A posztmodernizmus a 20. század végi filozófia és művészetek széleskörű mozgalma, amelyet általánosságban a váratlan helyekről származó jelentések és tekintélyek iránti nyitottság, valamint a korábbi mozgalmakból vagy hagyományokból való szemérmetlen kölcsönzésre való hajlandóság jellemez. Gyakran negatívan definiálják, mint a szintén nehezen definiálható modernizmussal szembeni reakciót vagy szembenállást, bár egyesek azt állítják, hogy egy teljesen új paradigmát képvisel a szellemi gondolkodásban.
A “posztmodernizmus” (szó szerint “a modernizmus után”) kifejezés az építészetből származik, hogy a modernista mozgalom érzékelt fásultságával és ellenségességével, valamint a magas modernizmus igényességével, az ideális tökéletességre, a forma és funkció harmóniájára és a frivol díszítés elutasítására való törekvésével szembeni reakciós mozgalmat jelölje. A művészetben, a zenében és az irodalomban (és ennek analógiájára a filozófiában) minden olyan pluralista vagy reakciós stílusra használták, amely gyakran ornamentálisabb, mint a modernizmus, és amely nem fél korábbi művészeti stílusoktól kölcsönözni, gyakran játékos vagy ironikus módon. Hajlamos az egyértelmű központi hierarchia vagy szervezőelv hiányára, bár gyakran szélsőséges komplexitást, ellentmondást, többértelműséget, sokféleséget és összekapcsolódást vagy interreferencialitást testesít meg, és jellemzően a hagyományos elemek és technikák újjáélesztése jellemzi.
Mások a posztmodernizmust csak egy újabb fázisnak tekintik a modernizmus folyamatos kibontakozásában; mások a modernizmus teljes felváltását és a modernizmus elleni visszahatását látják benne. Az 1960-as évek fellángoló, establishment-ellenes mozgalmai általánosabb értelemben a posztmodernizmus konstituáló eseményének tekinthetők. Az internet, a mobiltelefonok, az interaktív televízió stb. jelenlegi széles körű elérhetősége és az általuk lehetővé tett azonnali, közvetlen, sekélyes és gyakran felszínes kulturális részvétel miatt egyes kommentátorok még azt is felvetették, hogy most lépünk be a poszt-posztmodern időszakba.
Konkrétan a filozófiában a posztmodernizmusra nagy hatással voltak a kontinentális filozófia olyan mozgalmai, mint a fenomenológia, a strukturalizmus és az egzisztencializmus, és általában szkeptikus az analitikus filozófia számos értékével és alapjával szemben. Általában úgy tekintik, mint a váratlan helyekről érkező jelentések és tekintélyek iránti nyitottságot, így a tekintély végső forrása magának a diskurzusnak a tényleges “játéka”. “Pick-and-mix” megközelítésnek tekinthető, amelynek során az alapvető problémák sokféle elméleti nézőpontból megközelíthetők.
A posztmodernizmus egy tág és nem specifikus mozgalom (ha egyáltalán mozgalomnak nevezhető), és az olyan mozgalmak, mint a dekonstrukcionizmus és a posztstrukturalizmus (többek között) egyaránt posztmodernnek tekinthetők. A posztmodernisták gyakran azzal védekeznek a filozófiai inkompetencia és a túlzott informalitás kritikájával szemben, hogy azt állítják, hogy “tágabban” értelmezik a filozófia fogalmát, hogy a tudományos zsargon használata szükséges az elképzeléseik közléséhez, és hogy a kritikusaik egyszerűen nem értik a munkájukat.
A legismertebb posztmodern filozófusok közé tartozik Michel Foucault, Jacques Derrida, Jean-François Lyotard (1924 – 1998), Richard Rorty (1931 – 2007), Jean Baudrillard (1929 – 2007) és Roland Barthes (1915 – 1980). Lyotard talán az egyik legjobban azonosítható posztmodernista, aki a posztmodernt a kultúra, a társadalmi struktúra és az én jelenlegi állapotának állapotaként írta le. Nagyrészt a narratívának az emberi kultúrában betöltött szerepével foglalkozik, és különösen azzal, hogy ez a szerep hogyan változott meg, amikor kiléptünk a modernitásból és beléptünk a posztindusztriális vagy posztmodern állapotba. Baudrillard azt állította, hogy egyfajta “hiperreális”, posztmodern, posztindusztriális, posztmindennapi világban élünk, és a globális valóságot olyan mértékben uralja a nemzetközivé vált populáris kultúra, hogy az embereknek nagy nehézséget okoz eldönteniük, mi a valóságos.
Mi a valóság?