Görög-perzsa háborúk

Görög-perzsa háborúk, más néven perzsa háborúk, (i. e. 492-449), a görög államok és Perzsia által közel fél évszázadon át vívott háborúk sorozata. A harcok a leghevesebbek a Perzsia által 490 és 479 között a görög szárazföld ellen indított két invázió során voltak. Bár a perzsa birodalom ereje csúcsán volt, a görögök által felállított kollektív védelem legyőzte a lehetetlennek tűnő esélyeket, és még magát Perzsia peremén lévő görög városállamokat is sikerült felszabadítaniuk. A görög győzelem biztosította a görög kultúra és politikai struktúrák fennmaradását még jóval a perzsa birodalom bukása után is.

A görög-perzsa háborúk rövid feldolgozása következik. A teljes feldolgozást lásd: ókori görög civilizáció: A perzsa háborúk.

Az 522 előtti nemzedékben a perzsa királyok, II. Kürosz és II. Kambüszész kiterjesztették uralmukat az Indus folyó völgyétől az Égei-tengerig. A lídiai Krószosz király legyőzése után (546 körül) a perzsák fokozatosan meghódították az anatóliai partok mentén fekvő kis görög városállamokat. 522-ben Dareiosz került hatalomra, és hozzálátott a perzsa birodalom megszilárdításához és megerősítéséhez.

I. e. 500-ban az Anatólia nyugati partján fekvő görög városállamok fellázadtak Perzsia ellen. Ez a felkelés, amelyet ióniai lázadásként (i. e. 500-494) ismertek, elbukott, de következményei a szárazföldi görögökre nézve jelentősek voltak. Athén és Eretria egy kisebb flottát küldött a felkelés támogatására, amit Dareiosz ürügynek vett arra, hogy inváziót indítson a görög szárazföld ellen. Erői i. e. 492-ben Európa felé haladtak, de amikor flottájának nagy része elpusztult egy viharban, hazatért. 490-ben azonban egy 25 000 fős perzsa sereg ellenállás nélkül partra szállt a marathóni síkságon, és az athéniak Spártához fordultak, hogy egyesítsék erőiket a megszálló ellen. Egy vallási ünnep miatt a spártaiakat feltartóztatták, és a 10 000 athéninak mindössze 1000 plataiai férfi segítségével kellett szembeszállnia a perzsákkal. Az athéniakat 10 hadvezér irányította, akik közül a legmerészebb Miltiadész volt. Amíg a perzsa lovasság távol volt, megragadta az alkalmat a támadásra. A görögök döntő győzelmet arattak, mindössze 192 embert vesztettek a perzsák 6400 emberével szemben (Hérodotosz történetíró szerint). A görögök ezután megakadályozták a meglepetésszerű támadást maga Athén ellen azzal, hogy gyorsan visszamasíroztak a városba.

A maratoni vereség után a perzsák hazamentek, de 10 évvel később Dareiosz utódja, Xerxész vezetésével sokkal nagyobb számban tértek vissza. Seregeinek példátlan nagysága miatt meglehetősen lassan haladtak előre, így a görögöknek bőven volt idejük felkészülni a védekezésre. 481-ben általános görög szövetség alakult Perzsia ellen. A hadsereg parancsnokságát Spártának, a haditengerészetét Athénnak adták. A görög flotta mintegy 350 hajót számlált, és így csak körülbelül egyharmada volt a perzsa flottának. Hérodotosz a perzsa hadsereg létszámát több millióra becsülte, de a modern tudósok hajlamosak kételkedni a beszámolójában. A görögök úgy döntöttek, hogy a Thermopülai szűk hágónál egy körülbelül 7000 fős haderőt, Artemisiónál pedig egy 271 hajóból álló haderőt telepítenek Themisztoklész vezetésével. Xerxész erői lassan haladtak a görögök felé, és az időjárás miatt veszteségeket szenvedtek.

A perzsák 480 augusztusában három napon át tartó csatában találkoztak a görögökkel. A tengeren egy 200 perzsa hajóból álló különítmény megpróbálta meglepni a görög flottát, de a görögök, előre figyelmeztetve, felvették a harcot a fő perzsa flottával. Aznap éjjel hatalmas vihar pusztította el a perzsa hajórajokat, miközben a görögök biztonságban voltak a kikötőben. A szárazföldön a perzsák két napon át támadták a görögöket a Thermopülai-hegységnél, de súlyos veszteségeket szenvedtek. A második éjszakán azonban egy görög áruló a legjobb perzsa csapatokat a hágó körül a görög sereg mögé vezette. Leónidasz, a spártai hadvezér a görögök nagy részét délre, biztonságba küldte, de a Thermopülaiaknál élethalálharcot vívott a megmaradt spártai és theszpiai katonákkal. Miközben Thermopülainál dúlt a csata, a perzsa flotta megtámadta a görög haditengerészetet, és mindkét fél sok hajót vesztett. Xerxész serege a hozzá csatlakozott északi görögök segítségével dél felé vonult. Szeptemberben a perzsák felgyújtották Athént, amelyet azonban addigra már kiürítettek. Közben a görögök úgy döntöttek, hogy flottájukat a Szalamiszi-szorosban állomásoztatják. Themisztoklész ügyes cselszövést eszelt ki: visszavonulást színlelve a perzsa flottát a szűk szorosba csalta. Az ezt követő tengeri csatában a perzsák kicselezték és súlyosan megverték a görögök hajóit. Nem sokkal később a perzsa flotta visszavonult Ázsiába.

Bár Xerxész azon a télen visszatért Perzsiába, serege Görögországban maradt. Végül az i. e. 479-ben lezajlott plataiai csata után űzték el az országból, ahol a spártaiak, tegeaiak és athéniak egyesített hadereje vereséget mért rá. A perzsa haditengerészet az ázsiai partvidéken fekvő Mükálénál szenvedett vereséget, amikor elutasította a görög flotta elleni harcot. Ehelyett a perzsa haditengerészet partra tette hajóit, és egy szárazföldi sereghez csatlakozva vesztes csatát vívott a Leotychidas vezette spártai haderő ellen.

Noha a perzsa inváziónak a plataiai és a mycalei csaták vetettek véget, a harcok Görögország és Perzsia között még 30 évig folytatódtak. Az athéniak vezetésével az újonnan alakult Deliai Liga támadásba lendült, hogy felszabadítsa az anatóliai partvidéken lévő ión városállamokat. A liga vegyes sikereket ért el, és i.e. 449-ben a Kalliász-béke végül véget vetett az Athén és szövetségesei, valamint Perzsia közötti ellenségeskedésnek.