Cél: A mellkasi kompresszió és a lélegeztetés optimális aránya (C:V) az egy mentővel végzett kardiopulmonális újraélesztéshez (CPR) nem ismert, az American Heart Association jelenlegi ajánlása 3:1 újszülötteknél, 5:1 gyermekeknél és 15:2 felnőtteknél. A C:V arányok befolyásolják az újraélesztés hatékonyságát, de a különböző arányok memorizálása oktatási szempontból nehézkes. Feltételeztük, hogy a 10:2 arány megfelelő univerzális alkalmazást biztosíthat minden korú megállási áldozat számára.
Tervezés: Klinikai vizsgálat.
Helyszín: Tercier ellátást nyújtó gyermekkórház.
Alanyok: Harmincöt egészségügyi szolgáltató.
Intervenciók: Harmincöt egészségügyi szolgáltató véletlenszerű sorrendben, 3:1, 5:1, 10:2 és 15:2 C:V arányban 5 perces, egy mentővel végzett CPR epochákat hajtott végre csecsemő, gyermek és felnőtt próbababákon. A kompressziót metronóm segítségével 100/perc sebességgel ütemezték. A percenként végrehajtott hatékony kompressziók és lélegeztetések számát egy képzett életmentő oktató jegyezte fel. A fáradtság (önbevallás) és a megerőltetés szubjektív értékelését (a mentő pulzusszámának változása a kiindulási értékhez képest) értékelték. Az elemzés ismételt méréses varianciaanalízissel és párosított Student’s t-próbával történt.
Mérések és főbb eredmények: A percenkénti hatékony csecsemőkompressziók nem különböztek a C:V arány szerint, de a percenkénti lélegeztetések nagyobbak voltak 3:1 vs. 5:1, 10:2 és 15:2 arányban (p < .05). A hatékony gyermekkori kompressziók percenként kisebbek voltak 3:1 vs. 5:1, 10:2 és 15:2 arányban (p < .05), és nem különböztek az 5:1, 10:2 és 15:2 arányok között. A percenkénti hatékony gyermeklélegeztetés nagyobb volt 3:1 arányban, mint az összes többi arányban, és mind 5:1, mind 10:2 arányban >15:2 (p < .05). A percenkénti hatékony felnőtt kompressziók fokozatosan nagyobbak voltak 3:1 vs. 5:1 vs. 10:2 vs. 15:2 arányban (p < .05). Az önhatékonyságot értékelték, és a mentők szubjektíven mindig könnyebbnek ítélték a 10:2 és 15:2 arányokat, mint az 5:1 vagy 3:1 arányokat minden próbabábu esetében. A mentők pulzusváltozása (megerőltetés) nagyobb volt a gyermek és felnőtt CPR után, mint a csecsemő CPR után (p < .05), a C:V arány szerint nem volt szignifikáns különbség.
Következtetések: A C:V arány és a próbabábu mérete jelentősen befolyásolja a hatékony kompressziók és lélegeztetések számát az ideális, metronóm-tempójú, egy mentővel végzett újraélesztés során. Az alacsony, 3:1, 5:1 és 10:2 arányok a lélegeztetésnek, a magas, 15:2 arányok pedig a kompressziónak kedveznek, különösen a felnőtt próbabábuk esetében. A mentők szubjektíven a 10:2 és 15:2 C:V arányokat részesítették előnyben a 3:1 vagy 5:1 arányokkal szemben. A csecsemő újraélesztés kisebb megerőltetést és szubjektív fáradtságot okozott, mint a gyermek vagy felnőtt CPR technika, anélkül, hogy a C:V arány szerint jelentős különbség lett volna. Feltételezzük, hogy az általános 10:2 C:V arány az egymentős laikus újraélesztéshez fiziológiailag ésszerű, de további vizsgálatot igényel, különös tekintettel az oktatási értékre és a technika megtartására.