Diabetes mellitus újszülötteknél és csecsemőknél

A diabetes mellitus nem gyakori a csecsemő- és újszülöttkorban. A két leggyakrabban előforduló formája az újszülöttkori diabetes mellitus átmeneti és tartós formája. Ezeket meg kell különböztetni az átmeneti hiperglikémiás állapotoktól (vércukorszint > 125 mg/dl), amelyeket parenterális glükózinfúzióban részesülő újszülötteknél, valamint szepszisben és CNS-rendellenességben szenvedőknél látunk. Az újszülöttkori átmeneti diabetes mellitus (TDNB) az élet első hónapjában fellépő, legalább 2 hétig tartó és inzulinterápiát igénylő hiperglikémia. Az esetek többsége 4 hónapra spontán megszűnik. A jelentett előfordulási gyakoriság 45 000-60 000 élveszületésből 1. A legvalószínűbb etiológia a cAMP-mediált inzulinfelszabadulás érési késése. A klinikai jellemzők közé tartozik a kisméretűség, a születési fulladásra való hajlam, a nyitott szemű, éber arc, a kiszáradás, a soványság, a polyuria és a poydipsia. Ezek a gyermekek hajlamosak a szepszisre és a húgyúti fertőzésekre. Hiperglikémia, glükozuria, hiányzó vagy enyhe ketonuria, alacsony bazális inzulin, C-peptid és IGF-1 szintek jellemzik őket. A kezelés hidratálásból és az inzulin megfontolt adagolásából áll, szoros megfigyelés mellett. E gyermekek harminc százalékánál valószínűleg maradandó újszülöttkori cukorbetegség alakul ki. Az átmeneti formához képest a tartós diabetes mellitus ritka. Általában hasnyálmirigy-diszgenezis következménye, amely gyakran más rendellenességekkel társul, és ritkán 1-es típusú diabetes mellitusé vezethető vissza. A diagnózis az exokrin és endokrin hasnyálmirigy-működési zavarok kimutatásán alapul. Ezeket a gyermekeket 1-es típusú diabetes mellitusként kezelik. Hajlamosak a cukorbetegség érrendszeri szövődményeinek korábbi kialakulására.