Perifériás idegrendszer
A perifériás idegrendszert vastag axonkötegek, úgynevezett idegek alkotják, amelyek a központi idegrendszer és a test perifériáján lévő izmok, szervek és érzékszervek (azaz minden, ami a központi idegrendszeren kívül van) között oda-vissza üzeneteket szállítanak. A PNS-nek két fő alosztálya van: a szomatikus idegrendszer és a vegetatív idegrendszer.
A szomatikus idegrendszer a hagyományosan tudatosnak vagy önkéntesnek tartott tevékenységekhez kapcsolódik. Részt vesz az érzékszervi és motoros információk továbbításában a CNS-be és onnan; ezért motoros neuronokból és érzékszervi neuronokból áll. A motoros neuronok, amelyek a CNS-ből az izmok felé utasításokat szállítanak, efferens rostok (az efferens azt jelenti, hogy “távolodik”). Az érzékelő neuronok, amelyek érzékszervi információkat szállítanak a központi idegrendszerbe, afferens rostok (az afferens jelentése “felé halad”). Minden ideg alapvetően egy kétirányú szupersztráda, amely több ezer axont tartalmaz, mind az efferens, mind az afferens szálakat.
A vegetatív idegrendszer irányítja belső szerveinket és mirigyeinket, és általában úgy tekintik, hogy kívül esik az akaratlagos irányítás körén. Tovább osztható szimpatikus és paraszimpatikus részekre. A szimpatikus idegrendszer a szervezet stresszel kapcsolatos tevékenységekre való felkészítésében vesz részt; a paraszimpatikus idegrendszer a szervezetnek a rutinszerű, mindennapi működéshez való visszatérésével kapcsolatos. A két rendszer egymást kiegészítő funkciókat lát el, együttesen működnek a szervezet homeosztázisának fenntartása érdekében. A homeosztázis olyan egyensúlyi állapot, amelyben a biológiai állapotok (például a testhőmérséklet) optimális szinten tarthatók.
A vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus részlegei ellentétes hatást gyakorolnak különböző rendszerekre.
A szimpatikus idegrendszer akkor aktiválódik, amikor stresszes vagy nagy feszültséget okozó helyzetekkel szembesülünk. Ennek a rendszernek az aktivitása adaptív volt őseink számára, növelve a túlélési esélyeiket. Képzeljük el például, hogy korai őseink egyike apróvadra vadászva hirtelen megzavar egy nagy medvét a kölykeivel. Ebben a pillanatban teste egy sor változáson megy keresztül – ami a szimpatikus aktiváció közvetlen függvénye -, felkészítve őt a fenyegetéssel való szembenézésre. Pupillái kitágulnak, szívverése és vérnyomása megnő, hólyagja ellazul, mája glükózt szabadít fel, és adrenalin áramlik a véráramba. A fiziológiai változásoknak ez a harc vagy menekülés válaszként ismert együttállása lehetővé teszi a szervezet számára, hogy hozzáférjen az energiatartalékokhoz és a felfokozott érzékelőképességhez, hogy a fenyegetést elhárítsa vagy biztonságba meneküljön.
Egyszerűsítsd az idegrendszerről tanultakat, ha eljátszod ezt a BBC által készített interaktív játékot az idegrendszerről.
Míg őseink számára, akik egy valós fizikai fenyegetésekkel teli világban éltek, egyértelmű, hogy egy ilyen válaszreakció létfontosságú lehetett a túlélés szempontjából, addig a modern világunkban sok olyan nagyfokú izgalmi helyzet, amellyel szembesülünk, inkább pszichológiai természetű. Gondoljon például arra, hogyan érzi magát, amikor fel kell állnia és előadást kell tartania egy teremnyi ember előtt, vagy közvetlenül egy nagy vizsga előtt. Ezekben a helyzetekben nincs valódi fizikai veszélyben, mégis úgy fejlődtünk ki, hogy minden vélt fenyegetésre a harc vagy menekülés reakcióval reagálunk. Ez a fajta válasz közel sem ennyire adaptív a modern világban; sőt, negatív egészségügyi következményekkel jár, ha folyamatosan olyan pszichológiai fenyegetésekkel szembesülünk, amelyekkel sem harcolni, sem menekülni nem tudunk. A legújabb kutatások szerint a szívbetegségekre való fogékonyság növekedése (Chandola, Brunner, & Marmot, 2006) és az immunrendszer károsodott működése (Glaser & Kiecolt-Glaser, 2005) a stresszhelyzeteknek való tartós és ismételt kitettség számos negatív következménye között szerepel.
Amint a fenyegetés megszűnik, a paraszimpatikus idegrendszer veszi át az irányítást, és a testi funkciókat nyugalmi állapotba állítja vissza. Vadászunk szívverése és vérnyomása visszatér a normális szintre, pupillái összeszűkülnek, visszanyeri uralmát a hólyagja felett, és a máj elkezdi a glükózt glikogén formájában tárolni későbbi felhasználásra. Ezek a folyamatok a paraszimpatikus idegrendszer aktiválásával járnak együtt.