Egyenes sínSzerkesztés
Az egyenes sínt a 18. századra teszik, bár pontos keletkezési ideje nem ismert. A straight rail lényege egyszerű: minden egyes alkalommal, amikor a játékos dákógolyója egyetlen ütés során mindkét tárgygolyóval (a második dákógolyóval és a harmadik golyóval) érintkezik, egy pontot, úgynevezett “count”-ot kap. A győzelem akkor érhető el, ha a játékos elér egy meghatározott számot.
A straight rail kezdetekor a pontozás módját nem korlátozták. A crotching technikája, vagyis a két golyó befagyasztása a sín találkozásánál lévő sarokba – a crotch – azonban jelentősen megnövelte a számolásokat, ami egy 1862-es szabályt eredményezett, amely csak három számolást engedélyezett, mielőtt legalább egy golyót el kellett volna ütni. Tovább fejlődtek azok a technikák, amelyek a crotching tilalma ellenére is nagymértékben növelték a számokat, különösen a különböző “ápolási” technikák kifejlesztése. Ezek közül a legfontosabb, a rail nurse, a tárgygolyók fokozatos lökdösését jelenti a sínre, ideális esetben minden egyes számolásnál csak kis mértékben mozgatva őket, szorosan egymás mellett tartva őket, és minden ütés végén ugyanabban vagy közel ugyanabban az elrendezésben tartva őket, hogy a nurse újra és újra megismételhető legyen.
A straight rail még mindig népszerű Európában, ahol mind a balkline, mind a hárompárnás biliárd remek gyakorlójátékának tartják. Emellett Európában ötkarikás versenynek nevezett profi versenyeket rendeznek, amelyeken a straight rail az öt biliárd szakág egyikeként szerepel, amelyeken a játékosok versenyeznek, a másik négy a 47.1 balkline, a cushion caroms, a 71.2 balkline és a hárompárnás biliárd.
Azt a straight rail-t az Egyesült Államokban 1873 és 1879 között profi szinten játszották, de ott ma már nem gyakori.
BalklineSzerkesztés
1879-ben bevezették a “champion’s game” vagy “limited-rail” nevű változatot, amelynek célja kifejezetten a sínápoló meghiúsítása volt. A játékban átlós vonalakat alkalmaztak az asztal sarkaiban azokban a régiókban, ahol a számolás korlátozott volt. Végül azonban az egyenes síntől való eltérése ellenére a bajnok játéka egyszerűen csak kibővítette a már létező síntiltás által meghatározott balkonterület méreteit, ami nem volt elegendő az ápolás megállításához.
A balkon követte a bajnok játékát, további szabályokat adva az ápolási technikák megfékezésére. A balkline-játékokban az egész asztalt téglalap alakú balkterekre osztják, mégpedig úgy, hogy minden síntől párhuzamosan, hosszában és szélességében balkline-párokat húznak át az asztalon. Ezáltal az asztal kilenc téglalap alakú balkatérre oszlik. Ezek a balkterek az asztal felületének olyan területeit határozzák meg, ahol a játékos csak egy bizonyos ponthatárig szerezhet pontot, amíg a tárgygolyók az adott területen belül vannak. Ezenkívül az egyes balkvonalak és a sín találkozásánál téglalapokat rajzolnak, úgynevezett horgonytereket, amelyek azért alakultak ki, hogy megállítsanak számos olyan ápolási technikát, amely kihasználta, hogy ha a tárgygolyók egy balkvonalon átnyúlnak, akkor nincs számolási korlát.
A legtöbb esetben az egyik balkvonalas játék és a másik közötti különbségeket két intézkedés határozza meg: a balkvonalak távolsága és az egyes balkterekben megengedett pontok száma, mielőtt legalább egy golyónak el kell hagynia a régiót. Általában a balkline-játékok és az egyes korlátozások számszerű neveket kapnak, amelyek mindkét jellemzőt jelzik; az első szám a játéktól függően hüvelyk vagy centiméter, a második pedig egy pont vagy egy kötőjel után a balkline-helyek számbeli korlátozását jelzi, amely mindig egy vagy kettő. Például a 18.2 balkline-ban, az egyik legismertebb balkline játékban, amely amerikai eredetű, a név azt jelzi, hogy a balkline-okat 18 hüvelyk távolságra húzzák az egyes korlátoktól, és csak két számolás megengedett egy balkline-helyen, mielőtt a labdának el kell hagynia azt. Ezzel szemben a francia eredetű 71.2 balkline játékban a vonalakat 71 centiméterre húzzák a korlátoktól, és szintén két számolásra korlátozzák a balkontereket. A karambolbiliárd erősen francia hatású nyelvezetében az első lövést entrée-nek, a másodikat dedans-nak nevezik; az egyszámos balkline játékokban az egy megengedett számot dedans-nak nevezik.
A balkline különböző változataival 1883-tól az 1930-as évekig volt az uralkodó karambol sportág, amikor is a hárompárnás biliárd és a pool megelőzte. A balkline ma is népszerű Európában és a Távol-Keleten.
One-cushionSzerkesztés
Az one-cushion carom, vagy egyszerűen csak cushion carom, szintén az 1860-as évek végén alakult ki az egyenes biliárd ismétlődő játékának másik alternatívájaként, amelyet az angol biliárd egy korai változata ihletett. A játék célja a cushion carom, azaz mindkét tárgygolyóról úgy kell caromot szerezni, hogy legalább egy sínpárnát eltalálnak a második tárgygolyó eltalálása előtt. Az egypárnás carom még mindig népszerű Európában.
HárompárnásSzerkesztés
A hárompárnás caromban az a cél, hogy mindkét tárgygolyót úgy karambolozzuk le, hogy legalább három sínpárna érintkezzen, mielőtt a dákógolyó a második tárgygolyóval érintkezik.
A hárompárnás egy nagyon nehéz játék. Ütésenként átlagosan egy pontot elérni már profi szintű játék, 1,5-2 pont elérése pedig világszínvonalú játék. Az egypontos átlag azt jelenti, hogy a játékos minden fordulóban az asztalnál 1 pontot szerez, és egyszer hibázik, tehát a dobásainak 50%-ából szerez pontot.
A Missouri állambeli St. Louisban élő Wayman C. McCreery-nek tulajdonítják a játék népszerűsítését az 1870-es években. Legalább egy kiadvány kategorikusan azt állítja, hogy ő találta fel a játékot is. Az első hárompárnás biliárdbajnokságot 1878. január 14-31. között rendezték meg St. Louisban, amelynek McCreery is résztvevője volt, a győztes pedig Leon Magnus. A verseny legmagasabb futása mindössze 6 pont volt, a legmagasabb átlag pedig 0,75. A játékot ritkán játszották, és a korszak számos legjobb karamboljátékosa nemtetszésének adott hangot, egészen a Lambert-trófea 1907-es bevezetéséig. 1924-re a hárompárnás játék olyan népszerűvé vált, hogy más biliárdszakágak két óriása beleegyezett, hogy kifejezetten egy kihívó mérkőzésre felveszik a játékot. 1924. szeptember 22-én Willie Hoppe, a balkline világbajnoka (aki később szenvedélyesen felvette a hárompárnás játékot) és Ralph Greenleaf, a straight pool világbajnoka 600 pontig játszott egy jól reklámozott, többnapos mérkőzést. A végső győztes végül Hoppe lett 600-527-es végeredménnyel.
A hárompárnás biliárd továbbra is nagy népszerűségnek örvend Európa, Ázsia és Latin-Amerika egyes részein, és ma az Egyesült Államokban, ahol a biliárd sokkal elterjedtebb, a legnépszerűbb karambolbiliárdjáték. A sportág fő irányító testülete az Union Mondiale de Billard (UMB). Az 1920-as évek vége óta rendez hárompárnás világbajnokságokat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert World Pool-Billiard Association (WPA) együttműködik az UMB-vel, hogy szabályrendszerük szinkronban maradjon.
Művészi biliárdSzerkesztés
A művészi biliárdban a játékosok 76 előre megadott, különböző nehézségű lövés végrehajtásában versenyeznek. Minden egyes beállított lövéshez maximális pontértéket rendelnek a tökéletes kivitelezéshez, amely a legalacsonyabb nehézségi szintű lövéseknél a 4 pontos minimumtól a legmagasabb nehézségi szintűnek ítélt lövéseknél a 11 pontos maximumig terjed. Összesen 500 pont áll a játékos rendelkezésére.
A művészi biliárdmérkőzésen minden lövést egy jól meghatározott pozícióból (egyes helyszíneken két milliméteres tűréshatáron belül) kell játszani, és minden lövésnek meghatározott módon kell kibontakoznia. A játékosok háromszor próbálkozhatnak minden lövéssel. Általánosságban elmondható, hogy a játékot alkotó lövések, még a 4 pontos lövések is, nagyfokú ügyességet, odaadó gyakorlást és speciális tudást igényelnek.
A világbajnoki címért folyó verseny először 1986-ban indult, és elefántcsont golyók használatát írta elő. Ezt a követelményt azonban 1990-ben eltörölték. Az összesített versenyen valaha elért legmagasabb pontszám 427, amelyet Walter Bax 2006. március 12-én, a belgiumi Deurne-ban rendezett versenyen ért el, megdöntve ezzel saját korábbi 425-ös rekordját. A játékot elsősorban Nyugat-Európában, különösen Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában játsszák.