A hangregiszterek a hangszalagok által keltett különböző rezgésmintákból erednek. A logopédusok és egyes énekpedagógusok kutatásai kimutatták, hogy a hangszalagok legalább négy különböző rezgési formát képesek produkálni, bár nem minden ember képes mindegyiket előállítani. E rezgési formák közül az elsőt természetes vagy normál hangnak nevezik; egy másik elnevezése a modális hang, amelyet széles körben használnak mind a logopédiai, mind a vokálpedagógiai kiadványokban. Ebben a használatban a modális a hangszalagok természetes hajlamára vagy működési módjára utal. A másik három rezgési formát vokális fry, falsetto és fütyülés néven ismerjük. E négy regiszter mindegyikének megvan a maga rezgésmintája, saját hangmagassági tartománya (bár van némi átfedés) és saját jellegzetes hangja. A lefedett hangmagasság-tartományok szerint rendezve a vocal fry a legalacsonyabb regiszter, a modális hang a következő, majd a falsetto, és végül a whistle regiszter.
Míg a logopédusok és a fonetikával foglalkozó tudósok négy regisztert ismernek, a vokálpedagógusok megosztottak. A regiszter szó megkülönböztetés nélküli használata zavarhoz és vitához vezetett az emberi hang regisztereinek számával kapcsolatban énekpedagógiai körökben. Ez a vita a logopédián és a többi tudományágon belül nem létezik, mivel a hangregisztereket tisztán fiziológiai, a gége működésével foglalkozó nézőpontból vizsgálják. Az éneklés művészetével foglalkozó írók azt állítják, hogy egytől hét regiszterig terjedő regiszterek vannak jelen. A vélemények sokfélesége széleskörű, konszenzus nincs.
Az énekpedagógiában uralkodó gyakorlat szerint mind a férfi, mind a női hangokat három regiszterre osztják. A férfihangokat “mellkas”, “fej” és “falsetto”, a női hangokat pedig “mellkas”, “közép” és “fej” hangoknak nevezik. A regiszterek osztályozásának ez a módja azonban nem általánosan elfogadott. Sok énekpedagógus a “mellkasregiszter” és a “fejregiszter” kifejezések helytelen használatát okolja ezért a zűrzavarért. Ezek a szakemberek azzal érvelnek, hogy mivel minden regiszter a gége működéséből ered, értelmetlen a mellkasban vagy a fejben keletkező regiszterekről beszélni. Az ezeken a területeken érezhető rezgésérzetek rezonanciajelenségek, és azokat a rezonanciával kapcsolatos kifejezésekkel kell leírni, nem pedig regiszterekkel. Ezek az énekpedagógusok a “mellhang” és a “fejhang” kifejezéseket részesítik előnyben a regiszter kifejezéssel szemben. A regiszterproblémaként leírt problémák közül sok valójában a rezonancia beállításának problémája. Ez segít megmagyarázni a regiszterek sokféleségét, amelyet egyes énekpedagógusok támogatnak. A rezonanciával kapcsolatos további információkért lásd: Vokális rezonancia.
A regiszterek meghatározásával és számával kapcsolatban fennálló zűrzavar részben annak köszönhető, hogy mi történik a modális regiszterben, amikor valaki az adott regiszter legalacsonyabb hangmagasságaitól a legmagasabb hangmagasságokig énekel. A hangszalagok rezgési frekvenciáját a hangszalagok hossza, feszessége és tömege határozza meg. A hangmagasság emelkedésével a hangszalagok meghosszabbodnak, a feszültségük nő, a vastagságuk pedig csökken. Más szóval, mindhárom tényező változó állapotban van a legalacsonyabb hangoktól a legmagasabb hangokig tartó átmenet során.
Ha az énekesnő e tényezők bármelyikét állandónak tartja, és beavatkozik azok fokozatos változásának állapotába, gégefunkciója hajlamos statikussá válni, és végül törések következnek be, a hangminőség nyilvánvaló változásával. Ezeket a töréseket gyakran regiszterhatárokként vagy regiszterek közötti átmeneti területként azonosítják. A regiszterek közötti határozott változást vagy szünetet passaggio-nak vagy ponticellónak nevezik. Az énekpedagógusok azt tanítják, hogy tanulással az énekes könnyedén, egyenletes hangszínnel és könnyedén tud átmenni egyik regiszterből a másikba. A regiszterek éneklés közben akár át is fedhetik egymást. Azok a tanárok, akik a “regiszterek keveredésének” elméletét részesítik előnyben, általában úgy segítik át a tanulókat az egyik regiszterből a másikba való “átmeneten”, hogy elrejtik az “emelést” (ahol a hang változik).
Mégis sok pedagógus nem ért egyet a határoknak ezzel a megkülönböztetésével, az ilyen szüneteket olyan hangképzési problémákra fogva, amelyeket egy statikus gégebeállítás hozott létre, amely nem teszi lehetővé a szükséges változások bekövetkezését. Ez a véleménykülönbség befolyásolta a hangregisztrációval kapcsolatos különböző nézeteket.