Tao

Taoista értelmezésekSzerk: Taoizmus

jelentése: út, ösvény, út; és ebből következően az a mód, ahogyan valaki valamit tesz; módszer, tanítás, elv. Az Égi Út például kíméletlen; amikor eljön az ősz, “egyetlen levelet sem kímélnek meg a szépsége miatt, egyetlen virágot sem az illata miatt”. Az Ember Útja többek között a nemzést jelenti; és az eunuchokról azt mondják, hogy “távol állnak az Ember Útjától”. A Chu Tao ‘az uralkodóvá válás útja’, azaz az uralkodás művészete. Minden filozófiai iskolának megvan a maga taója, a maga tanítása arról, hogy miként kell az életet rendezni. Végül egy bizonyos filozófiai iskolában, amelynek követőit taoistáknak nevezték, a tao ‘a világegyetem működésének módját’ jelentette; és végső soron valami nagyon hasonlót, mint Isten, e kifejezés elvontabb és filozófiai értelmében.

A tao az, ami a taoizmus angol nevét adja, mind filozófiai, mind vallási formájában. A Tao ezeknek a gondolkodási iskoláknak az alapvető és központi fogalma. A taoizmus a Taót az Univerzum szubsztanciája és tevékenysége mögött meghúzódó természetes rendként fogja fel. A nyelvet és a Tao “megnevezését” a taoizmus negatívan ítéli meg; a Tao alapvetően a megkülönböztetés és a nyelvi korlátok birodalmán kívül létezik és működik.

A nézetek sokféleségeSzerkesztés

A Tao hatására a nép teljes összhangban van az uralkodóval.

– Sun Tzu, A háború művészete

A Taóról nincs egyetlen ortodox taoista nézet. A taoizmus minden formája a Tao és a De körül összpontosul, de a szekták, sőt még az egyazon szektán belüli egyének között is sokféle, eltérő értelmezés létezik. E sokféleség ellenére van néhány világos, közös minta és tendencia a taoizmusban és annak ágaiban.

A Tao taoista értelmezéseinek sokfélesége négy, a taoizmus főbb gondolkodási áramlatait képviselő szövegben látható. Mind a négy szöveget használják a modern taoizmusban, a szekták eltérő elfogadásával és hangsúlyozásával. A Tao Te Csing a legrégebbi szöveg, és a Tao spekulatív és filozófiai megközelítését képviseli. A Tao T’i Lun a Tao Te Csing nyolcadik századi, művelt és vallásos nézőpontból írt exegézise, amely a hagyományos tudományos szemléletet képviseli. A Tao áhítatos szemléletét fejezi ki a Ch’ing Ching Ching, egy liturgikus szöveg, amely eredetileg a Han-dinasztia idején keletkezett, és amelyet a vallásos taoizmusban, különösen az eremiták körében énekeskönyvként használnak. A Zhuangzi (más néven Csuang-cu) olyan irodalmi eszközöket használ, mint a mesék, allegóriák és elbeszélések, hogy a Tao-t az olvasóhoz közvetítse, a Tao szemlélésének és kifejezésének metaforikus módszerét szemléltetve.

Egy taoista szerzetes gyakorolja a kínai kalligráfiát vízzel a kövön. A vízkalligrafia, akárcsak a homokmandalák, a fizikai valóság múlandóságát idézi.

A vallásos taoizmus formái és változatai hihetetlenül változatosak. A tudományos, rituális, természetfeletti, áhítatos, irodalmi és népi gyakorlatok széles spektrumát integrálják, sokféle eredménnyel. A buddhizmus és a konfucianizmus különösen hatással volt arra, ahogyan a taoizmus számos szektája keretezte, megközelítette és felfogta a Taót. A vallásos taoizmus sokféle ága ennek megfelelően számtalan módon tekint a Taóra, és értelmezi a róla szóló írásokat. Így néhány általános hasonlóságon kívül nehéz pontos, de világos összefoglalást adni a Tao értelmezéséről.

A vallásos taoizmus legtöbb fajtájának központi tétele, hogy a Tao mindig jelen van, de a megvalósuláshoz meg kell nyilvánítani, művelni és/vagy tökéletesíteni kell. Ez az Univerzum forrása, és ősi tisztaságának csírája minden dologban ott lakozik. A Tao megnyilvánulása a De, amely a világot a Tao ragyogásával igazítja és élteti.

A filozófiai taoizmus a Taót nem vallási fogalomnak tekinti; nem istenség, akit imádni kellene, és nem is misztikus Abszolútum a hindu Brahman vallási értelmében. Joseph Wu megjegyezte a Tao e felfogásáról: “A Dao nem elérhető vallási szempontból; és még csak nem is vallási szempontból releváns”. Lao-ce és Csang-cu írásait ezoterikus tónusok árnyalják, és paradoxonként közelítik meg a humanizmust és a naturalizmust. A vallási rendszerekben jellemzően fellelhető ezotériával ellentétben a tao nem transzcendens az én számára, és a filozófiai taoizmusban a misztikus elérés nem jelent menekülést a világtól. A tao által átitatott én a természetes világegyetemben elfoglalt helyén megalapozott én. A Taóban lakozó ember önmagában és tevékenységében kiemelkedik.

Ezt a megkülönböztetést azonban a taoista iskolák, szekták és mozgalmak kategorizálásának hermeneutikai (értelmezési) nehézségei bonyolítják.

Konfuciánus értelmezésekSzerkesztés

Konfucius Dao, vagy Útja, mondhatjuk, hogy az “Igazság”. A konfucianizmus az Utat vagy Igazságot az élethez, a politikához és a hagyományokhoz való sajátos hozzáállással egybehangzónak tekinti. Ugyanolyan szükségesnek és jónak tartják, mint a De-t (erény) és a ren-t (emberség). Konfucius egy humanista “Dao”-t mutat be. Csak ritkán beszél a t’ien Daóról (Mennyei út). Egy befolyásos korai konfuciánus, Hszin-cu, kifejezetten megjegyezte ezt az ellentétet. Bár elismerte az Égi Út létezését és égi jelentőségét, ragaszkodott ahhoz, hogy a Dao elsősorban az emberi dolgokkal foglalkozik.

A konfucianizmusban formális vallási fogalomként a Dao az Abszolútum, amely felé a hívők haladnak. A Zhongyongban (Az átlag tanítása) az Abszolútummal való harmónia egyenértékű a tisztességgel és az őszinteséggel. A Nagy Tanulás kibővíti ezt a fogalmat, elmagyarázva, hogy az Út megvilágítja az erényt, javítja az embereket, és a legtisztább erkölcsiségben lakozik. A Tang-dinasztia idején Han Yu a buddhizmusra adott apologetikus válaszként tovább formalizálta és meghatározta a konfuciánus hiedelmeket. Hangsúlyozta az Út etikáját. Kifejezetten párosította a “Dao”-t és a “De”-t, az emberséges természetre és az igazságosságra összpontosítva. Emellett megfogalmazott és kidolgozott egy “dàotǒng”-et (az Út hagyománya), hogy elutasítsa a buddhizmus hagyományait.

Buddhista értelmezésekSzerkesztés

A buddhizmus először a Kr. u. I. században kezdett elterjedni Kínában, és a Kr. u. IV. századra a növekedés és érlelődés aranykorát élte. Pali és szanszkrit szöveggyűjtemények százait fordították kínaira a buddhista szerzetesek rövid időn belül. A dhyana-t ch’an-nak (majd később zen-nek) fordították, és ez adta a zen buddhizmus nevét. A buddhista eszmékhez és kifejezésekhez közel álló kínai fogalmak, mint például a Dao, használata segített a vallás elterjedésében és a kínai nép számára is befogadhatóbbá tette azt. A szanszkrit és a kínai terminológia közötti különbségek azonban kezdeti félreértésekhez vezettek, és végül a kelet-ázsiai buddhizmus mint különálló entitás kialakulásához. E folyamat részeként sok kínai szó bevezette gazdag szemantikai és filozófiai asszociációit a buddhizmusba, beleértve a “Dao” használatát a buddhizmus központi fogalmaira és tételeire.

Pai-chang Huai-hai azt mondta egy tanítványának, aki a szutták nehéz részeivel küzdött: “Vedd fel a szavakat, hogy megnyilvánítsd a jelentést, és elnyered a “jelentést”. Vágd el a szavakat, és a jelentés üresség lesz. Az üresség a Dao. A Dao a szavak és a beszéd levágása”. A ch’an (zen) buddhisták a Daót a buddhista Ösvény (marga) és annak eredményei; a Nyolcrétű Ösvény és a buddhista megvilágosodás (szatori) szinonimájának tekintik. Pai-csang kijelentése erre a használatra játszik rá a “Dao” képlékeny és változatos kínai használatának összefüggésében. A szavak és jelentések rituálékra és gyakorlatokra utalnak. Az ‘üresség’ a sunyata buddhista fogalmára utal. A Dao és a Buddha-természet megtalálása nem egyszerűen megfogalmazások kérdése, hanem a Négy Nemes Igazságra adott aktív válasz, amelyet nem lehet szavakkal és konkrét asszociációkkal teljesen kifejezni vagy közvetíteni. A “Dao” használata ebben az összefüggésben többek között a buddhizmus szó szerinti “útjára”, az egyetemes forráshoz való visszatérésre, a dharmára, a megfelelő meditációra és a nirvánára utal. A ‘Dao’-t a kínai buddhisták gyakran használják ilyen módon, tele asszociációkkal és árnyalt jelentésekkel.

Neokonfuciánus értelmezésekSzerkesztés

A Song-dinasztia idején a neokonfuciánusok a Daót a legtisztább dolognak tekintették önmagában. Shao Yong a Daót tekintette az ég, a föld és minden bennük lévő dolog eredetének. Ezzel szemben Zhang Zai egy vitalista Daót mutatott be, amely a ch’i alapvető összetevője vagy hatása, az élet és a világ mögött álló mozgató energia. Számos későbbi tudós átvette ezt az értelmezést, például Tai Chen a Qing-dinasztia idején.

Zhu Xi, Cheng Ho és Cheng Yi a Daót a li (princípium) és a t’ien li (az ég princípiuma) összefüggésében fogta fel. Cheng Hao a li, és így a Dao alapvető anyagának az emberséget tekintette. Az együttérzés, az önzetlenség és más humánus erények kifejlesztése az Út követése. Cheng Yi követte ezt az értelmezést, és a Dao e nézőpontját a jin-jang kölcsönhatásokról, az élet műveléséről és megőrzéséről szóló tanításokkal; valamint az erkölcsileg igazságos világegyetem axiómájával dolgozta ki.

Összességében a Dao az Abszolútummal van egyenlővé téve. Wang Fuzhi úgy fejezte ki a Daót, mint a tai chi-t, a Nagy Végsőt, valamint az oda vezető utat. A neokonfucianizmusban semmi sem létezik a Mennyei Princípiumon kívül. Az Út minden dologban benne van. Így a vallásos élet a neokonfuciánusok számára nem elit vagy különleges út. A normális, hétköznapi élet az az út, amely az Abszolútumhoz vezet, mert az Abszolútum benne van a mindennapi élet hétköznapi tárgyaiban és eseményeiben.”

Keresztény értelmezésekSzerkesztés

A neves keresztény szerző, C. S. Lewis a Tao szót használta, hogy leírja “az objektív értékről szóló tant, azt a hitet, hogy bizonyos magatartások valóban igazak, mások pedig valóban hamisak, hogy milyen az Univerzum és milyenek vagyunk mi”. Azt állította, hogy minden vallás és filozófia tartalmazza az egyetemes etika alapjait, mint kísérletet arra, hogy összhangba kerüljön a Taóval – azzal, ahogyan az emberiséget tervezték. Lewis gondolkodásmódja szerint Isten teremtette a Taót, és Jézus Krisztus személyén keresztül mutatta meg teljes mértékben.

Az Újszövetség néhány kínai fordításában a λόγος (logosz) szót a kínai dao (道) szóval fordítják (pl. János 1:1), ami arra utal, hogy a fordítók a Tao fogalmát a görög filozófia logoszával és a kereszténység Logoszával némileg egyenértékűnek tekintették.