Az emberek vicces dolgokat mondanak egy gyereknek, aki elvesztette az apját. Legalábbis nekem furcsának tűntek. “Most már te vagy a ház ura” – mondta az egyik nagynéném az apám temetésén, miközben a szemét tépkedte összecsomózott zsebkendővel. “Gondoskodnod kell az anyukádról és a húgodról.”
Harmadik osztályos gyerekként nem tudtam, mit kezdjek ezzel. Egyáltalán nem éreztem magam férfinak. És úgy képzeltem, hogy ez a megtiszteltetés a mindennapi életben nem sokat fog érni. Az ember nem mondja az anyjának: “Ma este nem eszem meg a zöldséget. Most már én vagyok a ház ura.”
Egy másik dolog, amit az emberek mondtak – miután elkezdtünk templomba járni -, hogy Isten most már az apám lesz. Isten, mondták nekünk, az “árvák atyja”, az “özvegyek védelmezője” (Zsoltárok 68:5). Lehetne ennél fontosabb igazság a mi családunk számára?
Tudom, hogy jót akartak, de felismertem, hogy az apa szó, ahogyan Istenre vonatkozott, nem pontosan ugyanazt jelenti, mint az a nyelvezet, amellyel egy olyan fickót jellemeznek, aki egy anyával és néhány gyerekkel él együtt. Igen, Isten volt a hatalmas Teremtő, a bölcsesség, az igazság és a szeretet forrása – de nem volt ott, hogy segítsen egy gyereknek a matek házi feladatában, hogy focilabdát dobáljon, vagy hogy együtt építsenek egy kutyaházat. A hópelyhek és naprendszerek Építésze nem állt rendelkezésre, hogy 10 éves fiúkat vigyen el reggelizni, hogy megbeszéljék, mit jelent a szex.
Isten … mint apa? Jól hangzik. De én jobban tudtam. Egy igazi apa otthon volt – nem egy trónon.
A Fiú meghívása
Mégis igaz, hogy Isten apának mutatja magát. Az evangéliumokban Jézus több mint 150 alkalommal utal Istenre, mint apára. Az akkori zsidók számára ez az Isten megszólításának új módja volt. (És bizonyára meglepő volt a zsidó vezetők számára, hogy egy ember kiállhatott eléjük, és azt állította, hogy ő ennek az Atyának a Fia). Míg az ószövetségi írók néha a földi apák és anyák tulajdonságait használva írták le Istent, addig Jézus sokkal kötetlenebb, bensőségesebb nyelvezetet használva utalt Istenre. Minket is meghív ebbe a kapcsolatba, megtanítva minket arra, hogy Istent “mennyei Atyánknak” szólítsuk (Máté 6:9). Csak Krisztus kereszthalála révén fogadnak be minket ebbe a családi kapcsolatba (Efézus 1:5).”
Egyeseknek nehézséget okozhat, hogy Istent apaként tekintsék. Az apaság egy olyan elképzelés, amelyet mindannyian jól ismerünk, és előfordulhat, hogy a mi elvárásainkat vagy tapasztalatainkat arról, hogy milyennek kellene lennie egy apának, vagy milyennek volt, a mi mennyei Atyánkra vetítjük. Egy fiú, aki apára vágyik, nehezen látja Istent úgy, mint aki képes betölteni ezt a szerepet. Egy lány, aki úgy érzi, hogy sikeresnek kell lennie a sportban és az iskolában, hogy elnyerje apja elismerését, talán hasonlóan látja az Istennel való kapcsolatát. Mások számára az apa szó bántalmazás vagy elhanyagolás emlékeit idézheti fel. Milyen tragikus, hogy Isten jellemének egy ilyen gyönyörű aspektusát – hogy Ő nem egy távoli, személytelen uralkodó, hanem egy meleg és barátságos papa – gyakran beszennyezik az emberi apák gyengeségei!
Apaként nem szeretném, ha az apaságról alkotott képem ártana a gyermekeimnek, hogy Istent mennyei Atyjuknak lássák. De talán még fontosabb, hogy segítsünk a gyermekeinknek felismerni az alapigazságot: hogy Isten minden hatalmában és dicsőségében a legjobban szerető, bensőséges Atyaként érthető meg.”
A jellemének felvillantása
A Szentírás során Jézus gyakran olyan képekkel szemlélteti Isten országát, amelyeket jól ismerünk: magok és földek, juhok és a pásztor. Azok számára, akik szomjazták az igazságot, Jézus példázatai mélyreható, emlékezetes ablakok voltak Isten természetére. Amikor Jézus Istent apának nevezi, azt gondolhatnánk, hogy ez egy újabb metafora: hogy Isten, bár nem tényleges emberi apa, mégis van némi hasonlósága a földi apákkal. De ahogy Gene Veith lelkész írja, Istent tényleges, szó szerinti apának kellene látnunk. “A földi apáknak vannak bizonyos távoli hasonlóságai Vele” – mondja Veith. “Az apaság lényege Istenben található, nem az emberi lényekben.”
Lányom, Mikayla nemrég mutatott nekem néhány fényképet, amit ő készített. Voltak képek virágokról és lovakról, valamint egy sor pillanatkép, amit csak úgy tudok leírni, hogy “lépcsőn lefelé ugró nővérek”. Miközben végigkattintottam a képeket, Mikayla arról beszélt, hogy ezek a jelenetek valójában hogyan néztek volna ki – hogy a virágok és a lovak mennyivel szebbek, a lépcsőugrás pedig még bolondosabb lett volna -, ha csak sikerült volna jól fókuszálnia, megvilágítania és időzítenie. Nem gondolkodott-e minden fotós, bármilyen szintű is a szakértelme, valami hasonlót?
A gyerekeimnek azt mondom, hogy ahogy egy fénykép soha nem tudja megörökíteni valaminek a teljes élményét, úgy az Isten megértéséhez rendelkezésünkre álló képeket is korlátozza a velünk született képtelenségünk, hogy felismerjük az Ő dicsőségének és jóságának mélységét. A földi apa képe, mint Isten megértésének módja, jó kép – és annál világosabbá válik, minél jobban végzik az apák a munkájukat -, de ez még mindig csak egy részleges bepillantás valami sokkal nagyobb dologba.
Isten a tényleges, szó szerinti Atya. Hogy segítsünk a gyerekeknek megérteni ezt, kiemelhetjük a következő öt igazságot, amelyek mélyreható (de még mindig hiányos!) képet festenek mennyei Atyánkról:
Ő az élet forrása. Az apáknak fontos szerepük van abban, hogy hozzájáruljanak a gyermekek életéhez. Miközben vezeted a gyermekeidet, segíts nekik felismerni, hogy mennyei Atyjuk minden élet forrása. Látogassatok el együtt állatkertekbe, akváriumokba és arborétumokba, és élvezzétek az élet széles spektrumát, amely nem létezne Teremtő Atyánk nélkül.
Hangsúlyozd azt is, hogy Isten tervének követése a bőséges élethez vezető út (János 10:10). És amikor elfogadjuk Fiát Megváltónknak, új életet kapunk – örökbe fogad minket az Atya családjába (Róma 6:23).
Szeretetesen kijavít minket. Mint igazi Atya, Isten fegyelmezése és megjobbítása mindig szeretetből történik (Zsidók 12:3-11). Segíts a gyerekeidnek felismerni, hogy Isten Lelke milyen módon javít meg minket a mindennapi döntéseinkben és a másokkal való érintkezésünkben, hogyan érezhetjük, hogy olyan döntések felé ösztökél minket, amelyek az Ő szeretetét és igazságát tükrözik, és hogyan érezzük elítélve magunkat, amikor úgy döntünk, hogy nem engedelmeskedünk.
Elteremti a szükségleteinket. Mutasd meg a gyerekeidnek, hogy Isten milyen módon gondoskodik a szükségleteinkről. Ünnepeljétek az esőzéseket, az almafákat és a halakkal teli tavakat. Mennyi örömet kell kapnia az igaz Atyának, amikor élvezzük mindazokat a jó ajándékokat, amelyeket a teremtés által biztosított (Máté 7:11).
Az Ő bölcsességét adja nekünk. Segítünk gyermekeinknek életkészségeket tanulni, és bátorítjuk őket adottságaikban és tehetségükben. De segítünk nekik meglátni, hogy az igazi bölcsesség mennyei Atyánktól származik. Az Ő ihletett Igéje a bölcsesség és az igazság végső forrása (2Timóteus 3:16-17d).
Ő mindig szívesen lát bennünket. Megbocsátunk a gyermekeinknek, ha elszúrják, és megpróbálunk segíteni nekik, hogy a jövőben jobb döntéseket hozzanak. Segíts a gyerekeidnek felismerni, hogy ez csak egy pillantás Isten szerepére az életünkben. Ő a megbocsátás végső modellje. Mindannyian elrontjuk, de a mi igazi Atyánk folyamatosan őrködik a visszatérésünk felett, és örömmel fut hozzánk, amikor visszatérünk a családjához (Lukács 15:11-32).