Augusztus 15-én, szombaton ünnepeljük Mária mennybemenetelét, 2020-ban, a napi szentmisén
Mária mennybemenetele hagyományosan kötelező szent nap a katolikus egyházban, de mivel idén szombatra esik, nem kötelező részt venni a szentmisén (virtuálisan vagy személyesen). Ehelyett itt van egy érdekes cikk ennek az ünnepnapnak a történetéről és a pápai tévedhetetlenség egyik egyetlen felhasználásáról a Mária mennybevétele dogma megalkotásában:
MÁRIA MENNYEVEDÉSE: HIT AZ APOSTOLIKUS IDŐK óta
Clifford Stevens atya
A Mária mennybevétele a Szűzanya legrégebbi ünnepe, de nem tudjuk, hogyan kezdték el ünnepelni.
Eredete azokban a napokban veszett el, amikor Jeruzsálemet szent városként visszaállították, Konstantin római császár idején (285-337 körül). Addigra már két évszázada pogány város volt, amióta Hadrianus császár (76-138) 135 körül a földdel tette egyenlővé, és Jupiter tiszteletére <Aelia Capitolina> néven újjáépítette.
200 évig Jézus minden emlékét kitörölték a városból, és az életével, halálával és feltámadásával megszentelt helyek pogány templomokká váltak.
A Szent Sír-templom 336-ban történt felépítése után a szent helyeket elkezdték helyreállítani, és Urunk életének emlékét kezdte ünnepelni a jeruzsálemi nép. Az édesanyjáról való megemlékezések egyike a “Mária sírja” körül összpontosult, közel a Sion-hegyhez, ahol a korai keresztény közösség élt.
Magán a hegyen volt a “Szunnyadás helye”, Mária “elalvásának” helye, ahol meghalt. A “Mária sírja” volt az a hely, ahol eltemették.
Ebben az időben ünnepelték a “Mária emlékét”. Később ez lett a mi Nagyboldogasszony ünnepünk.
Egy ideig csak Palesztinában jelölték meg “Mária emlékét”, de aztán a császár kiterjesztette a kelet összes templomára. A VII. században Rómában az Istenanya “elalvása” (“Dormitio”) címen kezdték ünnepelni.
Nemsokára a nevét “Mária mennybemenetelére” változtatták, mivel az ünnep többről szólt, mint a haláláról. Azt is hirdette, hogy őt testestül-lelkestül felvették a mennybe.
Ez a hit ősi volt, maguktól az apostoloktól eredt. Ami kezdettől fogva világos volt, hogy Máriának nem voltak tiszteletre méltó ereklyéi, és hogy egy üres sír állt Jeruzsálem szélén, a halála helyszínének közelében. Ez a hely hamarosan zarándokhellyé is vált. (Ma a helyén áll a Mária mennybevételének bencés apátsága.)
A 451-es khalkédoni zsinaton, amikor a mediterrán világ püspökei Konstantinápolyban gyűltek össze, Marcianus császár arra kérte a jeruzsálemi pátriárkát, hogy hozza el Mária ereklyéit Konstantinápolyba, hogy a fővárosban helyezzék el őket. A pátriárka elmagyarázta a császárnak, hogy Jeruzsálemben nincsenek Mária ereklyéi, hogy “Mária az apostolok jelenlétében halt meg; de a sírját, amikor később kinyitották… üresen találták, és így az apostolok arra következtettek, hogy a testet felvitték a mennybe.”
A nyolcadik században Damaszkuszi Szent János arról volt ismert, hogy Jeruzsálem szent helyein tartott prédikációkat. Mária sírjánál kifejtette az egyház hitét az ünnep jelentőségéről: “Bár a testet szabályosan eltemették, nem maradt a halál állapotában, és nem is oldódott fel a bomlás által. . . . Átkerültél mennyei otthonodba, óh Szűzanya, királynő és Isten Anyja az igazságban.”
Mária minden ünnepe életének nagy titkait és a megváltás művében betöltött szerepét jelzi. Életének és személyének központi misztériuma isteni anyasága, amelyet karácsonykor és egy héttel később (január 1-jén) Mária, Isten Anyja ünnepén is ünnepelünk. A Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8.) ennek az anyaságnak az előkészületét jelzi, hogy a kegyelem teljességével rendelkezett létezésének első pillanatától kezdve, a bűntől teljesen érintetlenül. Egész lénye kezdettől fogva isteni élettől lüktetett, felkészítve őt a Megváltó anyjának magasztos szerepére.
A mennybevétel befejezi Isten munkáját benne, hiszen nem illett, hogy a test, amely magának Istennek életet adott, valaha is romláson menjen keresztül. A mennybevétel Isten művének megkoronázása, amikor Mária befejezi földi életét és belép az örökkévalóságba. Az ünnep arrafelé fordítja tekintetünket, amerre mi is követni fogjuk, ha földi életünk véget ér.”
Az egyház ünnepei nem csupán történelmi eseményekről való megemlékezés; nem csak a múltba tekintenek. A jelenre és a jövőre tekintenek, és betekintést nyújtanak saját Istennel való kapcsolatunkba. Nagyboldogasszony az örökkévalóságra tekint, és reményt ad nekünk, hogy mi is követni fogjuk a Szűzanyát, amikor életünk véget ér.”
Az ünnepi ima így szól: “Mindenható és örökké élő Isten: Te emelted fel a bűntelen Szűz Máriát, Fiad édesanyját testben és lélekben a mennyei dicsőségbe. Add, hogy a mennyet lássuk végső célunknak, és eljussunk, hogy osztozzunk az ő dicsőségében.”
1950-ben XII. Pius pápa a Munificentissimus Deus című apostoli konstitúcióban a következő szavakkal nyilvánította Mária mennybevételét a katolikus egyház dogmájává: “Isten Szeplőtelen Anyja, az örökké szűz Mária, miután földi életét befejezte, testtel és lélekkel a mennybe szállt.”
Ezzel egy ősi hit katolikus tanítássá vált, és a mennybevételt Isten által kinyilatkoztatott igazságnak nyilvánították.
Clifford Stevens atya a nebali Oakdale-ben lévő Tintern kolostorból ír.
A cikk a “Catholic Heritage” 1996. július-augusztusi számából származik. Előfizetéshez írjon az Our Sunday Visitor, Inc. címére: 200 Noll Plaza, Huntington, IN 46750-9957 vagy hívja az 1-800-348-2440-es telefonszámot. Kéthavonta jelenik meg, évi 18,00 dollárért.