Figyelem! Szembesítő.
TIZEN TIZEN ÉVVEL a New York-i World Trade Center elleni világrengető támadás után néha még mindig nem tűnik valóságosnak.
Már annyiszor láttuk a képeket a magasba törő felhőkarcolókba robbant repülőgépekről és a leomló tornyokról, mégis nehéz felfogni a 2001. szeptember 11-i eseményeket.
A Manhattan belvárosában található lenyűgöző 9/11 Memorial és Múzeum meglátogatása megváltoztatja ezt. A múzeum, amely 2014-es megnyitása óta több mint 10 millió látogatót fogadott, emberi módon emlékezik meg a támadásról.
Az üvegben több száz őszintén hétköznapi tárgy – számlák, számítógéplemezek, cipők, egy hátizsák, egy zseblámpa – látható, amelyeket a roncsokból mentettek ki. Ha együtt nézzük ezeket a tárgyakat, azok a hétköznapi emberek jutnak eszünkbe, akik elpusztultak, akik éppen az irodába érkeztek, hogy elkezdjék a napjukat, amikor az elképzelhetetlen történt.
A múzeumban található szétroncsolt fémdarabok és szétcsavarodott mentőautók között van egy olyan sokkoló kiállítási tárgy, amelyet olyannyira sokkolónak találtak, hogy egy fal mögé helyezték, így a látogatók eldönthetik, hogy meg akarják-e nézni vagy sem.
A fal mögött egy galéria fényképekből áll, amelyek hurokban futnak.
Az aznapi borzalmak legmegdöbbentőbb képei maradtak. Annyira szembesítőek, hogy az újságok, mint például a The New York Times, panaszok özönét kapták a közzétételük miatt. A képeket még ma is ritkán látják az Egyesült Államokban.
A New York magazin szerint a fényképeket “tabuvá tették, a halottak megsértéseként és az élők elviselhetetlenül brutális sokkjaként becsmérelték”.
A képek azokról az emberekről készültek, akik arra az elképzelhetetlen döntésre kényszerültek, hogy kiugorjanak az ikertornyok ablakaiból, miután a repülőgépek beléjük rohantak. Szembenézve azzal, hogy a felső emeleteken tűzben égnek, inkább kiugrottak az épületből a biztos halálba.
A múzeumban látható, nehezen megtekinthető fényképeket szemtanúk vallomásai kísérik, amelyek segítenek érthetővé tenni e szerencsétlen lelkek kétségbeesett tetteit.
Az alsó manhattani lakos, James Gilroy elmeséli, hogyan látott egy emlékezetes emberi pillanatot a kimondhatatlan tragédia előtt.
“Üzleti öltöny volt rajta, a haja teljesen kócos volt” – mondta.
“Ez a nő perceknek tűnő percekig állt ott, aztán lefogta a szoknyáját, majd lelépett a párkányról.
“Azt gondoltam, milyen emberi, milyen szerény, hogy lefogta a szoknyáját, mielőtt leugrott.”
“Nem tudtam utána nézni.”
A szemtanú Victor Colantonio úgy emlékszik, hogy látott egy embert ugrani.”
“Fehér ing, fekete nadrág, végig a földre zuhant” – mondta.”
“Abban a pillanatban a tornyosuló, füstöt gomolygó üveg- és fémtömeg emberré vált.”
Egy másik alsó-manhattani lakos, Louisa Griffith-Jones azt mondta, “úgy érezte, hogy az irántuk érzett tiszteletből kénytelen nézni”.
“Esély nélkül vetettek véget az életüknek, és helytelen lett volna elfordulni tőlük” – mondta.
A 2001 óta eltelt másfél évtizedben keveset tudunk arról a mintegy 200 emberről, aki a halálba ugrott vagy zuhant. A legtöbben az északi toronyból ugrottak ki, valószínűleg azért, mert a tűz abban az épületben intenzívebb volt, és kevesebb emeletre koncentrálódott.
A szemtanúk szerint néhányan függönyöket vagy asztalterítőket próbáltak ejtőernyőként használni; mások láttak egy párt kézen fogva zuhanni.
A legtragikusabb talán az, hogy még mindig nem világos, pontosan kik haltak meg a tornyokból kiugorva, mert a hatóságok nem tudták megtalálni vagy azonosítani az áldozatok maradványait.
A szeptember 11. egyik legmaradandóbb képe a “zuhanó ember”, amelyet Richard Drew, az Associated Press fotósa készített.
A kép annyira felejthetetlen, hogy számtalan cikk, sőt még dokumentumfilm is készült róla.
Noha nem biztos, hogy a képen látható személy a 43 éves Jonathan Briley lehet, aki az északi torony 106. emeletén lévő étteremben dolgozott.
A New York Times 2001. szeptember 12-én a 7. oldalon tette közzé a képet, de az olvasók dühös visszhangja miatt, akik mélyen felkavarónak találták, tartózkodott a kép vagy ehhez hasonló képek további felhasználásától.
Még ma sem lehet tudni biztosan, hányan döntöttek az ugrás mellett. Lehet, hogy néhányan véletlenül estek le, vagy akár a pánikban kilökték őket.
Mindegy, a szeptember 11-i halálesetek közül – a terroristákat leszámítva – egyiket sem minősítették hivatalosan öngyilkosságnak.
“Ezt nem igazán szabad választásnak tekinteni” – mondta Louis Garcia, New York város akkori tűzoltóparancsnoka 2004-ben. “Ha az embereket egy ablakhoz állítjuk, és ekkora hőséget vezetünk be, a legtöbb ember nagy valószínűséggel kényszert érezne arra, hogy leugorjon.”
A USA Today szerint nem azt választották, hogy meghalnak-e. Azt választották, hogyan haljanak meg.