Míg ma a só mindennapos dolog, régen nehezen lehetett hozzájutni, és csemegének, valamint a gazdagság jelének számított. Az ipari forradalom előtt a sóbányászat hihetetlenül veszélyes volt, és nagyrészt kézzel végezték. A bányászok gyors kiszáradása a sóval való állandó érintkezés és a belélegzett “sópor” miatt rövidre szabta a várható élettartamot. Ezért ezt a munkát rabszolgák és foglyok végezték. A bányászat nehézségei miatt a só a gazdagság ritka jelképe volt az asztalon.
Most azonban a só a konyha alapanyaga. A bányászat hatékonysága miatt a só sokkal elterjedtebb és megfizethetőbb. Íme a világ 10 legnagyobb sóbányája.
Sókatedrális Kolumbiában
A kolumbiai Sókatedrális az ország legnagyobb sóbányája. A Zipaquira sóbányákból faragták ki, amelyeket már az i. e. 5. század óta használnak. A katedrálist 1950-ben faragták ki egy aktív sóbányából, miután a munkások által a bányában emelt kis katedrális ihlette. Az eredeti katedrálist 1954-ben avatták fel. A hatóságok azonban 1990-ben bezárták a működő katedrálist, miután aggályok merültek fel az aktív bányában lévő szerkezet szilárdságával kapcsolatban. A helyi város azonban nem tántorodott el, és 200 méterrel az előző alatt elkezdett építeni egy másik katedrálist, amelyet 1995-ben fejezett be.
A jelenlegi katedrális 75 méter hosszú, 25 méter magas, és a hátsó falára egy óriási keresztet véstek. A katedrálisban befogadóképesség esetén körülbelül 10 000 ember fér el, és a legtöbb vasárnapon több mint 3000 látogatót vonz.
Asse sóbánya Németországban
Az Asse sóbánya az elmúlt évtizedben sok vita középpontjában állt. Egykor bányákból állt, ahol 1906-1965 között káliumot és kősót is bányásztak Miután a telepet bezárták, az állam vette át, hogy tesztelje a radioaktív hulladék tárolásának koncepcióját.
1967 és 1978 között mintegy 125 000 hordónyi alacsony és közepes aktivitású radioaktív hulladékot tároltak a bányában. 2008-ban azonban egyes médiajelentések nyilvánosságra hozták, hogy szennyezett sósavat szivattyúztak mélyen a bánya barlangjainak legmélyebb részébe. Ennek oka az volt, hogy a régió talajvize feltörte a barlangokat, ami felvetette annak lehetőségét, hogy a hordók rozsdásodással korrodálódnak, és szivárgást okoznak a vízbe. Ez különösen akkor volt aggasztó, ha a bánya elárasztotta volna.
Ezeken kívül maga a hegy nem túl stabil, ami a repedéseket okozza, amelyek az áradást okozzák. Aggodalomra ad okot, hogy a barlangok teljesen összeomlanak. 2010-ben úgy döntöttek, hogy eltávolítják a hordókat, ami évekig is eltarthat. A helyi lakosok számára azonban fennáll a veszélye a sugárzásnak, ami miatt lehet, hogy életszerűbb lenne lent hagyni a hordókat.
Mindegy, ha Németországba látogat, valóban bejárhatja ezt a radioaktív sóbányát.
Maras sóbánya Peruban
A perui sóteraszok egykor az inkák értékes kincsei voltak. Egy földalatti forrás, amely a hegység vizéből táplálkozik, nehéz iszapot és sókat szállít, amelyek a sziklák melletti tavakban gyűlnek össze. A sót azután a bennszülöttek gyűjtik be. A tavakhoz való hozzáférés hihetetlenül nehéz, mivel a munkások nagyrészt az Urubamba-völgyön keresztül haladnak. A hasadékok elégségesek ahhoz, hogy a legkalandvágyóbb utazókon kívül mindenki visszaforduljon.
A perui völgyben termelt gazdag rózsaszín só egykor az ősi inka fővárosokat látta el, és az inkák által épített teraszok elárasztására használt csatornákat ma is használják.
Danakil sópad Etiópiában
A Danakil sópad a világ egyik leghíresebb sópadjának számít, mert a valóságot meghazudtoló klímája miatt. A sóskát “A pokol kapuja” becenévvel illetik, mert a bolygó legforróbb lakható helyének tartják. A Danakil egyes részei ugyanis 300 láb mélyen a tengerszint alatt vannak, így egy vulkanikusan peremezett üstöt alkotnak, amely nyáron 120 fok alatt van.
Az afar nép azonban még mindig bemerészkedik az üstbe kora reggel, amikor a hőmérséklet mindössze 50-60 fokos, hogy a 800 mm vastag rétegből sótömböket szedjen ki. A sótömböket egykor pénzegységként használták Etiópiában, és ma már országszerte árulják őket. Gyakran szállítanak a gazdáknak, akik a jószágoknak szükséges ásványi anyagokat adnak belőlük.
Palibelo falu Indonéziában
A Sumbawa szigetén található Bima sótelepek hatalmas művészetet játszanak Indonézia egyik legfontosabb árucikkében. A Bima-öböl sótartalékai közel 7 négyzetkilométert foglalnak el, és évszázadok óta sót termelnek. A Bimából származó sóval évszázadok óta kereskednek az egész indonéz szigetvilágban. Úgy tartják, hogy a bimai só Malajziába és a Fülöp-szigetekre is eljutott a bugi tengeri cigányok útjain. Bár ma a Bima-só a sziget egyik legfontosabb árucikke, a termelés még mindig nagyrészt háziipar. Ennek oka, hogy a sótelepeket kézzel művelik egyes családok vagy akár kis szövetkezetek révén.
Wieliczka sóbánya Lengyelországban
A lengyelországi Wieliczka sóbánya a világörökség része és nemzeti műemlék Lengyelországban. Ma már nem szolgál ipari bányaként, hanem elsősorban turisztikai látványosságként működik. A mélyszürke sólelőhelyek a miocén korban, vagyis körülbelül 13,6 millió évvel ezelőtt keletkeztek. A wieliczkai sót először a 12. században említik, amikor egy bencés kolostor jogot kapott a bányából származó só felhasználására. A bánya a 13. századtól 1996-ig működött, amikor a hivatalos iparágat bezárták. Még a németek 1939 és 1944 közötti megszállását is túlélte.
A bánya az I. Ferenc József teremben található Szent Kereszt kápolnájáról ismert. Ezt 1871-ben építették a katasztrofális magnézium-kálium bányászat okozta, az alsó szintek elárasztása elleni évekig tartó küzdelem felajánlásaként. A bánya az alsó szinteken található kristálybarlang és a történelmi sós fürdők is hatalmas turisztikai célponttá teszik.
Atacama sós lapály Chilében
A Salar de Atacama, vagyis az Atacama sós lapály Chile legnagyobb sós lapálya. Hegyek és vulkánok veszik körül, vízelvezető forrás nélkül. Bár az Atacama-síkság a legnagyobb Chilében, a termelése a jelenlévő só származéka: a lítium.
A lítiumot és a bórt is kivonják a sík sóoldatból ulexit és a lítium-szulfát kettős vagy hármas sói formájában. Ez a Sós-síkság déli régiójában fordul elő. Az Atacama-síkság a világ legnagyobb és legtisztább aktív lítiumforrása, amely a világ lítiumkészletének 2017%-át tartalmazza. 2017-ben a világ lítium-karbonátkészletének mintegy 36%-át állította elő.
Prahova sóbánya Romániában
A Prahova sóbányát az a kitüntetés illeti meg, hogy ez Európa legnagyobb sóbányája. Ipari célokra már nem használják, de most már sokkal érdekesebb. Mégpedig gyógyító és orvosi kirándulásokra.
A nagyközönség számára 14 lélegzetelállító galériában van kitéve, szóviccnek szánva. A sóbányában tett látogatások bizonyos légúti fertőzések kezelésére ajánlottak, elvégre! Ezekben a galériákban sóból faragott motívumokat, szobrokat és mellszobrokat láthatunk, köztük Decebal, a dákok utolsó királyának mellszobrát. Ők voltak a román nép ősei. A galériák több mint 55 méter magasak, ami magasabb, mint a Szabadság-szobor magassága (az alapzat nélkül.)
Khewra sóbányák Pakisztánban
A Khewra sóbányákat állítólag Nagy Sándor fedezte fel Kr. e. 326-ban. Nos, ez nem egészen így van. A khewrai só felfedezésének valódi érdeme az ő lovát illeti. Amikor ugyanis serege megállt pihenni Khewrában, Sándor lova és katonáinak lovai nyalogatni kezdték a földön lévő köveket. Egy bátor katona maga is megkóstolta, és felfedezte a sós ízt.”
Ma a khewrai sóbányák a második legnagyobbak a világon. Évente 325 000 tonna sót termelnek ki. A termelés az élettartamuk alatt a becslések szerint 220 millió tonna. Meglepő módon ez még csak egy csorba sem az itt tárolt sómennyiségnek, ami a becslések szerint mintegy 6,687 milliárd tonna. A bánya 748 láb mély, 11 emeletes, a bánya tele van alagutakkal, amelyek közel fél mérföldet futnak a hegyben. A kitermelt mennyiségnek csak 50%-át viszik ki, a másik 50%-ot a hatalmas bánya tartóoszlopaihoz használják.
Sifto sóbánya Ontarioban
Ez a kanadai sóbánya a világ legnagyobb sóbányájaként tartja számon. A Huron-tó alatt 1800 láb mélyen található. Csak összehasonlításképpen: ez mindössze 15 lábbal rövidebb, mint a torontói CN-torony! A sót egykor 400 millió évvel ezelőtt a Nagy-tavak medencéjét borító óceán rakta le.
A bánya 1959 óta működik. Ennek a sónak a legnagyobb célja az életmentés. A bányában termelt kősót Észak-Amerika-szerte kiskereskedőknek adják el, hogy a téli hóban és jégben szórják szét. Ez segít megelőzni a fekete jeget, amely sok téli balesetet és halálos áldozatot követel. A sót ipari és tisztítószerek előállításához is eladják.
Meglepő, hogy a hatalmas bányában, a tómeder alatt egy nagyon szokatlan kisváros található. Körülbelül 400 ember dolgozik a földalatti városban, és olyan utakkal rendelkezik, amelyeken hatalmas, 40 tonnás dömperek közlekednek. A dömpereket a vázukig lecsupaszítják, leeresztik a bányába, majd újra összerakják, és soha többé nem jönnek a felszínre. A tó alatti kiszolgáló raktárak, ebédlők, raktárbarlangok, műhelyek és üzemek labirintusában korábban buszrendszer működött, amíg a 100 mérföldnyi útvonal túl bonyolulttá nem vált. Most a munkások egy John Deere Gator flottát alkalmaznak, hogy eljussanak a célállomásra és vissza.