Beck depressziós leltár

Beck kiadója szerint: “Amikor Beck az 1950-es években elkezdte tanulmányozni a depressziót, az uralkodó pszichoanalitikus elmélet a szindrómát az énnel szembeni fordított ellenségeskedésnek tulajdonította. Ezzel szemben a BDI-t a maga korában újszerű módon fejlesztették ki; úgy, hogy a betegek szó szerinti leírásait gyűjtötték össze a tüneteikről, majd ezek alapján egy olyan skálát szerkesztettek, amely az adott tünet intenzitását vagy súlyosságát tükrözhette.”

Beck felhívta a figyelmet a “negatív kogníciók” fontosságára, amelyeket tartós, pontatlan és gyakran tolakodó negatív gondolatokként írtak le az énről. Véleménye szerint ezek a kogníciók inkább a depressziót okozták, mintsem hogy a depresszió generálta volna őket.

Beck kidolgozta a világról, a jövőről és az énről szóló negatív kogníciók hármasát, amelyek nagy szerepet játszanak a depresszióban.A triász működésére Brown (1995) példája egy gyenge vizsgaeredményt elérő diák esete:

  • A diáknak negatív gondolatai vannak a világról, ezért azt hiheti, hogy nem élvezi az órát.
  • A diáknak negatív gondolatai vannak a jövőjéről, mert úgy gondolja, hogy nem fog átmenni az órán.
  • A diáknak negatív gondolatai vannak önmagáról, mert úgy érezheti, hogy nem érdemli meg, hogy egyetemre járjon.

A BDI fejlődése ezt tükrözi a szerkezetében, az olyan tételek, mint “Elvesztettem minden érdeklődésemet mások iránt” a világot tükrözik, “Csüggedtnek érzem magam a jövővel kapcsolatban” a jövőt tükrözi, és “Magamat hibáztatom minden rosszért, ami történik” az ént tükrözi. A depressziónak a tolakodó negatív kogníciók által fenntartott nézetét különösen a kognitív viselkedésterápiában (CBT) alkalmazták, amelynek célja ezek kikezdése és semlegesítése olyan technikákkal, mint a kognitív átstrukturálás.

BDIEdit

Az eredeti, először 1961-ben közzétett BDI huszonegy kérdésből állt, amelyek arra vonatkoztak, hogyan érezte magát az alany az elmúlt héten. Minden kérdéshez legalább négy válaszlehetőség tartozott, amelyek intenzitása változó volt. Például:

  • (0) Nem vagyok szomorú.
  • (1) Szomorú vagyok.
  • (2) Állandóan szomorú vagyok, és nem tudok kikapcsolódni belőle.
  • (3) Olyan szomorú vagy boldogtalan vagyok, hogy nem bírom ki.

A teszt kiértékelésekor minden válaszhoz 0 és 3 közötti értéket rendelnek, majd az összpontszámot egy kulcshoz hasonlítják, hogy meghatározzák a depresszió súlyosságát. A standard határértékek a következők voltak:

  • 0-9: minimális depressziót jelez
  • 10-18: enyhe depressziót jelez
  • 19-29: közepes depressziót jelez
  • 30-63: súlyos depressziót jelez.

A magasabb összpontszámok súlyosabb depressziós tüneteket jeleznek.

Az eredeti BDI néhány tételénél egynél több állítást jelöltek ugyanazzal a pontszámmal. Például a Hangulat címszó alatt két olyan válasz van, amely 2-es pontszámot kap: (2a) “Állandóan szomorú vagy szomorú vagyok, és nem tudok kikapcsolódni belőle” és (2b) “Olyan szomorú vagy boldogtalan vagyok, hogy az nagyon fájdalmas”.

BDI-IAEdit

A BDI-IA az eredeti, Beck által az 1970-es években kifejlesztett és 1978-ban szerzői jogvédett eszköz felülvizsgálata. A könnyebb használhatóság érdekében a fent leírt “a és b állításokat” eltávolították, és a válaszadókat arra utasították, hogy nyilatkozzanak arról, hogyan érezték magukat az előző két hétben. A BDI-IA belső konzisztenciája jónak bizonyult, a Cronbach-féle alfa-koefficiens körülbelül 0,85 volt, ami azt jelenti, hogy a leltár elemei nagymértékben korrelálnak egymással.

Ez a változat azonban megtartott néhány hibát; a BDI-IA a depresszió kilenc DSM-III-as kritériumából csak hatot érintett. Ezt és más kritikákat a BDI-II-ben orvosolták.

BDI-IIEdit

A BDI-II a BDI 1996-os felülvizsgálata volt, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott, a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének negyedik kiadására válaszul fejlesztettek ki, amely megváltoztatta a major depressziós zavar számos diagnosztikai kritériumát.

A testkép változásával, a hipochondriával és a munkaképesség zavarával kapcsolatos tételeket kicserélték. Az alvásvesztés és az étvágytalanság tételeit is felülvizsgálták, hogy az alvás és az étvágy növekedését és csökkenését egyaránt értékeljék. Három kivételével az összes tételt átfogalmazták; csak a büntetés érzésével, az öngyilkossági gondolatokkal és a szex iránti érdeklődéssel foglalkozó tételek maradtak változatlanok. Végül a résztvevőket arra kérték, hogy értékeljék, hogyan érezték magukat az elmúlt két hétben, nem pedig az elmúlt héten, mint az eredeti BDI-ben.

A BDI-hez hasonlóan a BDI-II is 21 kérdést tartalmaz, minden választ 0-tól 3-ig terjedő skálaértékkel pontoznak. A magasabb összpontszámok súlyosabb depressziós tüneteket jeleznek. Az alkalmazott standardizált határértékek eltérnek az eredetitől:

  • 0-13: minimális depresszió
  • 14-19: enyhe depresszió
  • 20-28: mérsékelt depresszió
  • 29-63: súlyos depresszió.

Egy eszköz hasznosságának egyik mércéje, hogy mennyire egyezik meg egy másik hasonló eszközzel, amelyet képzett klinikus által végzett klinikai interjúból származó információkkal validáltak. E tekintetben a BDI-II pozitívan korrelál a Hamilton Depresszió Értékelő Skálával, a Pearson r értéke 0,71, ami jó egyezést mutat. A teszt egyhetes teszt-reteszt megbízhatósága is magasnak bizonyult (Pearson r =0,93), ami arra utal, hogy nem túlságosan érzékeny a hangulat napi ingadozásaira. A tesztnek magas a belső konzisztenciája is (α=.91).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.