Szaúd-Arábia, száraz, ritkán lakott királyság a Közel-Keleten.
Az Arab-félsziget északi és középső részének nagy részén elterülő Szaúd-Arábia egy fiatal ország, amely gazdag történelem örököse. Nyugati felföldjén, a Vörös-tenger mentén fekszik a Hejaz, amely az iszlám bölcsője és a vallás legszentebb városainak, Mekkának és Medinának a helyszíne. Az ország földrajzi középpontjában található a Najd (“Felföld”) nevű régió, egy hatalmas száraz terület, amelyet a közelmúltig nomád törzsek népesítettek be. Keleten, a Perzsa-öböl mentén találhatók az ország bőséges olajmezői, amelyek az 1960-as évek óta Szaúd-Arábiát a kőolajkincs szinonimájává tették. Ez a három elem – vallás, törzsek és mérhetetlen gazdagság – táplálta az ország későbbi történelmét.
Szaúd-Arábia csak a Saʿūd család (Āl Saʿūd) – egy najdi csoport, amelyről az ország a nevét kapta – felemelkedésével és a 20. század elején bekövetkezett végső hatalomkonszolidációjával kezdte felvenni egy modern ország jellemzőit. A Saʿūd család sikere nem kis részben a wahhābizmus motiváló ideológiájának volt köszönhető, az iszlám szigorú formájának, amelyet a család korai vezetői elfogadtak, és amely állami hitvallássá vált. Ez a mély vallási konzervativizmus együtt járt a mindenütt jelenlévő törzsiséggel – amelyben egymással versengő családi csoportok versengenek az erőforrásokért és a státuszért -, ami gyakran megnehezítette a szaúdi társadalom megértését a kívülállók számára. A hatalmas olajvagyon hatalmas és gyors beruházásokat hajtott végre Szaúd-Arábia infrastruktúrájában. Sok polgár részesült ebből a növekedésből, de az uralkodó család sarjainak pazarló életmódját is támogatta, és a vallási konzervatívok és a liberális demokraták egyaránt azzal vádolják a családot, hogy elherdálja és rosszul kezeli az ország vagyonát. Emellett a Perzsa-öbölháború (1990-91) után nőtt a polgári elégedetlenség az ország Nyugathoz fűződő szoros kapcsolatai miatt, amelyet különösen a 2005-ig Szaúd-Arábiában állomásozó amerikai csapatok szimbolizáltak.
Basil D Soufi (CC-BY-3.0) (A Britannica Publishing Partner)
A 20. század közepén Szaúd-Arábia nagy része még mindig a hagyományos életmódot vallotta, amely az évezredek során alig változott. Azóta Szaúd-Arábia életritmusa rohamosan felgyorsult. A Mekkába és Medinába zarándoklók állandó áramlása (hatalmas tömegek érkeznek az éves hajdzsra, és még több zarándok látogat el egész évben a kisebb zarándoklatra, a ʿumrah-ra) mindig is biztosította az ország számára a külső kapcsolatokat, de a külvilággal való interakció a közlekedés, a technológia és a szervezés terén bevezetett újításokkal kibővült. Szaúd-Arábia növekvő kőolajvagyona visszafordíthatatlan belföldi változásokat is hozott – oktatási és társadalmi, valamint gazdasági szempontból egyaránt. A hagyományos társadalomra modern termelési módszerek kerültek rá a külföldi munkavállalók millióinak bevonásával és több százezer szaúdi foglalkoztatásával nem hagyományos munkakörökben. Emellett szaúdi diákok tízezrei tanultak külföldön, a legtöbben az Egyesült Államokban. A televízió, a rádió és az internet a kommunikáció és az oktatás általános médiumává vált, az autópályák és a légi utak pedig felváltották a hagyományos közlekedési eszközöket.
Al Jazeera English (CC-BY-2.0) (A Britannica Publishing Partner)
Szaúd-Arábia, az egykor kisvárosok és települések országa, egyre inkább városiasodott; az olyan hagyományos központok, mint Dzsidda, Mekka és Medina nagyvárosokká nőttek, a főváros, Rijád, az egykori oázisváros pedig modern metropolisszá nőtte ki magát. A régió hagyományos nomádjainak, a beduinoknak a többsége városokban vagy agrárközösségekben telepedett le.