Hány pénz van az Egyesült Államokban?
A kérdés egyszerűen hangzik, de a válasz nem az. Minden attól függ, hogy mit értesz “pénz” alatt.”
Tegyük fel például, hogy megkérdezem tőled: “Mennyi pénzed van most?”. Kinyitod a pénztárcádat, megnézed a malacperselyedet, és miután néhány percig számolod az összes bankjegyet és érmét, előállsz 153 dollárral.
“153 dollár?” Kérdezem tőled. “Biztos, hogy csak ennyi van?”
“Nos,” válaszolod, “van néhány bankszámlám és egy CD-m (betéti igazolás). Van egy pénzpiaci számlám is. Aztán ott van a nyugdíjalapom és a házam értéke. Ezek nem számítanak?”
Az ilyen kérdések a pénz fogalmának csúszós voltáról árulkodnak, mégis fontosak a költségvetési tervezők számára, akiknek nagyszabású, stratégiai jelentőségű döntéseket kell hozniuk. Az amerikai Federal Reserve-nek (független központi bankunknak) dolgozó közgazdászoknak például heti rendszerességgel tudniuk kell, hogy mennyi pénz van az országban.
Az ilyen becslések elkészítéséhez a közgazdászok a pénzt két alapvető kategóriára osztják, amelyeket M1-nek és M2-nek neveznek. A technikai részleteket átugorva (amelyek országonként változnak), itt vannak a definíciók.
Az Egyesült Államokban az M1 a következő helyeken tárolt összes pénzösszegből áll:
1. Készpénz (bankjegyek és érmék)
2. Csekkszámlák
3. Egyéb ellenőrizhető betétek
4. Utazási csekkek
M2 az M1 plusz:
5. Takarékszámlák
6. 100 000 dollárnál kisebb CD-k
7. Pénzpiaci alapok
Az M1 fogalmilag az összes azonnal elkölthető pénz, készpénz és készpénz-egyenértékesek mérőszáma. Az M2 egy tágabb fogalom. Magában foglalja az összes M1-et, valamint a rövid távú befektetésekben tartott pénzt.
Az M1 és az M2 azért érdekes, mert a rendelkezésre álló pénz mennyisége fontos hatással van a gazdaságra. Ha túl kevés a pénz, a gazdaság stagnál. Ilyen esetekben a pénzmennyiség növelése általában élénkíti a gazdaságot. A túl sok pénz azonban bajt okoz infláció, gazdasági buborékok vagy mindkettő formájában.
Ezért fontos, hogy a nagyszabású döntéseket hozó közgazdászok ne csak azt értsék, hogy a gazdaság hogyan működik, hanem azt is, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre. Ezért az amerikai jegybank az M1 és M2 heti becslései formájában méri az Egyesült Államokban lévő teljes pénzmennyiséget.
Ez visszavezet minket az eredeti kérdéshez: Mennyi pénz van az Egyesült Államokban? A legjobb válasz, amit tudok, ha megnézzük az M1 és az M2 értékeit.
A Federal Reserve rendszeresen közzéteszi ezeknek a mérőszámoknak a legfrissebb értékeit, amelyek idővel általában emelkednek. Példaként íme a 2011. szeptember eleji számok:
M1 = 2,1363 billió dollár
M2 = 9,5914 billió dollár
(Ha meg akarja nézni az aktuális statisztikákat, egyszerűen keressen rá az interneten a “federal reserve money stock measures” kifejezésre.)
Így azt mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban közel 9,6 billió dollár van. (Ne feledjük, az M2 tartalmazza az M1-et.) Ez két további kérdést vet fel. Először is, mennyi tényleges készpénz van?
Ezért a számért ismét a Federal Reserve-hez fordulhatunk, amely kényelmesen lebontja az M1-et a különböző összetevőire. Ebben az esetben azt találjuk:
Készpénz = 97979,6 milliárd dollár
Ezt a számot elosztva az M2 értékével, azt látjuk, hogy a tényleges készpénz az összes pénz valamivel több mint 10,2 százalékát teszi ki. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban lévő pénz közel 89,8 százaléka nem készpénz formájában van. (Emlékezzen erre, amikor legközelebb azt hallja, hogy valaki arról beszél, hogy a kormány “több pénzt nyomtat”, amikor csak akar.)
A második kérdés, ami felmerülhet önben, a definíciókkal kapcsolatos: Nincs több pénz, mint amit az M2-ben számolnak? Mi a helyzet például a nagy likvid eszközökkel – például a 100 000 dollár feletti hosszú távú betétekkel -, amelyeket általában a kormányok és a nagyvállalatok használnak?
Valójában létezett egy nagyobb, átfogóbb mérőszám, az M3, de 1996 óta nem használják (az USA-ban). Íme, miért.
A Federal Reserve két fő cél érdekében manipulálja a gazdaságot: magas foglalkoztatás és alacsony infláció. A készpénz és a rövid távú betétek (M1 és M2) mérése és manipulálása sokkal nagyobb hatással van a gazdaságra, mint a nagy, hosszú távú betétek (M3) manipulálásának kísérlete. És ugyanez igaz az ingatlanértékekre, a nyugdíjalapokra és így tovább. Ráadásul a pénzkínálat extra összetevőinek kiszámításához szükséges adatok összegyűjtése és elemzése drága és időigényes, és ahogy Mason mondta Dixonnak, valahol meg kell húzni a határt.
Mindez visszavezet minket önhöz. Tegyük fel, hogy családi sütögetésen vagy, és a sógorod megkérdezi, hogy kölcsön tudnál-e adni neki 20 dollárt jövő csütörtökig. Te azt mondod neki: “Sajnálom, de most éppen nincs készpénzem.”
“De most láttam, hogy megszámoltad a pénzed” – mondja. “153 dollár van a tárcádban. Az egy szép kis pénz.”
“Igaz”, válaszolod, miközben gyorsan számolsz a fejedben (elosztva 153 dollárt 9,5914 billió dollárral), “de ezt perspektívába kell helyezned. A 153 dollár valójában kevesebb, mint 0,0000000016 százaléka az országban lévő összes pénznek.”
Hozzáadás a kedvencekhez