A Record Plant hosszú és gazdag története 1968-ban kezdődött minden idők egyik leghíresebb nyitóprojektjével: Jimi Hendrix Electric Ladyland című lemezével. Az első nagy keverési munkamenet, nem sokkal később, a Woodstock-film soundtrackje volt. E két mérföldkőnek számító munkamenet indította el a slágerlemezek végeláthatatlannak tűnő sorát, amelyek a későbbiekben több, ugyanazon a néven és minőségi pecséttel rendelkező stúdióban készültek.
Sowing The Seeds
A Gary Kellgren és Chris Stone által alapított eredeti Record Plant egy 12 sávos stúdió volt New Yorkban. Kellgren és Stone csak egy évvel később, 1969-ben nyitott egy 16 sávos stúdiót Los Angelesben, amely hamarosan Record Plant West néven vált ismertté. További három év múlva ismét terjeszkedtek, és egy harmadik létesítményt nyitottak a San Francisco Bay Area-i Sausalitóban. A Record Plant Los Angeles volt az egyik első stúdió, amelyik 24 sávos magnót telepített 1970-ben, nagyon röviddel azután, hogy ez a technológia kereskedelmi forgalomba került. Ez a komoly befektetés azonban csak néhány évvel később kezdett megtérülni, mivel úgy tűnt, hogy az ügyfeleknek időre volt szükségük ahhoz, hogy teljesen elfogadják az új lehetőségeket.
A technikai kiválóság és az innováció mellett a tulajdonosok az elsők között voltak, akik a tipikus hangstúdiók akkoriban meglehetősen klinikai munkaterületeit kényelmesebb környezetté alakították át, “vibráló” légkört biztosítva a kreativitás táplálásának elősegítésére. Chris Stone egyszer azt mondta, hogy “megváltoztatták a stúdiókat abból, amik voltak – fluoreszkáló fények, fehér falak és keményfa padló – azokká a nappalikká, amik ma.”
A művészek láthatóan szerették ezt a megközelítést, mivel mindhárom stúdióhelyszínt a kor legnagyobb zenészei látogatták. Jimi Hendrix, Frank Zappa és a Velvet Underground is dolgozott a Record Plantben, és a ’70-es években a stúdiókban igazi klasszikusok sora készült: az Eagles Hotel California, Stevie Wonder Talking Book, Innervisions és Songs In The Key Of Life, John Lennon Rock & Roll és Fleetwood Mac Rumours című lemeze, hogy csak néhányat említsünk. John Lennon és Paul McCartney 1974-ben játszották utolsó közös jam sessionjüket is a Record Plant Hollywoodban.
A szerencse nem mindig állt a stúdiók oldalán: Gary Kellgren társalapító és mérnök 1977-ben tragikus körülmények között elhunyt, és alig egy évvel később a Record Plant Los Angeles-i C stúdiója lángba borult. De még ezekben a zord időkben sem apadt ki a Record Plant számos stúdiójából érkező slágerek forrása. 1977-ben egy fiatal művész, Prince a Record Plant Sausalitóban vette fel debütáló albumát, míg Carlos Santana, Chaka Khan, Stephen Stills és az Aerosmith a többi nagy név közé tartozott, akik ebben az időszakban lépték át a Record Plant ajtaját.
A következő évtizedben számos változás segítette a Record Plant átalakítását azzá a stúdióvá, ami ma. John Lennon élete utolsó napját 1980. december 8-án a Record Plant New York-i stúdiójában töltötte, és a ’80-as években számos slágerlemez került ki a stúdióból olyan előadók által, mint Bruce Springsteen és a Tears For Fears. Nagy változások is történtek: a sausalitói stúdiót 1981-ben eladták (végül 2008-ban zárt be), míg a New York-i létesítmény 1987-ben zárta be kapuit, nem sokkal azután, hogy George Martin megvásárolta, 1985 és 1986 között pedig a Los Angeles-i Record Plant a korábbi Radio Recorders “Annex”-be költözött Hollywoodban. Az eredetileg 1946-ban stúdióvá alakított egykori raktárépület – ahol annak idején Elvis Presley és Louis Armstrong is felvételt készített -, a Record Plant LA tehát az egyik legrégebbi, még mindig hangstúdióként működő épület Los Angelesben.
Out In The Open
A George Martin tulajdonában töltött rövid idő után a Record Plant 1991-ben került a jelenlegi tulajdonoshoz, az iparági veterán Rick Stevenshez, és 1993-ban újabb jelentős átalakításon esett át. Négy nagy stúdió és néhány kisebb szerkesztői lakosztály csoportosult egy napfényes átrium köré, a stúdió pedig egy ötcsillagos szállodához tartozó összes kényelmi szolgáltatással rendelkezik: jacuzzi, biliárdterem és kávézó bár. A különleges elrendezés lehetővé teszi, hogy a stúdió többféleképpen működjön. Minden stúdió az átrium felé nyitható, ami ösztönözheti az együttműködést, de ahogy az egy szupersztár ügyfélkört kiszolgáló stúdióban elvárható, még mindig lehet elvonultan dolgozni.
Noha az olyan rockerek, mint a Rolling Stones és a Black Crowes még mindig a Record Plantben foglalnak sessionöket, a stúdiók az utóbbi években az R&B és a hip-hop fellegvárává váltak. Mivel ezeken a sessionökön nem mindig van szükség nagy élőtermekre, néhány élőterem ma már nagy társalgókra hasonlít, ami tovább fokozza a stúdiók “luxushotel” hangulatát. A hollywoodi filmiparon kívül, amely olyan kasszasikerek, mint a Mission Impossible, a Men In Black és az Austin Powers filmzenék készítéséhez használta a Record Plantet, a stúdió jelenlegi ügyfélköre olyan, mint a városi zenei élet ki-ki névsora: Kanye West, Nas és Beyoncé, a Black Eyed Peas, Nelly és Usher, valamint olyan veteránok, mint Stevie Wonder és Herbie Hancock, olyan előadók mellett, mint Lady Gaga, Justin Timberlake, Christina Aguilera és Madonna készítettek itt felvételeket az elmúlt években. Amikor ezek a fotók készültek, a stúdiótermen Snoop Dogg és egy másik hip-hop óriás, Mos Def osztozott.
Egy ilyen méretű és ilyen ügyfélkörű stúdióban meglepő módon a négy nagy terem mindegyikében egy-egy SSL-konzol található: háromban 9000 J-sorozatú, akár 80 bemenettel rendelkező pult, a 2-es stúdióban pedig egy 4080 G-sorozatú konzol. A további technikai jellemzők közé tartoznak az egyedi Augspurger-monitorok és a hatalmas outboard-gyűjtemény. Ugyanilyen lenyűgöző a mikrofongyűjtemény: az RCA és Royer szalagok mellett a Record Plant több mint egy tucat vintage csöves Neumann mikrofonnal rendelkezik, köztük U47-esekkel, U67-esekkel és három M49-essel.
A jelenlegi Record Plant termek téglalap alakjukkal és betonfalaikkal sokkal “vállalatiasabbnak” és kevésbé nappalinak tűnnek, mint számos kisebb “butik” stúdió, amelyek az elmúlt években bukkantak fel. Kevés közös vonásuk van az eredeti stúdióval is, amely a Record Plant nevet viselte. De talán ez megmagyarázza, hogy miért voltak olyan sikeresek azok a stúdiók, amelyek a név alatt működtek: talán a Record Plantet nem csupán néhány felvételi helyiségnek kell tekinteni, hanem inkább egy eszmének, egy filozófiának, amely erősebb, mint egyetlen épület.