Az iránytű az iránymeghatározás eszköze. Az egyszerű iránytű egy forgócsapra vagy rövid csapra szerelt mágnestű. A szabadon forgatható tű mindig észak felé mutat. A csapszeg egy iránytű kártyához van rögzítve. Az iránytű kártyán fel vannak tüntetve az irányok. Az iránytű használatához az ember a tűt az északi jelzésekhez igazítja. Ezután a személy ki tudja számolni az összes többi irányt.
Az iránytű azért működik, mert a Föld egy hatalmas mágnes. A mágnesnek két fő erőközpontja van, amelyeket pólusoknak nevezünk – egy-egy pólus mindkét végén. A mágneses erővonalak összekötik ezeket a pólusokat. A mágnes közelében lévő fémdarabok mindig e vonalak mentén rendeződnek el. Az iránytű úgy viselkedik, mint ezek a fémdarabok. Észak felé mutat, mert a Föld mágneses erővonalaihoz igazodik.
A Föld mágneses pólusai nem azonosak a földrajzi északi és déli pólusokkal. A földrajzi pólusok a földgömb tetején és alján helyezkednek el. A mágneses pólusok a közelben vannak, de nem pontosan ugyanott. Az iránytű a mágneses Északi-sark felé mutat, nem pedig a földrajzi Északi-sark felé. Ezért az iránytű használójának kiigazításokat kell végeznie, hogy megtalálja az igaz északi irányt.
A giroiránytűnek nevezett speciális iránytű valóban az igaz észak felé mutat. A giroiránytű egy giroszkópnak nevezett eszközt használ, amely mindig ugyanabba az irányba mutat. Ma a nagy hajókon mágneses iránytű és girokompasz is van.
Kínában és Európában az 1100-as években tanulták meg először, hogyan kell mágneses iránytűt készíteni. Felfedezték, hogy amikor egy mágnesezett vasdarab a vízben úszik, észak felé mutat. A tengerészek hamarosan elkezdték használni az iránytűket a tengeren való tájékozódáshoz, vagyis az útkereséshez.