A naevi sejteknek három különböző morfológiai spektruma van. Lehetnek nagyok és epithelioidok (A típus), kicsik, mint egy limfocita (B típus) vagy fonalasak (C típus) (Szerkesztette Elder et al. 2018). A neurális metapláziával járó esetek C típusú sejtekben gazdagok. Leggyakrabban ez az elváltozás adipocita metaplázia esetén fordul elő . Ily módon a neurotizációt az intradermális melanocita naevi kialakulásának végső stádiumának tekintik. A neurofibromákkal való differenciálás nehéz lehet, és csak akkor lehetséges, ha A vagy B típusú sejtek találhatók a nem neurotizált területeken. Kiemeltük azt is, hogy a melanocita és neurális sejtek közös embriológiai eredetűek a neuro crestből (Fernandez-Flores és Cassarino 2016), és ezeket az elváltozásokat meg kell különböztetni a neurális differenciálódású melanomától (Massi és LeBoit 2014).
A pszeudovaszkuláris lacuna egy olyan elváltozás, amelyet a melanociták közötti szabad, kitágult terek jellemeznek, az endovaszkuláris papilláris angioendotheliomára utalva Pseudo-Dabska-mintázatnak is nevezik (Fernandez-Flores és Cassarino 2016). Ezeknek a tereknek az eredete továbbra is tisztázatlan. A legtöbb pszeudovaszkuláris lacunával rendelkező naevus Unna-, Meischer- vagy veleszületett naevus. Ez a lelet ismeretlen mind a Clark-, mind a Spitz-néva esetében (Massi és LeBoit 2014).
A WHO-könyv szerint a veleszületett naevusok a bőrfüggelékhez közeli vagy bőrfüggelékben, például izomban lévő naevussejteket mutathatnak (Szerkesztette: Elder és mtsai. 2018). Az izom áthatolása rosszindulatú elváltozásokban is előfordulhat, mint a Spitz melanoma (Hashimoto et al. 2012). Ezek a jellemzők a szerzett melanocitás naevusoknál is azonosíthatók. Kérdéses, hogy ezek az elváltozások veleszületettek-e, és a pigment lerakódását követően válhatnak láthatóvá, vagy a perineurális melanoblasztokból fejlődnek ki, és kolonizálják a dermiszt és annak adnexait (Massi és LeBoit 2014).
Az angioadnexocentrikus eloszlási mintázatot a veleszületett naevusok többségénél is leírták (Fernandez-Flores és Cassarino 2016; Massi és LeBoit 2014). Az angiolymphatikus inváziót leggyakrabban malignitás jelének tekintik. Mindazonáltal jóindulatú elváltozásokban is előfordulhat. Ezzel összefüggésben egyes kapillárisok olyan felszínesek, amelyek a szövettani vagy immunhisztokémiai festésekhez használt metszetek esetében eltűnnek. Sok esetben nincs angiolymphatikus invázió. Valójában csak egy stromális retrakcióról van szó. Léteznek elméletek a melanocita sejtek nyirokcsomóba történő lymphatikus transzferéről, amelyekkel a melanocita sejtek csomós lerakódását próbálják magyarázni (Holt et al. 2004).
Néha a leletek nem citológiaiak. Az építészeti mintázat fontos része a melanocitás elváltozások értékelésének. Figyelembe véve a naevi sejtek angiocentrikus eloszlását, kis nagyításban az elváltozás az erek kabáthüvelyszerű infiltrációjának tekinthető. Mindazonáltal az elváltozás megfigyelésekor a melanociták egyes jellegzetességei, mint a fészkes mintázat és az angiocentrikus naevust megerősítő pszeudonukleáris zárványok láthatók (Hashimoto és mtsi. 2012).
A szebocitaszerű melanocitákat a tiszta sejtes elváltozások spektrumában írják le, és egyes szerzők a ballonsejtes elváltozások spektrumának részeként tartják számon. Ez egy nagyon gyakori lelet, az Unna naevusok mintegy 30%-áról számolnak be (Fernandez-Flores és Cassarino 2016).
Mucinlerakódások számos kután neoplazmában előfordulhatnak. A melanocitikus naevusok egy jelentős sorozatában az összetett melanocitikus naevusok 0,55%-ában és az intradermális naevusok 2,75%-ában találtak mucinelváltozást. A melanocitikus naevusok mucinlerakódásának három mintázatát írták le: finom mucinszálak intercelluláris képződései, különböző méretű myxoid poolok képződései a stromában, amelyeket naevussejtek vesznek körül, vagy vegyes mintázat. A melanocitikus naevusok mucintermelésének oka még mindig tisztázatlan (Perdiki és Bhawan 2008). Általában a mucin könnyen kimutatható hematoxilin és eozin festéssel, de ha nagyon fokális, akkor Alcien-kék és kolloid vas kérhető (Massi és LeBoit 2014).
A melanocitikus naevusokhoz társuló amiloidlerakódások meglehetősen ritkák. Általában eozinofil lerakódások találhatók a melanocitás daganat feletti papilláris dermisben. A két lehetséges magyarázat az, hogy a lerakódások másodlagosak a vakarózás következtében, vagy a melanocita- vagy hámsejtek degenerációs folyamatának részei (Hanami és Yamamoto 2013).
A mitózisokkal kapcsolatban, amikor fiatalkori pigmentált elváltozást elemzünk, a patológusnak óvatosnak kell lennie, hogy ne értékelje túl malignusnak. Annak ellenére, hogy a mitózisok gyakorisága az életkor növekedésével tendenciaszerűen csökken, a fiatal betegeknél a naevusok mintegy 40%-ában volt legalább egy intradermális mitózis (Brown és Tallon 2017). Ezután a fiatal betegekből kimetszett pigmentált elváltozások esetében a mitózisokat nem lehet félreérteni, ha azok ritkák és felületesek.
A jóindulatú naevusok mintegy 4%-ában írtak le daganatos testreakciót. A fej és a nyak a leggyakoribb régiója az ilyen elváltozásokkal rendelkező naeviknek. Lehetséges magyarázat a korábbi eltűnt epidermális ciszta jelenléte vagy a pilosebaceosus egység megfojtása (Knox és mtsi. 1993). Az egyik ilyen esetben meszesedéssel is összefüggésbe hozható volt.
Végeredményben a szövettani vizsgálat a melanoma diagnózisának arany standardja, és olyan kritériumokon alapul, amelyek nem tekinthetők elszigeteltnek. Mindazonáltal a klinikai és dermatológiai korreláció ajánlott. Emellett az olyan elváltozások, mint az érrendszeri infiltráció, perineurális invázió, metaplázia, meszesedés, amiloid- vagy mucinlerakódás, mitózisok, pszeudovaszkuláris lacuna és idegentest-reakció lehetséges leletek a jóindulatú melanocitás naeviben.