Az 1992-es választásokon a két köztársaság teljesen más irányba indult el. Csehországban a Vaclav Klaus vezette Polgári Demokraták, Szlovákiában pedig Vladimir Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS) győzött. Meciar úr választási programja Csehszlovákia jövőjét illetően homályos volt. A szuverenitásra, Szlovákia nemzetközi elismerésére és a csehekkel közös állam fenntartására vonatkozó, egymást kizáró követeléseket ötvözte. Meciar úr szlovákiai hatalomra jutása azon alapult, hogy egyszerre volt a különválás és Csehszlovákia fennmaradása mellett, két olyan álláspont mellett, amelyet teljesen lehetetlen egyszerre képviselni.
Petr Pithart jelenleg a cseh szenátus elnöke, és a kereszténydemokraták jelöltje Vaclav Havel utódjának az elnöki posztra. Az 1990 és 1992 közötti időszakban azonban Pithart úr a cseh nemzetgyűlés elnöke volt. A következőket mondja Meciar úrról és annak indítékairól:
“Kommunikáltam Vladimir Meciarral, egy időben mindketten miniszterelnökök voltunk, és azt kell mondanom, hogy tragikus volt, mert nem találtuk a közös hangot. Nem volt olyan partner, akit komolyan lehetett volna venni, nem lehetett neki hinni a szavát, állandóan változtatta az álláspontját a kérdésekben, és csak a legfrissebb verziókat hitte el, amit mondott. Nem tudom megérteni. Vladimir Meciar persze megkönnyítette mind a cseh, mind a szlovák oldalon az állam feldarabolását azzal, hogy olyan feltételekhez ragaszkodott, amelyeket soha nem lehetett teljesíteni. Bármilyen indítéka is volt, biztosította, hogy az államot fel kelljen bontani. Egy abszolút következetlen személyiség következetlen követelésekkel.”
Elképzelhető, hogy ha Csehszlovákia államát fel akarták bontani, akkor az emberek többségének ezt támogatnia kellett. Nem ez volt a helyzet. A közvélemény-kutatások többször kimutatták, hogy a csehek és a szlovákok a két nemzet föderációjának fenntartása mellett voltak. Sőt, egy közvetlenül a kritikus 1992. júniusi választások előtt végzett felmérés szerint a megkérdezettek 64 százaléka Csehországban és 72 százaléka Szlovákiában a kölcsönös kapcsolatokat nagyon jónak vagy inkább jónak minősítette. A közvélemény ekkor Csehszlovákia szétválása ellen volt.
Csehszlovákia mindkét részének politikai elitje volt az, amely vezető szerepet játszott az ország felbomlásában. Elmondható, hogy a fő mozgatórugó Vladimir Meciar volt, aki folyamatosan növekvő követeléseket támasztott, veszélybe sodorva Csehszlovákia fennmaradását. Cseh részről Vaclav Klaus vonakodása, hogy nem engedett a szlovák politikusok követeléseinek – a piacgazdasággá való átalakulási folyamat fenntartása érdekében -, tovább hozzájárult a szakadáshoz. Mindkét politikus ragaszkodott a saját céljaihoz a tárgyalási folyamat során, és ennek eredményeként Csehszlovákia felbomlásával politikai hatalomra tettek szert.
Bár a Szövetségi Gyűlés ellenzéki pártjai ellenezték az állam felbomlását, nem tudtak semmit tenni annak megakadályozására. Végül, annak ellenére, hogy nem volt népszavazás vagy bármiféle nemzeti konszenzus, a csehszlovák állam 1993. január elején megszűnt létezni.
Csehszlovákia békés felbomlásáról pedig további információkat és beszámolókat találhat itt a honlapunkon.