Mindenki ismeri a gyönyörű vörös rókát (Vulpes vulpes) erdeinkből. Gyönyörű vörös bundája miatt ezt az intelligens és érzékeny állatot szőrmefarmokon is kegyetlen körülmények között tartják. Osztozik ebben a sorsban a színváltozatú ezüstrókával rokon fajtársaival, amelyeket lenyűgöző ezüstös-fekete bundájuk miatt évszázadok óta intenzíven vadásznak, és a vadonban már szinte teljesen kipusztultak. Rokonait, a sarki rókát (Alopex lagopus mint fehér vagy kék róka) szintén kínozzák és ölik, mint prémes állatokat.
A körülmények, amelyek között ezeket az állatokat tartják, katasztrofálisak: a teljesen dróthálóból készült ketrecek mérete körülbelül 0,8 négyzetméter, és az egyes állatok 70 cm magasak. Az egyetlen felszerelés általában egy víztartály, csak az alom idején biztosítanak a rókáknak (nőstény rókáknak) “alvó” boxot. A táplálékpépet a ketrec rácsára kenik. A rókák természetes élőhelyükön nagy kóborló területeken élhetnek, a földes odúkat pihenőhelyként és a kölykök nevelésére használják. A tenyésztett ketrecek dróthálója ezzel szemben semmilyen struktúrát nem kínál. A rókák alig tudnak mozogni. A ketrecekben a visszavonulási lehetőségek hiánya is hozzájárul az állatok kifejezett nyugtalanságához vagy az egymás közötti harapdáláshoz. A rókák nem tudják kielégíteni természetes ásatási késztetésüket. A rácsos padló sérti a mancsaikat, és a mozgás hiánya miatt a rókák csontsérülést szenvednek. A kannibalizmus is nagy problémát jelent, különösen a szaporulatban: A kölykök 20 százaléka esik áldozatul a rókáknak. A vadonban a kölykök felnevelése összetett szociális rendszerekben történik.
Blog
