Az erdőirtás és a malária növekedése közötti kapcsolat már jó ideje ismert, de az elmúlt két évtizedben végzett kutatások számos részletet feltártak. A munka nagy részét Peruban végezték, ahol az 1990-es években az egyik régióban a maláriás esetek száma évi 600-ról 120 000-re emelkedett, közvetlenül azután, hogy egy utat építettek az őserdőbe, és az emberek elkezdtek földet irtani a farmok számára.
Az ember által okozott ökológiai változások kaszkádja drámaian csökkenti a szúnyogok diverzitását. “A túlélő és dominánssá váló fajok – nem jól érthető okokból – szinte mindig jobban terjesztik a maláriát, mint azok a fajok, amelyek az érintetlen erdőkben a legnagyobb számban voltak jelen” – írják Eric Chivian és Aaron Bernstein, a Harvard Medical School közegészségügyi szakértői How Our Health Depends on Biodiversity című könyvükben. “Ezt lényegében mindenhol megfigyelték, ahol a malária előfordul”.
A szúnyogok viszonylag gyorsan alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz. A világ maláriára hajlamos régióiban például az éjszakai csípések megelőzésére szolgáló ágyhálók használatának ösztönzésére válaszul a kutatók a napszakok változását tapasztalják a szúnyogok csípési idejében – sokan most már a lefekvés előtti órákban veszik célba emberi zsákmányukat.
Egy Vittor és mások által végzett tanulmány szerint az egyik maláriát terjesztő szúnyogfaj, az Anopheles darlingi egy perui erdőirtott területen gyökeresen különbözik az érintetlen erdőkben élő rokonaitól; az American Journal of Tropical Medicine and Hygiene című folyóiratban 2006-ban megjelent tanulmány szerint az Anopheles darlingi az erdőirtott területeken 278-szor gyakrabban csíp, mint egy érintetlen erdőben.
“Az erdőben szinte egyáltalán nem találtunk szaporodást, és a kifejlett szúnyogok sem csípnek” – mondta Vittor. Ez valószínűleg azért van így, mert az erdőirtott táj ökológiája – rövid növényzet és mély víz – kedvezett a szaporodásuknak, és a petéik felneveléséhez emberi vérre van szükségük.
A szúnyogtípusok, amelyek jól boldogulnak ebben a gyökeresen megváltozott ökoszisztémában, “vektor-képesebbek”, ami azt jelenti, hogy a rendszerük különösen jó abban, hogy sok maláriát okozó kórokozót állítson elő. Egy 2010-ben a Journal of Emerging Infectious Diseases című folyóiratban közzétett brazíliai tanulmány szerint az erdő négy százalékának kiirtása az emberi maláriás esetek közel 50 százalékos növekedését eredményezte.
A vírusok ökológiája az erdőirtott területeken más. Ahogy az erdőket kivágják, számos új határvonal vagy perem jön létre az erdőirtott területek és az erdő között. Az Aedes africanus nevű szúnyog, a sárgaláz- és a Chikungaya-vírus gazdája, gyakran él ezen a szélső élőhelyen, és megcsípi a közelben dolgozó vagy élő embereket. Más főemlősök, amelyek szintén a kórokozók rezervoárjai, e különböző ökoszisztémák határán gyülekeznek, folyamatos vírusforrást biztosítva a rovarok számára.
A rovarok nem az egyetlen módja annak, hogy az erdőirtás súlyosbítja a fertőző betegségeket. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag azok a csigafajok, amelyek jobban tudnak alkalmazkodni az erdő kivágása után keletkező meleg, nyílt területekhez, jobb gazdái a laposférgeknek nevezett parazitáknak, amelyek közül néhányan skisztoszomiazist, az emberi szerveket károsító betegséget okoznak.
A tudósok attól tartanak, hogy ezek a járványok, amelyeket a tájak emberi megváltoztatása súlyosbít, a következő világjárványt okozhatják. A Római Birodalom egykor Skóciától Afrikáig terjedt, és több mint 400 évig tartott. Senki sem tudja pontosan, miért omlott össze a birodalom, de az egyik hozzájáruló tényező a malária lehetett. Az Ancient Biomolecules című folyóiratban 2001-ben megjelent tanulmány szerint az 1990-es években feltárt, korabeli csecsemők tömegsírjából DNS-elemzéssel megállapították, hogy sokan közülük maláriában haltak meg. Egyes kutatók feltételezik, hogy a maláriajárványt súlyosbíthatta a Róma környéki Tiberis folyó völgyében végzett erdőirtás, amely a növekvő város faanyagellátását szolgálta.
Blog
