Katonai repülőgépek

Kora története

Amikor az első gyakorlati repülőgépeket 1783-ban hőlégballonok és hidrogénballonok formájában elkészítették, gyorsan átvették katonai feladatokra. 1793-ban a francia nemzeti konvenció engedélyezte egy katonai kötélhajtású ballonszervezet megalakítását, és 1794. április 2-án megalakult az “Aérostiers” század. Két hónappal később az első katonai felderítést ilyen ballonról Maubeuge városa előtt végezték. Amíg az Aérostiers-t 1799-ben fel nem oszlatták, jelentéseik számos csatában és ostromban hozzájárultak a francia hadseregek sikeréhez. Hasonló felderítő ballonokat később más hadseregek is használtak, nevezetesen mindkét hadsereg az amerikai polgárháborúban, valamint a britek Afrikában 1884 és 1901 között.

A valódi katonai repülés a 19. század végén a navigálható léghajó, a 20. század első évtizedében pedig a repülőgép tökéletesedésével kezdődött. A Wilbur és Orville Wright testvérek, akik 1903. december 17-én végrehajtották az első motoros, tartós és irányított repülést repülőgéppel, úgy gondolták, hogy egy ilyen repülőgép elsősorban katonai felderítésre lesz hasznos. Amikor 1908 februárjában megkapták az első katonai repülőgépre vonatkozó szerződést az amerikai kormánytól, a szerződésben olyan repülőgépet kértek, amely legalább 65 km/órás (40 mérföld) sebességgel képes két személyt szállítani 125 mérföld (200 km) távolságra. Az 1909 júniusában leszállított repülőgépet “Airplane No. 1, Heavier-than-air Division, United States aerial fleet.”

Az első világháború előtti évek legfélelmetesebb repülőgépei inkább léghajók, mint repülőgépek voltak. A léghajók nagyméretű önjáró járművek voltak, amelyek egy merev szövetborítású fémvázból álltak, amelynek belsejében a levegőnél könnyebb gázt, például hidrogént tartalmazó gázzsákok voltak. Az ilyen típusú járművek legambiciózusabb példái a Ferdinand von Zeppelin gróf által Németországban tervezett és épített hatalmas léghajók voltak. Egy tipikus zeppelin öt 50 kg-os (110 font) nagy robbanóerejű bombát és 20 darab 2,5 kg-os (5,5 font) gyújtóbombát tudott szállítani abban az időben, amikor a legtöbb katonai repülőgép még nem rendelkezett semmiféle fegyverzettel, mivel csak felderítésre szánták őket.

A repülőgépek felfegyverzésével görcsösen kísérleteztek 1910 után, amikor August Euler német szabadalmat szerzett egy gépfegyver-berendezésre. A bombázási technikák ezzel párhuzamosan fejlődtek. Glenn Curtiss amerikai konstruktőr 1910. június 30-án hajó alakú célpontra dobott le bábubombákat. Ezt a kísérletet egy valódi bomba ledobása és az első bombakereső eszköz kifejlesztése követte. Angliában a Királyi Repülő Hadtest (RFC) néhány repülőgépét bombahordozóval szerelte fel, amely a megfigyelő pilótafülke melletti egyfajta csőállványból állt, amelyben a kis bombákat egy csap segítségével tartották. A csapot egy zsinór meghúzásával húzták ki a célpont felett. Primitív volt, de működött. Az RFC haditengerészeti szárnya később megkísérelte a torpedók ledobását Short és Sopwith vízirepülőgépekről, némi sikerrel, és hamarosan megkezdődtek az erőfeszítések az ilyen járművek hajófedélzetről történő indítására és visszaszerzésére szolgáló eszközök kifejlesztésére. 1910-11-ben egy Curtiss kétfedelű repülőgépet repültek az amerikai haditengerészet lehorgonyzott cirkálóinak fedélzetén felállított faplatformokról, 1912 májusában pedig az RFC haditengerészeti szárnyának egyik pilótája egy Short S.27 típusú kétfedelűt repült a HMS Hibernia hajóról, miközben a hajó 10,5 csomós sebességgel haladt. A következő évben az öreg Hermes cirkálót egy rövid fedélzettel szerelték fel, amelyről a hidroplánok az úszójuk alá szerelt kerekes kocsikon szálltak fel, amelyeket az úszók alá szereltek, és a gépek levegőbe emelkedésekor eldobtak.

1914-re tehát a felderítő, bombázó és hordozó alapú repülőgépek mind fejlődtek, és néhányat már harcban is bevetettek. A repülőgép első háborús bevetésére 1911. október 23-án, az olasz-török háború idején került sor, amikor egy olasz pilóta egy Blériot XI monoplánnal egyórás felderítő repülést hajtott végre az ellenséges állások felett a líbiai Tripoli közelében. Az első bombatámadásra kilenc nappal később került sor, amikor egy pilóta négy gránátot dobott le török állásokra. Az első felderítő fényképek az ellenséges állásokról 1912. február 24-25-én készültek, ugyanebben a konfliktusban.