Discussion
A szájnyálkahártya harapdálása egy olyan szájüregi szokás, amely egymillió emberből 750-nél fordul elő, és a nőket jobban érinti, mint a férfiakat. A legnagyobb, 23 785, egy mexikói fogorvosi klinikán részt vevő pácienst vizsgáló tanulmány szerint az arc harapdálási elváltozások az ötödik leggyakoribb szájnyálkahártya-leletnek bizonyultak, prevalenciájuk 21,7 eset volt 1000 betegre vetítve. A harmadik Nemzeti Egészség- és Táplálkozásvizsgálati Felmérés (NHANES III) során, amikor 10 030 nem intézményesített, 2-17 év közötti gyermeket vizsgáltak, az arc- és ajakharapás pontszerű prevalenciáját 1,89%-nak találták. Az ismételt harapdálás krónikusan traumatizált területet eredményez, amely néha megvastagodott, heges és halványabb, mint a környező nyálkahártya, vagy fehéren foszló vagy macerált felületként jelentkezhet, amely lehet érzékeny vagy nem érzékeny, és néha ödéma, purpura és erózió formájában jelentkezik. A szájüregi állapotok széles spektruma, mint például a genetikai nyálkahártya-betegségek, a fehér szivacsos naevus, a krónikus allergiás kontakt sztomatitisz és a füstmentes dohány okozta elváltozások stb. utánozhatják a harapásos elváltozásokat. A differenciáldiagnózis felállításakor fontos megjegyezni, hogy az okklúzió síkjához közelítő nyálkahártya-területeket, amelyek kóros elváltozást mutatnak, mint például szabálytalan felületek, a hámtalanított hám fehér céduláival, traumás sérülés okozhatja. Az ilyen állapot általában ártalmatlan, és az elváltozások nem prekancerosus jellegűek. A habituális harapási viselkedésnek széles spektruma létezik, és számos kezelési módszert írtak le, és az önkárosító viselkedés kezelésében a legfontosabb szempont az, hogy a kezelést az állapot súlyosságához igazítsuk. Az ilyen szokások kezelésében minden gyermek esetében egyénre szabott megközelítésre van szükség. A leghatékonyabb kezelés az, amely az ilyen viselkedés okát kezeli. Az I. esetben, ahol a szokást kezdetben nem célozták meg, a harapás fennmaradásához vezetett, ami az elváltozás kiújulását okozta még a rostos kinövés teljes kimetszése után is. Általában az önkárosító magatartású betegek nincsenek tudatában szokásuknak, és nem segítenek a diagnózis felállításában. Gyermekeknél az ilyen elváltozás fontos szempontja, hogy ez lehet valamilyen súlyos orvosi/pszichológiai alapprobléma kezdeti megjelenése. A szokás hatásainak fogászati kezelése mellett tanácsadást, biofeedbacket, relaxációs technikákat és hipnózist vagy pszichiátriai kezelést javasoltak.
A szakirodalomban számos fogászati készülékről számoltak be a szájnyálkahártya harapásának szabályozására. Bár a fogszabályozó készülék nem oldja meg a szájnyálkahártya harapdálásának okát, hatékony eszköze ennek az öncsonkításnak a megfékezésére. Különböző típusú kivehető pajzsok használata, amelyeket kifejezetten a nyelvet védő, szilikonból készült puha bélésanyagból terveztek; az ajakharapás megakadályozására a fogszabályozó szalagokra forrasztott ajakütközők; puha szájvédők, okkluzális fedés/sín, a felső állkapocs- és alsó állkapocs-előcsarnoktól az alsó állkapocs-előcsarnokig terjedő átlátszó akrilból készült szájvédő, egy kivehető készülék, amely két oldalsó akril pajzsot tartalmaz, amelyeket egy kerek rozsdamentes acélhuzal köt össze a szájpadlás-előcsarnok sérülésének megakadályozása érdekében, különböző szerzők terjesztettek elő. A protézis tervezésénél fontos, hogy a sérülés típusának és súlyosságának, a beteg életkorának, általános egészségi állapotának és a betegnek a kezelési tervvel való együttműködési képességének megfelelő kialakítást válasszunk. A fent említett két esetben lágy sín formájú intraorális protézist terveztek, polyvinyl lapot használva nyomásformázott eszközben. A páciens életkorát és azt a tényt szem előtt tartva, hogy a páciens tanulás közben az arcába harapott, a lágy sínt úgy tervezték meg, hogy az teljes fedést nyújtson és megelőzze a traumát. A páciens jól érezte magát a készülékben, amelyet jól elfogadott. A második esetben a szülők és a gyermek is tisztában voltak a szokással, így az egyszerű szokást megtörő készülék elég volt a meglévő elváltozás gyógyításához és a lágyrészek harapásának ördögi körét megtörve a további trauma megelőzéséhez. A második esetben a traumát követően az alsó ajkán lágy, ödémás elváltozás jelentkezett, de az elváltozás az ajakharapás krónikus szokása miatt továbbra is fennállt, így a szokást megtörő készülékként működő lágy sínből készült pajzs elég volt ahhoz, hogy elindítsa az elváltozás gyógyulását és visszafejlődését.