By Christine Lagarde
November 5, 2018
عربي, 中文 Español, Français, 日本語, Português, Русский
Az első világháborúban elesett katonák sírjai a franciaországi Verdun közelében: (fotó: Mathieu Pattier/SIPA/Newscom)
Mark Twain egyszer azt mondta: “A történelem sosem ismétli önmagát, de gyakran rímel”.” Ahogy az államfők ezen a héten Párizsban összegyűlnek, hogy megünnepeljék az első világháború befejezésének 100. évfordulóját, figyelmesen kell hallgatniuk a történelem visszhangjára, és el kell kerülniük a múlt disszonáns hangjainak újrajátszását.
A globális gazdasági sorsunkat évszázadok óta a technológiai fejlődés és a globális integráció kettős ereje alakítja. Ezek az erők képesek arra, hogy nemzetek közötti jólétet teremtsenek. De ha rosszul kezelik őket, akkor potenciálisan szerencsétlenséget is okozhatnak. Az első világháború éles példája annak, hogy minden rosszul sülhet el.
A Nagy Háborút megelőző 50 év a figyelemre méltó technológiai fejlődés időszaka volt, mint például a gőzhajók, a mozdonyok, a villamosítás és a távközlés. Ez az időszak alakította ki modern világunk körvonalait. Ez volt a korábban példátlan globális integráció időszaka is – amit sokan a globalizáció első korszakaként emlegetnek, amikor az áruk, a pénz és az emberek viszonylag minimális akadályok nélkül mozoghattak a határokon túl. 1870 és 1913 között számos gazdaságban nagymértékben nőtt az export GDP-hez viszonyított aránya – ez a növekvő nyitottság jele.
Mindez nagy gazdagságot teremtett. De ez nem egyenletesen vagy igazságosan oszlott el. Ez volt a sötét és veszélyes gyárak és a rablóbárók kora. Ez volt a masszívan növekvő egyenlőtlenségek kora. Az Egyesült Királyságban 1910-ben a legfelső 1% az ország vagyonának közel 70%-át birtokolta – ez az aránytalanság sem előtte, sem utána nem volt soha elérhető.
Most feltűnő hasonlóságokat találhatunk a Nagy Háború előtti időszakkal.
A növekvő egyenlőtlenség és a technológiai változásokból és a globalizációból származó egyenlőtlen nyereségek akkor is, mint ma, hozzájárultak a visszahatáshoz. A háborút megelőzően az országok a nemzeti előnyökért folytatott küzdelemmel válaszoltak, feladva a kölcsönös együttműködés eszméjét a zéróösszegű dominancia javára. Az eredmény katasztrófa lett – a modern technológia teljes súlyát a vérengzés és a pusztítás felé fordították.
És 1918-ban, amikor a vezetők a holttestekkel teli mákmezőket vizsgálták, nem vonták le a megfelelő tanulságokat. Ismét a rövid távú előnyöket helyezték a hosszú távú jólét elé – visszahúzódtak a kereskedelemtől, megpróbálták újjáteremteni az aranystandardot, és elkerülték a békés együttműködés mechanizmusait. Ahogy John Maynard Keynes – az IMF egyik alapító atyja – a versailles-i szerződésre válaszul írta, a ragaszkodás ahhoz, hogy Németországot pénzügyi csődbe taszítsák, végül katasztrófához vezet. Teljesen igaza volt.
Egy újabb háború borzalmai kellett ahhoz, hogy a világ vezetői tartósabb megoldásokat találjanak közös problémáinkra. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Világbank, és természetesen az általam vezetett intézmény, az IMF is büszke része ennek az örökségnek.
A második világháború után létrehozott rendszer pedig mindig is alkalmazkodóképes volt. A rugalmas árfolyamokra való áttéréstől kezdve az 1970-es években a Kereskedelmi Világszervezet létrehozásáig elődeink felismerték, hogy a globális együttműködésnek fejlődnie kell a túléléshez.
Most feltűnő hasonlóságokat találunk a Nagy Háború előtti időszakkal – szédítő technológiai fejlődés, mélyülő globális integráció és növekvő jólét, amely rengeteg embert emelt ki a szegénységből, de sajnos sokakat le is hagyott. A biztonsági hálók most jobbak és segítettek, de egyes helyeken ismét növekvő dühöt és frusztrációt tapasztalunk, ami a globalizációval szembeni visszahatással párosul. És ismét alkalmazkodnunk kell.
Ez az oka annak, hogy a közelmúltban egy új multilateralizmusra szólítottam fel, amely befogadóbb, emberközpontúbb és elszámoltathatóbb. Ennek az új multilateralizmusnak újra kell élesztenie az együttműködés korábbi szellemét, miközben a kihívások szélesebb spektrumával kell foglalkoznia – a pénzügyi integrációtól és a fintech-től kezdve a korrupció költségein át az éghajlatváltozásig.
A nők szerepének erősítéséből és a globális kereskedelmi rendszer korszerűsítéséből származó makrogazdasági előnyökkel kapcsolatos legújabb kutatásaink új ötleteket adnak egy jobb rendszer létrehozásának módjairól.
Mindannyiunk – minden vezető és minden polgár – felelőssége, hogy hozzájáruljunk ehhez az újjáépítéshez.
Ez, ami 1918-ban igaz volt, ma is igaz: A nemzetek békés egymás mellett élése és milliók gazdasági kilátásai nagyban függ attól, hogy képesek vagyunk-e felfedezni a közös történelmünkben rejlő rímeket.