élet van, és az emberek az egyetlen intelligens lények.
Az idegenekkel való kapcsolatfelvételről természetesen vannak pletykák. Ott van az 51-es körzet, a légierő nevadai bázisa, ahol a kormány állítólag fagyasztóban tárolja az idegeneket. És ott volt az a rejtélyes kényszerleszállás az új-mexikói Roswellben 1947-ben – és megcsonkított tehenek Coloradóban. Egy nemrégiben végzett közvélemény-kutatás szerint minden negyedik amerikai azt mondta, hogy szerinte a bolygót már meglátogatta egy földönkívüli. A többiek számára azonban a földönkívüliek a fikció birodalmába szorulnak, és az UFO-észlelések egyszerűen átverések vagy olyan események, amelyeknek valamilyen ismeretlen, de természetes magyarázata van.
Ez nem jelenti azt, hogy az idegen élet nem lehet valós. A tudósok komolyan veszik ezt a lehetőséget, és bolygónkon túl keresik a földönkívüliek bizonyítékait. “Az emberek már régen gyanították, hogy más helyeken is lehet élet” – mondja Mary Voytek, a NASA vezető asztrobiológusa. “Szerintem ez egy alapvető kérdés, ami mindenkiben felmerül:
Mi történik, ha a válasz erre a kérdésre nemleges? Mi van, ha végre felfedezzük, hogy nem vagyunk egyedül? Hiszed vagy sem, van egy terv.
A gondolat, hogy lehetnek más lények is a világegyetemben, legalább az i. e. ötödik század óta létezik, amikor a görög filozófus, Démokritosz “számtalan különböző méretű világot” tételezett fel, amelyek közül nem mindegyik volt mentes az élettől. Négyszáz évvel később Titus Lucretius Carus római költő “más világokról” írt, ahol “különböző emberi törzsek, vadállatok fajtái” élnek.”
A 17. században Johannes Kepler német csillagász az első sci-fi történetnek tartott történetében egy holdutazásról írt, amelyen az utazók hüllőszerű lényekkel találkoztak. A század végén Christiaan Huygens holland matematikus könyvet írt, amelyben más bolygók körülményeiről elmélkedett, és arra a következtetésre jutott, hogy némelyikükön biztosan van élet.
Az amerikai csillagász, Percival Lowell 1894-ben távcsövét a Marsra irányítva egy olyan hálót látott, amelyet csatornáknak vélt – olyan bonyolult szerkezeteket, amelyeket csak intelligens lények építhettek.
A NASA és más űrügynökségek 20. századi megalapításával az emberek elkezdték felfedezni a Naprendszert és aktívan kutatni az idegen élet után. Műholdakat küldtünk más bolygók fotózására és robotokat a felszínük felfedezésére. Asztronauták jártak a Holdon, és köveket és port hoztak magukkal. A tudósok bizonyítékot találtak vízre a Holdon és a Marson, valamint a Jupiter Europa nevű holdján. Aminosavakat fedeztek fel a Földre hullott meteoritokban. Az egyre nagyobb teljesítményű teleszkópok és a leolvasott adatok elemzésének új módszerei több száz, más csillagok körül keringő bolygó felfedezéséhez vezettek. Bár a Földön kívül még sehol sem találtak életet, úgy tűnik, hogy ez a felfedezés nemsokára bekövetkezik.
A földönkívüliek keresésének két nagy formája van. A NASA és más, kormány által finanszírozott űrügynökségek a keresésüket az egyszerű, mikroszkopikus életre összpontosítják, amely létezhetett – vagy még mindig létezhet – otthonunkhoz közel, a Naprendszerünk valamelyik bolygóján vagy holdján. Más tudósok olyan lények jelei után kutatnak, amelyek kicsit jobban hasonlítanak hozzánk – olyan lények, amelyek maguk is más intelligens életformák után kutatnak.
A legambiciózusabb kutatás 1960-ban kezdődött, amikor Frank Drake csillagász egy rádióteleszkópot irányított két, a mi Napunkhoz hasonló csillagra, és valamiféle “intelligenciajelzésre” figyelt. Egy 1420 megahertzes frekvenciára hangolt, ami a hideg hidrogéngáz által kibocsátott rádióhullám, amit azért választott, mert a hidrogén bőségesen megtalálható a világegyetemben. Abban az időben ez volt a legjobb tipp arra a kölcsönösen érthető jelre, amelyet egy idegen faj használhatott a Földdel való kapcsolatfelvételhez.
Drake munkája világszerte inspirálta az embereket a földönkívüli intelligencia keresésére. A legjelentősebb projekt, a Földönkívüli Intelligencia Kutatása (SETI) elnevezésű projekt székhelye a kaliforniai Mountain View-ban található. A SETI soha nem talált végleges bizonyítékot az intelligens életre, de 1977-ben egy ohiói teleszkópnál dolgozó mérnök egy rejtélyes, 72 másodperces impulzust észlelt, amely a Földtől messze keletkezett. Hogy ez a jelenség földönkívüliektől, vagy – ami valószínűbb – egy fekete lyuk eseményétől származott-e, soha nem derült ki. A meglehetősen hosszú impulzus – amely arra késztette a mérnököt, hogy a teleszkóp felvételeit kinyomtatva a margóra azt írja: “Wow!” – nem ismétlődött meg, de legalább néhány rádiócsillagászt meggyőzött arról, hogy folytassák a keresést.
A közelmúltban a SETI tudósai a rádiófrekvenciákon túlra is kiterjesztették a keresést. “Olyan fényes felvillanásokat keresünk, amelyek a másodperc milliárdod része vagy annál rövidebb ideig tartanak” – mondja Jill Tarter, a Center for SETI Research igazgatója, aki Jodie Foster karakterét ihlette a Contact című filmben. “Amennyire tudjuk, ez olyasmi, amire egy lézer képes, de a természet nem”. A SETI tudósai úgy vélik, hogy egy ilyen impulzus egy szándékos, csúcstechnológiás, hosszú távú üzenetet jelentene: “bizonyíték arra, hogy valaki szándékosan használ egy nagy teleszkópba fókuszált lézert, hogy érzékelhető jelet hozzon létre a csillagok közötti sok fényévnyi távolságon keresztül” – mondja Tarter.
A rádiójelek megközelítése eddig nem sok mindent mutatott, és Tarter elismeri, hogy nem tudja, mik lehetnek az ideális frekvenciák. Még a lézervillanások új keresésével is lehet, hogy a SETI tudósai helytelen technológiákat használnak, de még így is úgy gondolják, hogy az erőfeszítés megéri. Ahogy kollégája, Seth Shostak mondja: “Kolumbusz nem várt 747-esre, hogy átrepüljön az Atlanti-óceánon.”
És bár a SETI tudósai még nem találtak bizonyítékot a földönkívüliekre, jól felkészültek a sikerre. “Igen, van egy tervünk” – mondja Tarter. “Pezsgővel kezdődik.”
A terv a “Nyilatkozat a földönkívüli intelligencia kutatásának lefolytatására vonatkozó elvekről” című dokumentumból származik, amely azokból a tervekből nőtt ki, amelyek azokban az években születtek, amikor a NASA-nak volt egy, a SETI-kutatással foglalkozó irodája, mielőtt a Kongresszus 1993-ban megvonta a finanszírozást. A jegyzőkönyv szerint az első lépés a lelet ellenőrzése egy másik, más felszerelést és szoftvert használó obszervatórium független megerősítésével. “Nagyon vonzó célpont vagyunk a csalók számára” – mondja Tarter. Ha a jel átmegy ezen az első teszten – ami napokig is eltarthat – és megerősítést nyer, a SETI tudósai értesítik az ENSZ főtitkárát. A tudósok a Nemzetközi Csillagászati Unió tagjainak küldött e-mailek útján a nemzetközi csillagászati közösséget is figyelmeztetnék. És tájékoztatnák a nyilvánosságot is, valószínűleg sajtótájékoztatót tartanának, hogy bejelentsék a felfedezést a világnak.
Az első kapcsolatfelvételünk az idegen élettel azonban valószínűleg nem egy intelligens, jeleket sugárzó fajjal lesz. A potenciális nem földi élet legkönnyebben elérhető forrása a Mars. A NASA és európai társai mérlegelik egy legalább 15-20 év múlva esedékes küldetés lehetőségeit, amely mintákat gyűjtene a bolygóról, és visszahozná őket a Földre.
Egy dokumentumtervezet szerint az ilyen mintákat ugyanolyan óvintézkedésekkel kezelnék, mint az Ebola-vírust, legalábbis addig, amíg biztonságosnak nem ítélik őket. De a tudósoknak először ki kell dolgozniuk egy tervet, hogy megvédjék a bolygót bármitől, amit találhatnak. “Nagyon ostobaság lenne valamit visszahozni, és aztán nem tudni, hogyan kell megölni, ha megpróbálna megenni minket” – mondja Catharine Conley, akinek a NASA bolygóvédelmi felelőse a címe. (Conley szerint ő csak a második legmenőbb cím a NASA történetében; egyszer volt egy “Világegyetem igazgatója”.)
Conley olyan forgatókönyvet képzel el, amelyben a lehetséges idegen élet kutatását az internetre kapcsolt kamerák előtt végzik. “Az elvárás az, hogy mindez ne történjen titokban” – mondja. “Azt akarjuk, hogy az emberek érdeklődjenek”. Ez valószínűleg nem lesz probléma. Ez “olyan felfedezés lenne, amely egyenértékű lenne azokkal, amelyeket a történelem néhány nagy neve tett” – mondja John Billingham, a NASA SETI programjának korábbi vezetője.
És hogyan reagálna a világ egy felfedezés bejelentésére? “A te tipped olyan jó, mint az enyém” – mondja Tarter.
Paul Davies, az Arizonai Állami Egyetem asztrobiológusa vezeti a SETI Post-Detection Taskgroupot, amely tudósok, újságírók, jogászok, sci-fi írók és filozófusok gyűjteménye. Feladatuk, hogy tanácsot adjanak az érintett feleknek – más tudósoknak, kormányoknak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének – arról, hogy mi a teendő, ha SETI-jelet vagy “a földönkívüli intelligencia feltételezett bizonyítékát” észlelik. Amíg a kapcsolatfelvételre várnak, a csoport mérlegeli, hogy milyen következményekkel járhat. Bár a mikroszkopikus élet felfedezése a Naprendszerünk egy másik égitestjén “mélyreható jelentőséggel bírna, ami megváltoztatná a világképünket” – mondja Davies -, “ez nem olyan dolog, ami bomlasztó hatással lenne a társadalomra”. Az intelligens földönkívüliektől származó jel felfedezése azonban “zűrzavarhoz” vezethetne. Billingham egyetért. “Egyesek azt fogják gondolni, hogy ez egy természetes esemény a tudományos kérdésekkel kapcsolatos folyamatos munkában” – mondja, mások pedig pánikszerűen kérdeznék: “Most mit tegyünk?”
Az emberek valószínűleg két táborba oszlanának. A katasztrofisták, ahogy az egyik tábort nevezik, könnyen lehet, hogy az emberiség végét jósolják, ahogy mi ismerjük, vagy legalábbis a jelenlegi kultúránk végét. Stephen Hawking 2010-ben azt mondta, hogy a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel “egy kicsit túl kockázatos” lenne, és az eseményt Kolumbusz Újvilágba érkezéséhez hasonlította, “ami nem alakult túl jól az amerikai őslakosok számára”. A millenarista rajongók azonban elragadtatással járó kinyilatkoztatásokat várnak: hogyan lehet gyógyítani a rákot, megoldani az energiaválságot vagy elnyerni a világbékét. És ha az idegeneknek mégis sikerülne eljönniük a Földre, mondja Tarter, egy bevallott rajongó, “valószínűleg kinőtték volna azt az agresszivitást, ami olyan jól szolgált minket.”
Azt, hogy egy szupertitkos kormányzati ügynökség vagy egy hatalmas vállalat titokban tartaná az idegen élet felfedezését, Davies valószínűtlennek tartja. “Szerintem a közvéleményben nagy tévhit él, hogy ez az egész valahogyan egy álcázott művelet, pedig nem az” – mondja. “Az emberek elég nyíltan beszélnek arról, amit csinálnak.”
Sarah Zielinski a Smithsonian segédszerkesztője. Ő írja a “Meglepő tudomány” blogot a Smithsonian.com-on.
