Lépcsősor, mozgólépcső, amelyet az emeletek vagy szintek közötti közlekedésre használnak metróban, épületekben és más gyalogos tömegközlekedési területeken.
Encyclopædia Britannica, Inc.
Egy ferde szalag, feltalálta Jesse W. Reno az Egyesült Államokban 1891-ben, a 25°-os szögben lejtő övre erősített kapaszkodókon utazó utasok szállítását biztosította; a korlát helyhez kötött volt, de még ugyanebben az évben bemutattak egy továbbfejlesztett, mozgó korláttal ellátott változatot.
A mozgólépcső elnevezést először az 1900-as párizsi kiállításon bemutatott mozgó lépcsőre alkalmazták. Eredetileg az Otis Elevator Company védjegye volt, de 1949-ben úgy ítélték meg, hogy a szó a népszerű használat révén közkinccsé vált.
A modern mozgólépcsők általában 30°-os dőlésszögűek, emelkedésük körülbelül 60 lábra (18 m) korlátozódik, padlótól padlóig körülbelül 12 láb (3,5 m) emelkedéssel. Elektromos meghajtásúak, lánc és lánckerék hajtja őket, és két sín tartja őket a megfelelő síkban. Ahogy a lépcsőfokok a leszállóhelyhez közelednek, áthaladnak egy fésűs szerkezeten; egy terelőkapcsolót működtetnek, amely megszakítja az áramellátást, ha egy tárgy elakad a lépcsőfok és a fésű között.
A felvonók percenként akár 36 m (120 láb) sebességgel mozognak; a nagyobb típusok óránként 6000 utas szállítására képesek. Ha egy lánc elszakad, a feszültség felszabadulása megállítja a mozgólépcsőt. Egy biztonsági kapcsoló akkor is megállítja a készüléket, ha egy kapaszkodó eltört vagy meglazul, vagy ha egy oldalsó panel elhajlik.
A mozgólépcsők vagy járdák, amelyeket néha utazólépcsőknek is neveznek, a mozgólépcsők speciális formái, amelyeket arra fejlesztettek ki, hogy vízszintesen vagy enyhe emelkedők mentén szállítsanak embereket és anyagokat. A rámpák lehetnek tömör vagy illesztett futófelületűek, illetve folytonos övvel ellátottak. A rámpák 15°-ig bármilyen szögben mozoghatnak; ezen a lejtőn túl a lejtő túl meredekké válik, és a mozgólépcsőket részesítik előnyben.