A posztok affiliate linkeket tartalmazhatnak. További részletekért lásd az adatvédelmi szabályzatomat.
Felnőttként utáltam anyám fasírtját. Azok a nagy, csúnya hagyma- és paprikadarabok benne voltak a legrosszabb dolog. Csodálkozom, hogy az arcom nem maradt tartósan az “EWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW!!!!” összeszorított arccal, amit többször csináltam. Viszont… (mert mindig van egy viszont), nagyon szerettem a nagymamám fasírtját. Most igen, használt hagymát, de olyan apróra darálta, hogy az én 7 éves gyermeki agyamban, ha nem látszik a hagyma, akkor nincs benne! LOL Számomra a fasírt egy vigasztaló étel; őszinte, otthonos és egyszerűen igazi. Ez volt az az étel, amit lehetett nyújtani és nyújtani, hogy egy egyszerű kiló darált marhahúst egy hatalmas család számára elég nagy lakomává alakítsunk. Most már biztos, hogy mindig 2-3 ilyet kellett készítenie, de napokig maradt belőle, és higgyétek el, mivel 4 óriási, megállás nélkül evő idősebb testvérem van, ez soha, SOHA nem történt meg!
Még emlékszem, amikor pici voltam, arról beszélünk, hogy az asztalra kellett ülnöm, hogy segítsek, megengedte, hogy összekeverjem a fasírtot. Őszintén szólva azt gondoltam, hogy ez a legkirályabb dolog a világon! Koszos volt és zselés és mindenféle móka. Ismerek embereket, akik kiborulnak az ilyesmitől, de én nem, ember, én nem. Ez terápiás. Szeretek a kezemmel dolgozni; úgy tűnik, ez csak növeli az élményt. A mai napig minden alkalommal, amikor olyasmit készítek, amihez a kezemmel kell összekevernem a húst, mindig rá gondolok. Ott ülök, keresztbe tett lábakkal, könyökkel a tálban, ami akkoriban a legnagyobb dolog volt a világon. Összenyomkodtam és összenyomkodtam, miközben vihogtam. Mesélt nekem a gyerekkoráról és azokról a dolgokról, amiket az anyukájával készített. Amiről azt hittem, hogy csak szórakozunk, sokkal több volt annál. Tanított engem; megtanított főzni és tisztelni az alapanyagokat. Elmagyarázta, miért lesz a zab tejben áztatva nedvesebb a fasírt. Megtanított arra, hogyan lehet megkülönböztetni a különböző “puhasági” különbségeket – ha túl puha volt, a fasírt szétesett sütés közben. Ha nem volt igazán zúzható, hanem inkább csak csomósodott, akkor szuperszáraz lett. De ez számomra nem tanulás volt, hanem egy kis szórakozás!
Mégis megismerni a nagymamámat azt jelentette, hogy szeretem őt. Az én nagymamám totál menő volt! Rózsaszín vagy lila hajjal sportolt, egy felturbózott Chevy Novát vezetett fehér bőrbelsővel és cukorkavörös csillogó festékkel, macskaszemüveggel, pedálnyomóval, és minden szombat reggel elvitt reggelizni a helyi drogériába. Ahol igen, nem csak a zselés dobozokat vitte haza, hanem gyakran az egész műanyagdobozt. *rázza a fejét* A nagyinak MINDIG volt aprópénze a feneketlen pénztárcájában, amire esküszöm, hogy kerekek kellettek volna. Ahogy idősebb lettem, azzal szoktuk ugratni, hogy ő valójában 180 centi magasan kezdte az életét, de ahogy a táskája egyre nehezebb és nehezebb lett, úgy zsugorodott le a maga 180 centis testalkatára. Imádta a “számokat”, és reggeli után mindig lottózott és kaparós sorsjegyet játszott. Ez volt a dolga!
Nem csak egy nagymama volt, hanem a barátom. És nem csak ő hiányzik, hanem a barátom is. Ő volt az a nő, aki megtanított arra, hogyan kell először egyedül palacsintát sütni, hogyan ne tűrjem a hülyeséget, és hogyan álljak ki magamért, amikor kigúnyolnak, és hogyan kell értékelni azt, amink van, nem pedig azt, amink nincs. Egy tökéletes világban a sorrend a legidősebbtől a legfiatalabbig tartana, de az én életemben nem ez volt a helyzet. Én ugyanis soha nem ismertem sem anyám szüleit, sem apám apját, mivel mindannyian elhunytak a születésem előtt. Így ő volt az egyetlen nagyszülőm. Néha irigykedtem, amikor az osztálytársaim az összes nagyszülőjükről beszéltek, de ő emlékeztetett rá, hogy ez nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól. Istenem, annyira igaza volt. Ő volt számomra az ikon. Így amikor anyám 18 éves koromban, majd apám (a fia) 22 éves koromban meghalt, teljesen elveszettnek éreztem magam. Árvának éreztem magam – bár volt 5 testvérem, ez nem volt ugyanaz. Ők nem voltak anya & apa. Viszont ott volt a nagymama. Ő vigasztalt és megértette a dühömet és azt, hogy mit érzek. Ő is érezte ezt. Még mindig emlékszem, ahogy azt mondta, hogy “egy szülőnek nem szabadna eltemetnie a gyermekét”, majd könnyekben tört ki. Azt hiszem, őszintén szólva egész nap sírtunk. Azonban ezeken a könnyeken keresztül beszélgettünk, majd megbeszéltük mindkettőjüket. Nevettünk a mindannyiunkkal átélt butaságokon, a múlt eseményein, és segített nekem rájönni, hogy bár talán már nincsenek itt a földön, de örökre velem vannak – ott vannak a szívemben, a gondolataimban, és minden alkalommal, amikor a tükörbe néztem, ott voltak. Neki köszönhetően kezdtem újra érezni, elkezdtem szeretni és elengedni.”
Amint teltek az évek, a nagymama hozzánk költözött, és demencia alakult ki nála, gyakran visszatért a gyermekkorába. Ezt nagyon nehezen viseltem, és időnként nagyon dühös lettem, mert vissza akartam, nem, szükségem volt a nagymamámra. Azonban leültem mellé, és csak bele kellett néznem a nagy kék szemébe, és máris ott volt; ott volt az apám is. Még mindig ott volt. Beszélgettünk az aktuális dolgokról, aztán egy pillanat alatt visszatért egy olyan beszélgetéshez, amiről azt hitte, hogy csak tegnap volt az anyukájával. Ilyenkor sokkal többet tudtam meg a gyerekkoráról, a családom történetéről. Most rajtam volt a sor, hogy gondoskodjak róla; hogy ápoljam és megvédjem.”
Már évek teltek el azóta, hogy meghalt, ő azonban örökre velem marad. Látom őt, anyát & apát a nagy konyhaasztalnál ülni az égben, amint vigyáz rám; nemcsak a konyhában, hanem általában az életben is irányít engem.
Nyomtatás
Hagyj véleményt
Készítmények
- 1 font darált marhahús, 80/20
- 1 tbl Montreal Steak fűszer
- 1 tbl fokhagyma, darálva
- 1/4 csésze darált hagyma
- 2 tojás
- 3/4 csésze tej
- 3/4 csésze régimódi zabpehely (normál vagy gluténmentes zab)
- 1 tbl Worcestershire szósz
- 2 tbl ketchup
- 1 15 unciás doboz paradicsomleves, elosztva
Instrukciók
- A sütőt előmelegítjük 350F-ra, rács középen. Béleljünk ki egy peremezett sütőlapot pergamenpapírral, és enyhén permetezzük be. Egy nagy tálban adjuk hozzá a zabot és a tejet, és óvatosan keverjük össze. Tegyük félre 15 percre, hogy a zab megázzon a tejben.
- 15 perc elteltével szűrjük ki a tejet egy külön edénybe, de ne dobjuk ki. *Ha nem marad tej, az sem baj. Egyes zabmárkák felszívják az összes tejet, míg mások nem.
- A tálba, amelyben a zab van, adjuk hozzá a darált marhahúst, a tojást, a Worcestershire-szószt, a steakfűszert, a fokhagymát, a hagymát, a ketchupot és 3 evőkanál paradicsomlevest.
- Egyszerűen keverjük össze, de ne dolgozzuk túl, mert kemény lesz. Ha a keverék túl nedves, adjunk hozzá még 1-2 tbl zabot (ne aggódjunk, ha nem áztatott). Ha túl száraz, adjunk hozzá egyszerre 1-2 evőkanál tejet. Ha nem maradt tej, mert a zab az egészet felszívta, csak adjunk hozzá még tejet vagy vizet. Azt akarjuk, hogy a keverék elég nedves legyen, de elég szilárd ahhoz, hogy megtartsa a formáját.
- A tálban óvatosan nyomkodjuk össze.
- A keveréket tegyük át a sütőlemezre, és a kezünkkel formáljunk egy kb. 12 hüvelyk hosszú, 6 hüvelyk széles és kb. 2 1/2 hüvelyk magas cipót. A cipónak sima és lekerekített szélűnek kell lennie. Ez segít a cipónak tálaláskor együtt maradni.
- Süssük 30 percig, majd vegyük ki a sütőből, és kenjük a maradék paradicsomlevest a fasírt tetejére.
- Süssük még 30 percig.
- Vegyük ki a sütőből, és tálalás előtt hagyjuk 10-15 percig pihenni.
Jegyzetek
Tálaljuk krémes, tökéletes burgonyapürével
Kulcsszavak:
Ez az étel TÖKÉLETESEN párosul a krémes, tökéletes burgonyapürével!
A fasírtom vegetáriánus változatát keresed? Ez az Ultimate Mushroom Veggie Meatloaf OUTSTANDING!!!
Sharing is caring!