A farkas mitológiája és folklórja
A Földön kevés állat vált ki olyan erős érzelmeket, mint a farkas, vagy szenvedett annyit a félreértések következtében. Vad hírneve ellenére félénk, intelligens és megfoghatatlan lény. A farkasokról rengeteg népmese kering, a félelem, a csodálat, a félelem és az utálat ködébe burkolózva. A vadászó-gyűjtögető társadalmakban a farkast gyakran tisztelték hihetetlen érzékei és vadászati képességei miatt. A mezőgazdaság térhódításával azonban az emberekkel való konfliktusok is megnőttek. A farkasok veszélyt jelentettek a haszonállatokra, és a vadhúsért folytatott versengésnek is tekintették őket.
Skóciában, sőt egész Észak-Európában és Amerikában kíméletlenül vadásztak a farkasra, és sok területről kiirtották. Skóciában már a Kr. e. 2. században Dorvadilla király elrendelte, hogy aki farkast öl, azt egy ökörrel jutalmazzák. A 15. században I. Jakab skót király elrendelte a farkasok kiirtását a királyságban. Az “utolsó farkas” legendák Skócia számos részén megtalálhatók. A legutolsó farkast állítólag 1743-ban ölte meg egy MacQueen nevű leselkedő a Findhorn folyó közelében. E történet történelmi pontossága azonban enyhén szólva is kétséges.
A farkas gael neve madadh-allaidh. Számos skót helységnévben él tovább, mint például a perthshire-i Mullinavaddie (“a farkas malma”), valamint a Lochmaddy és a Craigmaddy. A Trees for Life dundreggani birtokával szemben van egy domb, amelynek neve Creag a Mhadaidh, ami azt jelenti: “A farkas sziklája”.
A farkasokról szóló népmesékben közvetített képek változatosak: sok farkast kegyetlennek és vadnak ábrázolnak, másokban a nemesség és a hűség képzetét keltik. Az északi mitológiában Fenrir farkas a káosz szimbóluma volt, aki végül egészben elnyeli Odint. A farkast azonban a harcosokkal is kapcsolatba hozták, és Odinnak két farkasa volt hűséges társa.
Mindannyian ismerjük az olyan meséket, mint a Piroska és A három kismalac. Érdekes, hogy az európai folklór nagy része a farkast az emberekre nézve fenyegetésként ábrázolja. Bár feljegyeztek emberre irányuló támadásokat, ezek olyan ritkák voltak, és a támadás statisztikai kockázata olyan elhanyagolható, hogy ez világos példája a képzelet erejének, hogy eltúlozza a vélt fenyegetést. Tény, hogy a házi kutyák, a lovak és a munkahelyi stressz mind sokkal veszélyesebbek, mint a farkasok!
Ezzel szemben számos olyan népmese létezik, amelynek témája, hogy az embergyerekeket farkasok nevelik. A római Romulus és Remus története, és persze Maugli Kipling A dzsungel könyve című művében klasszikus példák. Az ilyen történetek tükrözik a farkasoknak tulajdonított erős anyai ösztönöket, és a római kultúrában a farkasok általában pozitív képet mutattak.
A skót folklórban a farkasról és a rókáról szólnak a mesék. Ezek általában a Farkast valamivel hiszékenyebbnek ábrázolják, mint a ravasz Rókát. Az egyik mesében a Róka kicsal a Farkastól egy egész hordó vajat, egy másikban pedig a Róka csele miatt a Farkas elveszíti a farkát!
A farkasok köztudottan kiásták a halott emberi testeket, és emiatt a holttesteket gyakran temették el szigeteken, például a Skócia északnyugati partjainál fekvő Handa szigetén. Az egyház gyakran az ördöggel hozta őket összefüggésbe, ami még erősebb ösztönzést adott a kiirtásukra.
A vérfarkaslegendák különösen elterjedtek Kelet-Európa egyes részein egészen a közelmúltig. Skót megfelelője a shetlandi Wulver legendája. A Wulverről azt mondták, hogy teste egy emberé, feje pedig egy farkasé. Általában egy sziklán ülve látták halászni, majd halat hagyott ajándékba az emberek ablakpárkányán; nem egy átlagos vérfarkas!
A farkas számtalan történetben, valamint a természetről szóló nem fikciós művekben való jelenléte révén gazdagította kultúránkat. Aldo Leopold, a 20. századi amerikai ökológus költőien “a hegyek festőjének” nevezte. Ezzel az ökoszisztéma egyensúlyban tartásában játszott szerepét ismerte el a szarvasok számának szabályozásával. Az A Sand County Almanac című könyvében Leopold megható beszámolót írt egy általa lelőtt farkassal való találkozásról:
“Még időben elértük az öreg farkast, hogy lássuk, amint a szemében heves zöld tűz kihuny. Akkor rájöttem, és azóta is tudom, hogy azokban a szemekben volt valami új számomra – valami, amit csak ő és a hegy ismert. Akkor még fiatal voltam, és tele voltam ravaszsággal; azt hittem, hogy mivel kevesebb farkas több szarvast jelent, a farkasok hiánya a vadászok paradicsomát jelenti. De miután láttam a zöld tűz pusztulását, megéreztem, hogy sem a farkas, sem a hegy nem ért egyet ezzel a nézettel.”
Források & további olvasmányok
- Anon, 2007. Skót népmesék. Lomond Books: New Lanark. (Hozzáférés 2021. február)
- Crumley, J. (2010) The Last Wolf. Birlinn: Edinburgh.
- Leopold, A. 1949. A Sand County Almanac. Oxford University Press: Oxford.
- Lopez, B. (1978) Of Wolves and Men. Touchstone: New York.
- 0’Connor, T. & Sykes, N. (2010) Extinctions and Invasions: A brit fauna társadalomtörténete. Windgather Press: Oxford
- Short, J. / Wolves and Humans Wolf’s Tale – The history of the wolf in Scotland (Accessed February 2021)
> Content contributors
.