Az első Hell’s Angels Motorcycle Club (HAMC) 1948-ban alakult a kaliforniai Fontana és San Bernardino környékén.
Azóta a klub exponenciálisan nőtt, és a világ egyik legnagyobb klubjává vált.
A klub azóta hírnevet szerzett a médiában és a populáris kultúrában, köszönhetően számos nagy visszhangot kiváltó rajtaütésnek és háborúnak a különböző nemzeti chartáin, és nem kis részben a Gimme Shelter című 1970-es dokumentumfilmnek, amely egy Rolling Stones-koncert alatti lázadásról szólt.
A Stones menedzsmentje állítólag fizetett a Pokol Angyalainak, hogy biztosítsák a koncert biztonságát, és sörrel fizettek nekik, ami egy szörnyű ötlet volt. Ahogy egykor a klub honlapján egy transzparensen olvasható volt: “Amikor helyesen cselekszünk, senki sem emlékszik; amikor rosszat teszünk, senki sem felejt.”
Amit a motoros klub soha nem felejt el, az a saját öröksége. Míg a mainstream média egy teremtésmítoszt adott a klubnak, amelyben részeg, félresikerült repülősök szerepelnek, akik a második világháborúban bombázó bevetéseket repültek, és a háború utáni élethez való alkalmazkodással küszködtek, a valódi történet sokkal egyszerűbb.
A hamis történet a második világháború idején a hadsereg légierejének egy európai egységével, a 303. bombázócsoporttal kezdődik. A 303. nem egy selejtes csoport volt, ahogy azt a közhiedelem sugallja, hanem az egész légi háborúban az egyik legjobban teljesítő csoport. A motoros klub hivatalos történetében a 303-asok “Pokol Angyalainak” nevezett B-17-esének és parancsnokának, a rátermett (és nem részeges) Irl E. Baldwin századosnak a történetét meséli el.
Miért? Azért, hogy a világ megtudja, hogy ez a repülőszemélyzet nem egy csapat részeges csavargó volt, hanem az európai háború hősei. A légierőnek semmi köze a motoros klubhoz. Az Angyaloknak csak az a fontos, hogy a legénység emlékét ne rontsák a sárba. (Túl sokat törődnek, igaz? Ez mindig is a Pokol Angyalainak hibája volt.)
Ezt a 41-24577-es farokszámú B-17F-et az I. világháborús vadászpilótákról szóló Howard Hughes-film után nevezték el Pokoli angyaloknak. A bombázó 15 hónapon keresztül több parancsnokkal és számos legénységgel repült, és az első B-17-es volt, amely 25 harci bevetést teljesített a Nyolcadik Légierőben.
A 303. század története azzal kezdődik, hogy a híres repülős, Howard Hughes 1930-as filmje után “Hell’s Angels”-nek nevezték el a B-17-esüket. A gép volt a 8. légierő első B-17-ese, amely 25 harci bevetést teljesített az európai hadszíntéren. Még az 1944-es berlini támadások egyikében is részt vett. A gép legénysége közül ketten kiérdemelték a Becsületrendet. További négyen a Kiváló Szolgálati Keresztet kapták. Ötven évvel később az egész 303. század megszavazta, hogy a nevét Pokol Angyalaira változtassák, és a “Hatalom a repülésben” legyen a mottója. Ez a név az egyetlen közös szál a motorosok és a 303. repülőszázad katonái között.
Honnan származik tehát valójában a Pokol Angyalai név? A motoros klub hivatalos története szerint a II. világháború egyik veteránjától származik, aki az All-Volunteer Group (AVG), ismertebb nevén a “Repülő Tigrisek” tagja volt. Ez az Arvid Olson nevű Repülő Tigris a háború után közeli barátja volt a Pokoli Angyalok Motoros Klub alapítóinak, de még csak meg sem próbált taggá válni.
A Repülő Tigrisek a Kínai Légierő szolgálatában álló, teljesen önkéntes légierők és karbantartók csoportja volt, akik a Japán Császári Légierő ellen harcoltak Kínában, és még az USA második világháborús belépése előtt készültek a harcra. Az egység 3. üldözőszázada, amely kizárólag tengerészgyalogos repülőkből állt, a Pokol Angyalainak nevezte magát. Először napokkal a Pearl Harbor elleni támadás után vettek részt Japán elleni harcban. Az egység életében a Repülő Tigrisek 1941. december 20. és 1942. július 4. között közel 300 japán repülőgépet lőttek le harcban.
A Hell’s Angels Motorcycle Club szerzői joggal védett “Halálfej” logója (lent, balra) még az amerikai hadsereg légierejének két jelvényére is visszavezethető, a 85. vadászszázad (középen) és az 552. közepes bombázószázad (jobbra) jelvényére.