Rács, a mérnöki tudományban olyan szerkezeti elem, amelyet általában egyenes fém- vagy fadarabokból készítenek, hogy egy síkban fekvő háromszögek sorozatát alkossák. (Egy háromszöget nem torzíthat el a feszültség.)
Hossen27
A rácsos tető olyan stabil formát ad, amely nagy fesztávolságon keresztül képes jelentős külső terhelést elviselni, miközben az alkotóelemek elsősorban tengelyirányú húzó- vagy nyomófeszültségnek vannak kitéve. Az egyes darabok a rácsos kötésekben, vagy panelpontokban metszik egymást. A rácsgerenda felső és alsó részét alkotó összekapcsolt darabokat felső és alsó húrnak nevezzük. Az akkordokat összekötő ferde és függőleges darabokat együttesen a gerendázat szövegrészének nevezik.
A gerendázatokat valószínűleg először a korai bronzkorban, i. e. 2500 körül használták primitív tóparti lakásokban. Az első rácsszerkezetek fából készültek. A görögök a tetőfedésben széles körben használták a rácsszerkezeteket, és az európai középkorban a rácsszerkezeteket különböző építési célokra használták. Andrea Palladio I quattro libri dell’architettura (1570; Négy könyv az építészetről) című műve tartalmazta a fagerendák terveit. A 19. század elején az Egyesült Államokban a fedett hidak fejlesztése adta meg a fő lökést a fagerendák tervezésének. Az öntöttvasat és a kovácsoltvasat az acél követte a vasúti hídszerkezeteknél. A két leggyakrabban használt rendszer a Pratt- és a Warren-rendszer; az előbbinél a lejtős tartóelemek egymással párhuzamosan helyezkednek el, míg az utóbbinál a lejtés iránya váltakozik. A rácsszerkezeteket sokféle gépben, például darukban és felvonókban, valamint repülőgépek szárnyaiban és törzseiben is használják.