Magasugrás, sportág az atlétikában (atlétika), amelyben a sportoló futóugrással ér el magasságot. A sportág helyszíne (lásd az ábrát) egy sík, félköríves kifutópálya, amely lehetővé teszi a legalább 15 méteres megközelítést a 180°-os ív bármely szögből. Két merev függőleges tartóoszlop egy könnyű vízszintes keresztrudat tart úgy, hogy az lezuhanjon, ha a versenyző megérinti, és megpróbál átugrani rajta. Az ugró a rúdon túl egy legalább 5 x 3 méteres (16,4 láb x 9,8 láb) méretű, párnázó anyaggal töltött gödörben landol. Az álló magasugrás utoljára az 1912-es olimpiai játékokon szerepelt. A futó magasugrás, amely 1896 óta a férfiak olimpiai versenyszáma, 1928-ban került be az első női atlétikai olimpia programjába.
-
-
Vizsgálja meg, hogyan hajtja végre a futóugrás módszerét az atléta, hogy elérje a maximális magasságot a függőleges keresztléc felett magasugrás, hátulnézet.Encyclopædia Britannica, Inc. a cikk összes videójának megtekintése
A magasugró egyetlen formai követelménye, hogy az ugrás felszállása egy lábról történjen. Számos stílus alakult ki, köztük a ma már kevéssé használt ollós, vagy keleti módszer, amelyben az ugró majdnem függőleges helyzetben hagyja el a rudat; a nyugati gurulás és terpeszállás, amelyben az ugró teste arccal lefelé és párhuzamosan áll a rúddal az ugrás magasságában; és egy újabb, hátrafelé forduló, ugró stílus, amelyet gyakran Fosbury flopnak neveznek, első kiemelkedő képviselője, az 1968-as amerikai olimpiai bajnok Dick Fosbury után.
A versenyen a rudat fokozatosan emelik, ahogy a versenyzőknek sikerül átugrani azt. A versenyzők bármilyen magasságban kezdhetik az ugrást az előírt minimum felett. Ha a rúd leesik a tartóról, az sikertelen kísérletnek minősül, és három sikertelen kísérlet egy adott magasságban kizárja a versenyzőt a versenyből. Minden ugró legjobb ugrását beszámítják a végső értékelésbe. Holtverseny esetén az nyer, akinek a legkevesebb hibája van a végső magasságban, vagy az egész versenyen, vagy a versenyen összesen a legkevesebb ugrással.