Vygotszkij legfőbb vágya az volt, hogy új szemléletmódot tervezzen, és megoldást találjon a kor oktatási és társadalmi problémáira. Úgy vélte, hogy a biológiai ösztönökön kívül más tényezők is okozzák az emberek viselkedését. Ő volt az első modern pszichológus, aki felvetette, hogy a kultúra is szerepet játszik az egyes emberek természetében. Vygotsky úgy vélte, hogy a gyermek kultúrájából származó jelrendszerek bevonása megváltoztatja a viselkedést, és összekapcsolja az egyéni fejlődés korai és későbbi formáit. Vygotsky határozottan támogatta azt az elképzelést, hogy amit a gyerekek a saját kultúrájukban más emberektől tanulnak, az segíti a fejlődésüket. Szerinte az emberi gondolkodási folyamatok a társas interakciókon és a nyelven alapulnak. A szociokulturális elmélet három kulcsfontosságú területe a proximális fejlődés zónája, a magánbeszéd és a színlelt játék.
Pszichológiai eszközökSzerkesztés
Vygotsky (1981) szerint az ember “kívülről, pszichológiai eszközökkel sajátítja el önmagát.” (141. oldal) Pszichológiai eszközök a nyelv, az írásmód, a számolási rendszer és a hagyományos jelek (Miller, 2016). A pszichológiai eszközök magukban foglalják a tanulási stratégiákat és a figyelési és memorizálási módokat is, amelyeket az egyén iskolájában tanítanak. Az ilyen eszközöket az egyén gondolatainak és viselkedésének irányítására használják. Az a kultúra, amelybe az egyén beágyazódik, diktálja, hogy milyen eszközökre, társadalmi interakciókra és készségekre van szükség. Amit az egyik kultúra értékel, az eltérhet egy másik kultúrától, így a rendelkezésre bocsátott eszközök a sajátos kulturális értékeket és szükségleteket tükrözik. A nyugati társadalom például fontosnak tartja az oktatást és a technológiát, mivel ezek szükségesek az önellátáshoz a világnak azon a részén. Más társadalmak, mint például az őslakosok, a vadászat/gyűjtögetés típusú viselkedés fontosságát hangsúlyozhatják. Mint látható, az őslakos társadalmak által használt pszichológiai eszközök és a nyugati társadalmak által használt pszichológiai eszközök különböznek egymástól. A gyermekek pszichológiai eszközeiket arra használják, hogy kognitívan átalakítsák társadalmi tapasztalataikat.
A proximális fejlődés zónájaSzerkesztés
Vygotsky úgy vélte, hogy a gyermekek tanulásának a fejlődési szintjükhöz kell kapcsolódnia. Ez késztette arra az érvelésre, hogy a tanulás a proximális fejlődés zónájában (ZPD) zajlik, amely olyan funkciókból áll, amelyek még nem alakultak ki teljesen, de a kialakulás felé tartanak.
A ZPD három fontos dologra hívja fel a figyelmet. Először is, a gyermekek azon mentális funkcióira irányítja a figyelmet, amelyek jelenleg zajlanak, de még nem teljesek. Másodszor, elismeri a kortársak vagy felnőttek segítségét, mint a tanulás módszerét. Harmadszor, segített elkülöníteni a tényleges és a potenciális tanulási képességet. A gyermek tényleges képessége az, amit mások segítsége nélkül is meg tud tenni, míg a potenciális tanulási képesség az, amikor a gyermeknek segítségre van szüksége egy feladat elvégzéséhez. A ZPD-vel kapcsolatban gyakran három feltevést vitatnak meg. Ezek közé tartozik az általánossági feltételezés, a segítségnyújtási feltételezés és a potenciális feltételezés.
- Az általánossági feltételezés azt jelenti, hogy a gyermek bizonyos feladatokat egyedül is el tud végezni, de többre képes valaki más segítségével.
- A segítségnyújtási feltételezés azt mutatja meg, hogy a gyermeket segítő személynek hogyan kell a gyermekhez viszonyulnia.
- A potenciális feltételezés a gyermek tanulási képessége és készsége körül összpontosul.
A ZPD-t elsősorban a kognitív fejlődés kétféle elemzéséhez használják. Az egyik ok, amiért a ZPD-t használják, az a tanuláshoz szükséges funkciók kiválasztása a gyermek életkorának előrehaladtával. A másik vizsgálat, amelyet a ZPD végez, az, hogy kitalálja, hol tart a gyermek jelenleg mentálisan ahhoz képest, hogy hol kellene tartania, vagy hol fog tartani, ahogy növekszik.
ScaffoldingEdit
Az 1970-es években Bruner, Wood és Ross megalkotta a “scaffolding” kifejezést, hogy kiegészítse a szociokulturális elméletet. A scaffolding a gyermek és egy felnőtt közötti interakciót írja le, aki segít neki befejezni egy olyan feladatot, amelyet egyedül nem tudna elvégezni. A scaffolding azért kapcsolódik Vygotsky szociokulturális elméletéhez, mert elismeri a társas interakciók szerepét a tanulásban, és azt, hogy más emberek hogyan befolyásolják a gyermekek fejlődését. Ez magában foglalja annak megváltoztatását, hogy egy képzettebb személy hogyan segíti a gyermeket egy feladat elvégzésében a rendelkezésre álló tanulási képességek alapján. Ahogyan a fizikai állványzatot az épületek építése közben használják az épületek támogatására, a szociokulturális elméletben az állványzat segít a gyermeknek a mentális folyamatok fejlődésében.
MagánbeszédSzerkesztés
A magánbeszéd akkor zajlik, amikor a gyermekek magukban beszélnek. Vygotsky ezt tekintette minden mentális fejlődés kiindulópontjának. Lantolf szerint Vygotsky úgy vélte, hogy “a beszéd privatizálódásának folyamatában a tudat magasabb formái keletkeznek a belső síkon, és biológiai képességeink így szerveződnek kulturálisan közvetített elmévé”.
Egyszerűbben fogalmazva, Vygotsky úgy gondolta, hogy a gyermek biológiai ösztönei a privát beszéd segítségével válnak kulturálisan elfogadható cselekvési módokká. Azt sugallta, hogy a gyerekek úgy beszélnek önmagukhoz, mint egyfajta cselekvésirányítás. Vygotsky szerint a magánbeszéd a gyermekek életkorával változik, fiatalabb korban külső (hangos) beszédként kezdődik, majd az életkor előrehaladtával egyre inkább belső (önmagukban zajló) beszéddé válik. A hozzáértőbb emberekkel való kapcsolatok révén a gyerekek információkhoz jutnak, és ezt a megértést használják a magánbeszédükben. Vygotsky úgy gondolta, hogy a magánbeszéd megmutatja, hogyan használják a gyerekek a mások által nyújtott támogatást saját gondolkodásmódjuk és cselekedeteik segítésére.
Kitalálós játékSzerkesztés
Vygotsky a gyermeki fejlődés fontos részének tekintette a kitalálós játékot. Ez az óvodáskorban a fejlődés egyik fő módja. A gyermekek a színlelt játékot többféle készség kipróbálására és fontos kulturális képességek elérésére használják. Vygotsky azt javasolta, hogy miközben a gyerekek kitalált helyzetekben vesznek részt, megtanulják, hogyan cselekedjenek belső elképzeléseikkel összhangban, nem csak külső elképzeléseikkel összhangban.
A játék során a gyerekek beleélik magukat kultúrájuk felnőtt szerepeibe, és gyakorolják, hogyan fognak viselkedni a jövőben. A játék a fejlődés előtt zajlik, így a gyermekek elkezdhetik elsajátítani a társadalmi részvételhez szükséges motivációt, képességeket és attitűdöket, ami csak kortársak és felnőttek segítségével lehetséges. A kitalált játék lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy gyakorolják, hogyan viselkednének a való világban. Lehetőséget biztosít számukra, hogy még felnőtté válásuk előtt megszerezzék a társadalomban való működéshez szükséges alapvető készségeket. Ezeknek a szerepeknek és készségeknek a megtanulása azonban csak a kultúrájukban élő társaik segítségével történik.