Mi okozza az élet ismétlődő tömeges kihalásait? Azt találtuk, hogy az elmúlt 260 m.y. 11 jól dokumentált kihalási epizódjából 10 kora nagyon nagy megbízhatósággal (>99,99%) korrelációt mutat a legnagyobb becsapódási kráterek korával vagy a hatalmas kontinentális árvíz-bazalt kitörések korával. A négy legnagyobb kráter (≥100 km átmérőjű, becsapódási energiák ≥3 × 107 Mt trinitrotoluol ) kapcsolatba hozható a 36, 66, 145 és 215 Ma-ban bekövetkezett, elismert kihalási eseményekkel, valamint a kihalásokkal korreláló stratigráfiai disztális becsapódási törmelékkel. A 11 nagyobb árvíz-bazalt epizódból 7 kora korrelálható a 66, 94, kb. 120, 183, 201, 252 és 260 Ma-os kihalási eseményekkel. Mind a hét árvíz-bazalt-kihalás társesemény egybeeső vulkanogén higanyanomáliákkal rendelkezik a rétegtani feljegyzésekben, ami szorosan összekapcsolja a kihalásokat a vulkanizmussal. Továbbá, az óceánokban az elmúlt 260 m.y. hét nagy kiterjedt anoxia-periódusa szignifikánsan korrelál (>99,99%) az árvíz-medencei kihalási események korával, ami alátámasztja a vulkanizmus okozta klímafelmelegedés okozati kapcsolatát. A fanerozoikumban (az elmúlt 541 m.y.) a hat “nagy” tömeges kihalás (a tengeri nemzetségek ≥40%-os kihalása) mind korrelál az árvíz-bazalt epizódok korával, és rétegtani szempontból a kapcsolódó vulkanogén higany anomáliákkal. Csak egy esetben, a kréta végén (66 Ma) van nyilvánvaló egybeesés egy “nagy” tömeges kihalási esemény és egy nagyon nagy kráter (Chicxulub) és egy kontinentális özönvíz-bazalt kitörés (a Dekkán-csapdák) között.
A rendkívül szignifikáns korrelációk azt mutatják, hogy a kihalási epizódok jellemzően a legnagyobb becsapódások és az özönvíz-bazalt vulkanizmus időszakai által okozott súlyos környezeti válságokhoz kapcsolódnak. Úgy tűnik, hogy az elmúlt 260 m.y. becsapódásainak mintegy 50%-a klaszterekben történt, ami alátámasztja a megnövekedett üstökös- vagy aszteroida-áramlás rövid impulzusainak képét. A legnagyobb kráterek általában ezekbe a korcsoportokba esnek. A becsapódási kráterek és a kihalási események korának kereszthullámtranszformációs elemzései egy közös, erős ~26 m.y. ciklust mutatnak, a ciklus legutóbbi fázisa ~12 Ma, ami korrelál egy kisebb kihalási eseménnyel 11,6 Ma-ban.
Az élet áramlása olyan lassan folyik, hogy a képzelet nem képes felfogni az áthaladásához szükséges idő mérhetetlen nagyságát, de mint sok más áramlás, ez is szabálytalanul pulzál, miközben folyik. Vannak gyorsuló időszakok, az evolúció kifejezési pontjai, amelyek szinte kivétel nélkül egybeesnek valamilyen nagy geológiai változással, és az egyezés olyan pontos és gyakori, hogy a véletlen törvényeire nem lehet magyarázatként hivatkozni.
-Richard Swann Lull (Organic Evolution, New York, Macmillan, 1929, 693. o.)