A belső hangunk erősen összefügg a hangos beszéd képességével. A belső beszéd a külső beszéd internalizálása volt. Úgy tűnik, hogy a belső beszéd egy olyan rendszerre támaszkodik, amely elsősorban a külső beszéd feldolgozásában vesz részt, míg a hallási tartalmat a járulékos kisülés biztosítja.”
A Homunculus érvelés szerint agyunkban egy még kisebb változatunk, egy homunculus lakik, aki úgy értelmezi külső valóságunkat, ahogy a környezetünk fénye a szemünkön keresztül ráesik. Az elméletet a köznyelv a karteziánus színház elméletének is nevezi, mivel az elmének az elmélet által felvázolt kerete analóg egy emberrel, aki egy filmvásznon nézi a képsorozatot. Tehát ugyanaz a fickó felelős a fejünkben lévő “kis hangért”?
(Photo Credit : Jennifer Garcia / Wikimedia Commons)
Az érvelés nyilvánvalóan téves. Az emberi agyban nem lakik az ön egy kisebb változata, aki vidáman rágcsál pattogatott kukoricát és kortyol egy doboz kólát minden alkalommal, amikor valami kínosat tesz. Ehelyett ez egy rendkívül összetett biológiai szerv, amely neuronok milliárdjaiból áll, amelyek bonyolultan kapcsolódnak egymáshoz.
Bonyolultságának megfelelően az agy több részre osztható. Ezeket a részeket el lehet különíteni, és bizonyos funkciókért felelőssé lehet tenni. Hasonlóképpen a belső hang is tulajdonítható egyetlen résznek vagy több, egymással összhangban működő résznek.
Mi a belső beszéd?
A hagyományos bölcsesség szerint a lelkiismeretünk beszél, amelyet a médiában népszerűen úgy ábrázolnak, mint a két fülünkbe suttogó angyalainkkal és démonainkkal folytatott önvizsgálati párbeszédeket. Amint azt már kitalálhattad, ez sem igaz. A pszichológiai szakzsargonban a fejünkben hallható hangot “belső beszédnek” nevezik.
Minden nap használjuk, amikor a bevásárlólistákat nézzük át, vagy motiváljuk magunkat, hogy befejezzük az utolsó szelet pizzát. Sőt, valószínűleg most is használod, amikor ezt olvasod!
A belső beszéd lehetővé teszi számunkra, hogy elmeséljük a saját életünket, mintha az egy belső monológ, egy teljes beszélgetés lenne önmagunkkal. Arra használjuk, hogy múltbeli beszélgetéseket szimuláljunk, és újakat képzeljünk el. A pszichológia megjelenése óta nagy erőfeszítéseket tesznek az elme elméletének kialakítására. A belső beszéd óriási érdeklődésre tart számot a motivációs gondolkodáshoz való hozzájárulása és az önreflexióban való mindenütt jelenléte miatt. Hogyan is működik?
A belső beszéd mint internalizált külső beszéd
Az 1930-as években Lev Vygotsky orosz pszichológus felvetette, hogy belső hangunk erősen összefügg a hangos beszéd képességével. Szerinte a belső beszéd a külső beszéd internalizálása. Ez azt jelenti, hogy a belső beszédnek ugyanazokat a szerveket kell aktiválnia, mint a külső beszédnek. Ez minden bizonnyal igaz is. Az elektromiográfia, az izmok mozgásának mérésére szolgáló technika azt mutatja, hogy a gége aktiválódik a belső beszéd során.
(Photo Credit : Life Science / Wikimedia Commons)
Az állításait bebetonozta, amikor a belső beszédnek hódoló személyek idegrendszeri képalkotása kiemelte a Broca-terület bizonyos részeit – agyunk bal féltekén található része, amelyet felfedezője, Paul Broca orvos “a nyelvi képességnek” nevezett. Tegyük hozzá, hogy mind a külső, mind a belső beszédet megzavarja, ha a Broca régió felelős részeit stimuláló technikákkal megzavarják.
Az emberek gyakran számolnak be arról, hogy a belső beszédük sokkal gyorsabban történik, mint amilyen gyorsan fizikailag lehetséges lenne hangosan beszélni. Ennek egyik oka lehet a nyelvtani hibák elhanyagolása, mivel szinte mindig tudja, hogy mire gondol, így a mondatok artikulálása sokkal gyorsabbá válik.
Korolláris kisülés
A másik kulcsfontosságú felfedezés a korolláris kisülés aktiválódása volt – ez egy olyan idegi jel, amely segít megkülönböztetni a saját magunk által generált érzékszervi tapasztalatokat a külsőleg létrehozott érzékszervi tapasztalatoktól.
Amikor egy állat végrehajt egy feladatot, a motoros rendszere egy előremodellt vagy a test belső modelljét használja, hogy megjósolja a feladat elvégzése utáni érzékszervi következményeket. Ez a számunkra homályos előrejelzést biztosító neuronális aktivitás a korolláris kisülés eredménye.”
A tanulmányt Mark Scott, egy British Columbia-i egyetemi kutató végezte, és arra utal, hogy beszéd közben az agy a hangunk belső másolatát generálja a külső hanggal párhuzamosan, amit hallunk. Ha a belső hangot nem törölnénk ki, vagy nem ismernénk fel a külsővel szemben, akkor nagyon összezavarodnánk, és a kommunikáció kaotikus lenne.
Azt feltételezte, hogy ha a korolláris kisülés előre jelzi a saját mozgásainkat, és megakadályozza a saját és a külső eredetű érzékelések közötti zavart, akkor a külvilágból érkező érzékszervi információkat az agyunk által előállított belső másolatnak ki kellene egyenlítenie, ha a két információhalmaz megegyezik. Ezért hatástalan az öncsiklandozás.”
Az adatok pontosan ezt mutatják: a külső hang hatása csökken, ha a résztvevők olyan szótagot mondanak ki a fejükben, amely megegyezik a beérkező külső hanggal. Úgy tűnik tehát, hogy a belső beszéd egy olyan rendszerre támaszkodik, amely elsősorban a külső beszéd feldolgozásában vesz részt, míg a hallási tartalmat a járulékos kisülés biztosítja.”
“Ezt ki kellene vizsgáltatni.”
A cikk meglepő lehet azok számára, akiknek idegen ez a képesség, és a reakciójuk meglepő lehet azok számára, akik mindennap hivatkoznak rá! Igen, a belső beszéd nem általános jelenség. Változatos az egyének között. A birtokosai, köztük én is, meg vannak győződve a normalitásáról, de messze nem normális. Sőt, azok az emberek, akik azt állítják, hogy nincs belső beszédük, úgy érezték, hogy ők “normálisak”!
Például a Yahoo answers-on feltett kérdésre, miszerint hallja-e még valaki saját magát olvasás közben, a válaszadók felkiáltottak: “Nooo! Ezt ki kellene vizsgáltatnod”, míg egy válaszadó nyersen, csupa nagybetűvel kommentálta: “
Miért fontos ez?
A pszichológusok és neurológusok a puszta lenyűgözésen túl régóta tanulmányozzák a belső beszédet, mert az fontos ismeretekkel szolgálhat az auditív hallucinációkkal – a külső ingerek nélküli hanghallással – kapcsolatban. A szakértők úgy vélik, hogy a hallási hallucinációk annak a következményei lehetnek, hogy képtelenek vagyunk felismerni a belső beszédet saját magunk által termeltnek.”
A belső beszéd mechanizmusainak feltárására irányuló Scott-kutatások egy része arra irányult, hogy megoldást találjon az ilyen mentális szenvedések enyhítésére. Az emberek belső beszédének tanulmányozása azonban rendkívül trükkös, mert természeténél fogva ellentétes hatású. Tudatfolyamunk finomsága és érzékenysége nem teszi lehetővé, hogy úgy tanulmányozzuk, hogy közben ne legyünk rá hatással – minden kísérlet a boncolgatására egyúttal a vele való babrálás is.