Még mindig sok mindent nem tudunk a lajhárok biológiájáról és ökológiájáról. Bár sok weboldal és intézmény téves információkat idéz, mi nem közlünk olyan információkat, amelyek nem rendelkeznek erős tudományos bizonyítékokkal.
A kétujjú lajhárnak 2 élő faja van, amelyekről úgy gondolják, hogy 6-7 millió évvel ezelőtt váltak el egymástól. Ezek a következők:
- Hoffmann kétujjú lajhár (choloepus hoffmanni)
- Linnaeus kétujjú lajhár (choloepus didactylus)
Általános jellemzők
Bár általában kétujjú lajhárnak nevezik, ez a leírás némileg félrevezető, mivel minden lajhárnak három lábujja van a hátsó végtagján. A valódi különbség az ujjak tekintetében az elülső végtagon van, a Choloepus nemzetségbe tartozó lajhároknak két ujjuk van. Emiatt a helyes terminológia a kétujjú lajhár lenne, amit mára már több tudományos publikációban is elismertek.
A kétujjú lajhárok sokkal nagyobbak, mint háromujjú társaik, elérik a 80 cm hosszúságot és a 11 kg-ot is (bár az átlag 6-8 kg). Hosszú, disznószerű ormányuk van, és forróság vagy stressz esetén az orruk hegyéből izzadhatnak. Kezük és lábuk húsos, szőrtelen tenyérrel és talppal rendelkezik. Hosszú, barna szőrzetük van, amely az arcuk körül világosabb színű, és fenyegetés esetén felállhat, ami hozzájárul ahhoz, hogy a lajhár nagyobbnak tűnjön. A kétujjú lajhárok aktívabbak és általában gyorsabban mozognak, mint a háromujjú lajhárok. Eddig úgy vélték, hogy tevékenységük elsősorban éjszakai, bár a legújabb bizonyítékok arra utalnak, hogy az aktivitásuk egyformán kiterjed a 24 órás időszakra.
A lajhárok szokatlan és bizarr mosdási szokásaikról híresek – a kétujjú lajhárok csak 5 naponta egyszer könnyítenek magukon, és ezt kizárólag a földön teszik. A lajhárokról ismert, hogy testsúlyuk akár egyharmadát is elveszítik egy ülés alatt! Ez a furcsa heti rutin továbbra is az egyik legnagyobb rejtély a lajhárok viselkedésével kapcsolatban, és a tudósok évtizedek óta küzdenek a magyarázattal. A legvalószínűbb magyarázat szerint az egész a kommunikációról és a szaporodásról szól.
A háromujjú lajhárokhoz hasonlóan a kétujjú lajhárok is úgy tűnik, hogy szinte teljesen feláldozták a stabil maghőmérséklet fenntartásának energetikailag igen költséges képességét. Sok poikilotherm állathoz hasonlóan ők is a hőszabályozás viselkedéses módszereire támaszkodnak (sütkérezés stb.), és a maghőmérsékletük napi ingadozása akár 6°C is lehet. Ez az ingadozás szöges ellentétben áll a legtöbb endotermikus emlősállattal, amelyek a környezeti hőmérséklettől függetlenül képesek állandó, körülbelül 36°C-os maghőmérsékletet fenntartani.
Bár gyakorlatilag minden emlősállat alapszabályként 7 nyakcsigolyával rendelkezik, a lajhárok azon kevés emlősök közé tartoznak, amelyek megszegik ezt a szabályt. A kétujjú lajhárok és a lamantinok csak 5, míg a háromujjú lajhárok 9 csigolyát tartanak meg. Ez lehetővé teszi számukra, hogy hatékonyan keressék a veszélyt és körülnézzenek anélkül, hogy egész testüket mozgatnák, ami energiát takarít meg, és csökkenti annak kockázatát, hogy a ragadozók észrevegyék őket. A kétujjú lajhároknak szintén folyamatosan növekvő fogaik vannak, de metszőfogak és valódi szemfogak nélkül. Az első foguk egy álfog, amely bár hasonlóan néz ki, mint egy tipikus szemfog, valójában szemfognak nevezik. A fogakból hiányzik a zománc, csak dentinből állnak.
Mivel a lajhárok fogai és körmei egész életük során folyamatosan nőnek, lehetetlen meghatározni egy vad lajhár életkorát. A lajhárok élettartamára vonatkozóan sok téves adatot idéznek, az igazság azonban az, hogy még mindig nem tudjuk, meddig élnek a vadonban. A fogságban élő lajhárokról ismert, hogy elérik a 40-50 éves kort, azonban a lajhárokat fogságban csak 50 évvel ezelőtt kezdték el tenyészteni, így kevés esély volt arra, hogy bármelyik egyed meghaladja ezt a számot. Ráadásul soha senki nem követett még vadon élő lajhárt a születésétől a haláláig, így a vadon élő lajhárok élettartamára vonatkozó becslések semmilyen tényszerű bizonyítékon nem alapulnak. Ha figyelembe vesszük, hogy a fogságban élő lajhárok gyakran megemelkedett stressz-szintet, túlzottan mozgásszegény életmódot és természetellenes, túlságosan magas fruktóztartalmú étrendet folytatnak (az állatkertekben az étrend általában gyümölcsökből és zöldségekből áll, mivel nem tudják beszerezni a lajhárok természetes táplálékát képező új növésű trópusi leveleket), akkor valószínűnek tűnik, hogy a vadon élő lajhárok hosszabb ideig élnek a vadonban, mint fogságban.
Szőr és molylepkék
A háromujjú lajhárokhoz hasonlóan a szőrzetük is speciálisan alkalmazkodott ahhoz, hogy elősegítse a szimbiózisban élő algák és gombák növekedését. Minden szőrszálnak van egy egyedi, a szár hosszában végigfutó barázdája, amely csapdába ejti a nedvességet. A növekvő algák és gombák miatt a lajhár zöldnek tűnik, ami megkönnyíti az álcázást az esőerdő lombkoronájában. A lajhár bundájában élő gombafajok némelyikéről még azt is megállapították, hogy bizonyos baktériumtörzsek, rákos megbetegedések és paraziták ellen is aktívak! Az algák és gombák mellett a lajhárszőrzet gerinctelen állatok egész ökoszisztémájának is otthont ad – néhány fajuk sehol máshol nem található meg a Földön! Egyetlen lajhár akár 950 lepkének és bogárnak is otthont adhat a bundájában. A gerinctelenek ezen kolóniái látszólag nem zavarják a lajhárt: csupán petéiket rakják le a lajhár ürülékébe, és a szőrzetben található algákkal és gombákkal táplálkozhatnak. A lajhárok nem eszik meg a bundájukon növő algákat és gombákat. Ezt feltételezték, de vadon élő vagy fogságban tartott lajhároknál még soha nem figyelték meg.
Táplálkozás
A rendkívül lassú anyagcseréjük miatt a kétujjú lajhárok emésztési sebessége az egyik leglassabb az emlősök között: a táplálék elfogyasztásától a kiválasztásig körülbelül 30 nap telik el. Nagy, többkamrás gyomruk van, amely szimbiózisban élő baktériumokat tartalmaz, amelyek segítik a rostban gazdag táplálékuk cellulózának lebontását.
A kétujjú lajhárok elsősorban lombevők, ami azt jelenti, hogy szinte kizárólag levelekből álló táplálékkal táplálkoznak, de virágokat és gyümölcsöket is fogyasztanak. Megjegyezték, hogy a kétujjú lajhárok kis rágcsálókat és hüllőket is fogyasztanak, de ezt soha nem dokumentálták vagy figyelték meg, és nagyon valószínűtlennek tűnik. Sokkal valószínűbb, hogy az elfogyasztott állati eredetű anyag az általuk elfogyasztott leveleken lévő rovarok formájában jelenik meg. A kétujjú lajhárokat soha nem figyelték meg ivás közben a természetben, és úgy gondolják, hogy minden szükséges folyadékot az elfogyasztott levelekből nyernek. Ezt gondolták a háromujjú lajhárok esetében is, de a legújabb jelentések szerint a lajhárok a folyók felszínéről csorgatják a vizet. A kétujjú lajhárok fogságban szívesen isznak vizet, ezért valószínűnek tűnik, hogy a vadon élő lajhárok is tanúsíthatják ezt a viselkedést. Ezen állatok rejtőzködő természete miatt a megfigyeléses kutatás ezért nagyon nehéz, és ökológiájuk nagy része továbbra is ismeretlen.
Szaporodás
A kétujjú lajhár vemhességi ideje 11,5 hónap. A nőstények egyetlen, általában 300-500 gramm közötti súlyú kölyköt hoznak világra. A kölyök készen születik, hogy szembenézzen a világgal, teljesen kialakult fogakkal, nyitott szemmel és erős ösztönnel, hogy az anya bundájába kapaszkodjon. Néha elesnek, de a lajhárok hihetetlenül ellenállóak, és ismert, hogy több mint 90 méteres zuhanást is túlélnek (köszönhetően a kétujjú lajhároknak, amelyek lenyűgöző 42 bordával büszkélkedhetnek belső szerveik védelmére)! A lajhárbébik 12 hónapig maradnak az anyjukkal, és ez idő alatt megtanulják a vadonban való túléléshez szükséges összes alapvető készséget. A tejivás mellett a bébi már 1 hetes korában elkezd leveleket kóstolgatni az anya szájából. Ez a folyamat megtanítja az utódnak, hogy pontosan mely fafajok fogyasztása biztonságos. Az elválasztási folyamatot követően az anya elhagyja a területét a kicsinyeinek, és máshol telepszik le.
Fenyegetések
A lajhárok túlélési stratégiája az álcázás, és ennek következtében nem sok lehetőségük van arra, hogy megvédjék magukat. Természetes ragadozóik a nagymacskák, a kígyók és a hárpiasasasok, bár ezekből ma már kevés él a vadonban. A vadon élő lajhárpopulációk jövőjét fenyegető legnagyobb probléma a gyorsan növekvő emberi populáció. Naponta több száz lajhár esik áldozatul a Dél- és Közép-Amerikában zajló területfejlesztésnek, urbanizációnak és élőhelypusztításnak. A villanyvezetékek áramütéseitől és a kutyatámadásoktól kezdve az úthibákon át az élőhelyvesztésig és az emberi kegyetlenségig hosszú és szomorú a lista.
Hoffmanni kétujjú lajhár (choloepus hoffmanni)
Védelmi státusz:
A Hoffmann-féle kétujjú lajhár a tengerszint feletti magasságtól egészen 3000 méterig terjedő trópusi erdőkben él. A C. hoffmanni két különálló populációja létezik, amelyeket az Andok választ el egymástól. A legészakibb populáció Kelet-Hondurastól Nyugat-Ecuadoriáig, a déli populáció pedig Kelet-Perutól Nyugat-Brazíliáig és Észak-Bolíviáig terjed. E két populáció feltehetően 7 millió évvel ezelőtt vált el egymástól. 5 javasolt alfaj létezik.
Linnaeus-féle kétujjú lajhár (choloepus didactylus)
Megőrzési státusz:
A Linnaeus-féle kétujjú lajhár a C.hoffmannihoz hasonló megjelenésű, de az ormánya, a kezei és a lábai sokkal sötétebb színűek. Ez a faj Venezuelától, Guyanától és Kolumbiától Ecuadorig, Peruig és Brazíliáig terjed az Amazonas folyótól északra. Bizonyos bizonyítékok arra utalnak, hogy Bolíviáig is kiterjed.
