A 2000-es évek közepének emo mozgalmából kiemelkedő egyik legnagyobb előadó, a Panic! At the Disco túllépett korai hírnevén, és az énekes Brendon Urie karizmatikus, keresztbeporzásos popmárkájának hordozójává vált. A kezdettől fogva a Fall Out Boy által támogatott emo-pop kedvencek, a Panic! At the Disco a 2005-ös A Fever You Can’t Sweat Out című debütáló albumukról származó “I Write Sins Not Tragedies” című szókimondó, hiperkinetikus himnusszal aratott sikert az MTV-n és a slágerlistákon. Azonban a folytatás, a ’60-as évek pszichedélia által befolyásolt Pretty. Odd., megosztotta a rajongókat és a kritikusokat, és egy olyan kreatív utazás kezdetén találta őket, amely a felállás változásait is magával hozta. Urie és a társalapító dobos Spencer Smith a 2011-es Vices & Virtues című lemezen a szintetizátoros, ’80-as évekbeli new wave és dance-punk felé tolta a zenekar hangzását, majd a 2013-as Too Weird to Live, Too Rare to Die című lemezen az elektronikus pop, a hip-hop és az R&B pökhendi keverékévé bővült. Smith 2015-ös távozásával Urie vette át az irányítást, mint az egyetlen eredeti tag és a zenekar hangzása mögött álló ötletgazda. A változások és a folyamatosan változó zenei színtér ellenére a Panic! At the Disco megőrizte hűséges követőit, és kreatívan elkötelezett maradt, listavezető albumokkal, a 2016-os, Frank Sinatra-hatású Death of a Bachelorrel és a 2018-as Pray for the Wickeddel.
A 2004-ben alakult Panic! At the Disco akkor állt össze, amikor a középiskolai barátok, Spencer Smith (dobok) és Ryan Ross (gitár) együtt kezdtek blink-182-dalokat feldolgozni. Miután megunták, hogy egy másik csapat anyagát játsszák, felvettek két további osztálytársat, a gitáros/énekes Brendon Urie-t és a basszusgitáros Brent Wilsont, és az újonnan alakult kvartett úgy döntött, hogy a Name Taken “Panic” című dalának egyik sora után mintázzák a nevüket. A pop-hatású dalokat színpadias beütésekkel, furcsa techno ütemekkel és éleslátó dalszövegekkel megalkotó Panic! At the Disco számos demót tett közzé az interneten, amelyek felkeltették a Decaydance Records, a Fueled by Ramen kiadó figyelmét, amelynek vezetője a Fall Out Boy-os Pete Wentz. Bár a Panic! At the Disco még nem adott élő koncertet, később ők lettek az első zenekar, akiket Wentz kiadója leszerződtetett.
A 2005 szeptemberére tervezett lemezükkel a Panic! At the Disco csatlakozott a sikeres Nintendo Fusion Tourhoz, és a Fall Out Boy, a Motion City Soundtrack, a Boys Night Out és a Starting Line mellett indult útnak. A zenekar 2006 elején folytatta a turnézást, miközben az “I Write Sins Not Tragedies” című kislemezük bekerült az MTV és a Billboard Top 40-es listájára. A Nintendo turné népszerű felállásnak bizonyult, és országszerte folyamatosan teltházas helyeken játszottak. Wilsont az év közepén kirúgták a csapatból; a Panic! ettől függetlenül barátjukkal, Jon Walkerrel a fedélzeten folytatta egy teljes nyári turnét, amely a Lollapalooza és a Reading and Leeds Fesztiválon való fellépéssel tetőzött. A zenekar elnyerte az év videója díjat az MTV éves VMA ceremóniáján, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint Madonna és a Red Hot Chili Peppers, és a Fever gyűjtői dobozos változata (amely véletlenszerű Panic! kellékeket és egy DVD-t tartalmaz) épp időben jelent meg a 2006-os ünnepi szezonra.
További turnéidőpontok után a zenekar tagjai bejelentették, hogy elhagyják a felkiáltójelet a nevükből, ami mintha előrevetítette volna a Pretty című albumon szereplő érett, kevésbé emo-központú rockot. Odd. A 2008 márciusában megjelent második album a második helyen végzett az Egyesült Államokban, és egy fejlődő zenekart mutatott be, amelynek ízlése a Beatles pszichedelikus popzenéjével bővült. A csapat az albumot újabb koncertekkel támogatta, amelyek közül az egyiket a …Live in Chicago című CD/DVD kiadványon örökítették meg. A zenekar azonban 2009 júniusában visszaesett, amikor Walker és Ross kilépett a felállásból, hogy megalakítsák saját együttesüket, a Young Veins-t. Urie és Smith duóként folytatták a stúdióban, bár a turnéfelállásukban keletkezett lyukakat Ian Crawforddal és Dallon Weekes-szel pótolták. 2011-ben jelent meg harmadik stúdióalbumuk, a John Feldmann és Butch Walker által producált Vices & Virtues.
Két évvel később a zenekar visszatért a Too Weird to Live, Too Rare to Die! Az ismét Walker által készített albumot Urie szülővárosa, Las Vegas ihlette, és a címét Hunter S. Thompson klasszikusából, a Fear and Loathing in Las Vegasból kölcsönözte. Az eklektikus album, amely bemutatta Urie érdeklődését a hip-hop és az elektronikus zene iránt, egyben az első olyan album volt, amelyen Weekes is részt vett a stúdióban. Több 2013-as élő koncert után Smith elhagyta a zenekar turnéját, folyamatos drogproblémáira hivatkozva.
2015-re Smith hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyta a zenekart. Nagyjából ugyanebben az időben Weekes pozícióját ismét lefokozták turnétaggá. Urie-vel az élen a Panic! At the Disco a “Hallelujah”, a “Victorious” és a “The Emperor’s New Clothes” című kislemezek kiadásával zárta az évet. A dalok mindegyike felkerült a zenekar ötödik stúdióalbumára, a 2016-os Death of a Bachelorre, amelynek koprodukciójában Urie és Jake Sinclair, a zenekar régi hangmérnöke működött közre. Az album az első helyen debütált az Egyesült Államokban, és Grammy-díjra jelölték a legjobb rockalbum kategóriában. Ezt követte egy turné, amelynek eredménye egy koncertalbum lett 2018-ban. Szintén ebben az évben Urie visszatért a Pray for the Wicked című nagylemezzel, amely a Billboard 200-as listájának élére került. Ismét Sinclair producere volt, és a “High Hopes”, a “King of the Clouds” és a “Say Amen (Saturday Night)” című kislemezeket tartalmazta, mely utóbbi a csapat első listavezető kislemeze lett.